Gyurkity Péter

Mesterséges intelligencia gyorsító játékokhoz

A fizikai számításokat gyorsító processzor után gyorsan jöhet a mesterséges intelligenciára szakosodott gyorsító - ha a kiadók is támogatják megjelenését.

Az AIseek nevű izraeli cég érdekes fejlesztésen dolgozik, amely ismét jelentős teher alól mentesítené a számítógépek központi processzorait. A játékokban megjelenő mesterséges intelligencia ugyanis a számítások jelentős hányadát teszi ki, ezt pedig egy gyorsítóval tennék hatékonyabbá, felszabadítva a CPU-t, amely egyéb feladatokra koncentrálhatna. A vélemények egyelőre vegyesek az újítással kapcsolatban, sem a kiadók, sem a játékosok nem vágynak túlzottan egy újabb hardverelemre.

A mesterséges intelligencia (angol rövidítéssel AI) modelljét legtöbbször piramisként, hierarchikus rendszerként ábrázolják. Felül, a csúcson helyezkednek el a játék-, illetve karakterszintű döntések, amelyeket alulról alapvető számítások sokasága szolgál ki. Ez utóbbiakat három fő csoportba osztják: útvonalkeresés (mozgás), a belátható terület, valamint a domborzat, a felszín vizsgálata. Kifejezetten ezen algoritmusok végrehajtásán gyorsítana az Intia processzor, amely egy speciális, gráfokra kihegyezett chipet (graph processing core, GPC) foglal magában. A cég jelenleg a kiadókat és fejlesztői cégeket győzködi a megoldás életképességéről, sőt, annak szükséges alkalmazásáról.

Egyelőre nem sok sikerrel: a kiadók nem szeretnének olyan hardverre építeni, amely ismeretlen a legtöbb felhasználó előtt, a játékosok pedig nem szívesen vásárolnak olyan eszközöket, amelyek kissé bonyolultabb, nehezebben érthető előnyöket kínálnak. Hasonló gondokkal küszködik az Ageia is, amely fizikai gyorsítójával igyekszik hódítani, miközben a két nagy, az Nvidia és az ATI szoftveresen, illetve a meglévő hardverre támaszkodva oldaná meg ugyanezt a feladatot.

Egyelőre tehát kissé hamvába holt ötletnek tűnik a kezdeményezés, bár előfordulhat, hogy az AIseek sikerrel jár - egyelőre nem árulták el, hogy mely cégekkel állnak kapcsolatban, így nincs információnk a tárgyalások menetéről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #65
    inkább ez mint a screen spaces name-dropping outnerding a broszaki egyetemről...
  • MJhunx0 #64
    hmm értem a dolgot, mondjuk az Unreal ban is van némi AI talán inkább nehézségi fok, mert a legmagassab szinten igen csak gondolkodni kell a menekülés ill egyéb terveken h túléljük a kiszabott feladatott :D
  • psishock #63
    nem egészen egyedül kellene tolatnod, mert ugye ott vannak a társak is, de azért egy gammában egy kicsit könnyebben is mozog és céloz az ember mint a való életben. én kifejezetten örülnék ha az első sarokról kilépve kapnék egy "headshot"-ot a közeli sniperistától. Végre egy kicsit gondolkoznom is kellene, hogy "na igen, és most akkor hogyan tovább ?". A meglepetés ereje is mindíg veled van mivel nem számítanak rád, na és "médiumi" képességekkel is rendelkezünk ugyebár, mivel tudjuk a jövőt a save-load varázslatból kifolyólag. Azon fölül még mindíg TE vagy az ember aki tud "gondolkodni", hidd el egész furfangos dolgokra képes az ember agya, ha rá van szorulva. Szerintem el egész jók lennének az esélyeink akkor is, ha AI lenne ellenünk.
  • BobaFett #62
    jav. kellet
  • BobaFett #61
    #30 "A felhasználóknak miért lenne az jobb, ha a játékban az ellenségük ügyesebb és okosabb lenne?"
    Ugye ez vicc volt? végre talán érezném egy kicsit a kihívást is, a mostani gammákon végigpásztázok 1-2 nap alatt enyhe kihívással...""

    szerintem itt arra gondolt, hogy a túl jó (valóságos) AI-val nem mennénk sokra, mert olyan nehéz lenne a játék hogy az első pályán se jutnánk soha tul.

    Vagy ti azt hiszitek, hogy az egyszemélyes kommandó lemészárolná a teljes német hadsereget mint a gammákban jelenleg ??? Nem véletlen kell a valoságban ehez cirka az egész világ összefogása ellenük...
  • NorbyI #60
    PCI-X az a 64 bites PCI sin szerever alaplapokra.
    Gondolom te az 1x-es PCI expressre gondoltál
  • kukacos #59
    Ez a proci bizonyos egyszerű gráfkereső algoritmusokat tudna felgyorsítani. Bár kétségtelen, hogy sok mai játék használ ilyen algoritmusokat, szó nincs róla, hogy ez akár csak a mai játékok teljes mesterséges intelligencia részét lefedné. Ha valaki arra kíváncsi, hol jár a valódi AI kutatás a témában, jó kiindulópont pl.:

    http://www.cs.ualberta.ca/~games/
    http://www.cs.unimaas.nl/icga/
  • psishock #58
    ééés ha jól emlékszek 33Mhz körül még csak EDO ram-ok voltak forgalomban...
  • psishock #57
    ha csak nem használnak előszeretettel for...next ciklusokat :D
    (de értve amúgy a célzást, manapság még alig hogy csak említésre méltó a szint)
  • Yfel #56
    Nem kotozkodni akarok, de amennyit legtobb jatek AI programja er, azok lazan elfutnanak 32KB 33MHz-es SDRAM-ban szaggatas nelkul :o)

    Y