SG.hu·

Közös vállalatot hoz létre az Asus és a Gigabyte

Az előzetes értesülésekkel ellentétben a két gyártó nem olvad össze, ám egyesítik egyes részlegeiket és az így létrejövő közös vállalkozás a Gigabyte név alatt kínál majd alaplapokat és grafikus kártyákat.

A tajvani DigiTimes beszámolója szerint tegnap, vagyis kedden állapodtak meg a közös vállalkozás beindításáról, amely a következő év első napján kezdi meg munkáját. Érdekes, hogy a két újdonsült szövetséges közül a kisebbik viszi tovább saját nevét, ugyanis az így elkészülő alaplapok és grafikus kártyák Gigabyte márkanévvel kerülnek forgalomba. Azt nem lehet tudni, hogy az Asus milyen jövőt képzel el saját termékcsaládjának.

A közös leány 51 százalékát a Gigabyte kapja, míg a fennmaradó 49 százalék partnerének jut, előbbi az elnöki posztot és három széket kap az igazgatói tanácsban, utóbbi pedig kénytelen beérni kettővel. Azt nem árulták el, hogy milyen befektetéseket hajtanak végre a vállalkozásban, mint ahogy az sem derült ki, hogy mi lesz ezután az Asus saját név alatt futó termékeivel, amelyek nem mellesleg meglehetősen jó hírnévnek örvendenek. Mindenképpen érdekes a döntés, valamint az ezt övező bizonytalanság is, hiszen tavaly messze ők gyártották és szállították le a nagyobb mennyiséget.

Ez az alaplapoknál 52 millió darabot jelentett, amelyet 9,6 millió grafikus kártya egészített ki. A Gigabyte eredménye ezzel szemben 16 és 3,7 millió volt, így joggal merül fel a kérdés, hogy miért ők viszik tovább a nevet. Ami az Asus terveit illeti, a jól értesültek szerint itt elképzelhető, hogy a cég szétválasztja a gyártási procedúrát a fejlesztéstől, és ez utóbbiban saját neve alatt dolgozza ki majd újdonságait. Ez azt jelentené, hogy a fejlesztésekre koncentrálnak, a gyártást pedig meghagyják az új leánynak.

Az biztos, hogy a megállapodás révén egy rendkívül erős vállalkozás jött létre, amely a teljes piac felét uralja, legalábbis az alaplapoknál. Az már a jövő kérdése, hogy ez mire lesz elég a vetélytársakkal szemben.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© dez2006. 08. 10.. 19:45||#9
Itt nem az történt, mint az ATI-AMD esetében. Az új vegyesvállalat több, mint felét a Gigabyte birtokolja.
© Inquisitor2006. 08. 10.. 09:24||#8
Azért a Foxconn-ECS harapófogó is bejátszott 😊

AMúgy egy "kis" cég is sokat számít, a TMSC például a negyedik vagy ötödik csak a félvezetõ gyártók között. Viszont a leányvállalata meg a hetedik és ketten együtt kapásból a Samsung nyakába lihegnek a második helyen. Csak így nem annyira feltûnõ. 😉
© Chriss7452006. 08. 10.. 08:45||#7
Ez nekem tök tiszta, ez egy bevált módszer.

A GIGABYTE kezdett nagy piacot elhódítani az ASUS elõl. Ez ASUS bácsínak nem tetszett, így hamm bekapta, de persze nem papíron, a színfalak mögött. Most az ASUS zsebébe csöpög az a profit, amit a GIGABYTE keres.

Ha ASUS név lenne csak, nem vennék annyan, mint az ASUS+GIGABYTE-ot, a pénz meg ugyan oda folyik.

Így az is ASUS-t vesz, aki nem szeretni, mert GIGABYTE név alatt is ugyanazt kapja. (Itt nem a fizikai vasról beszélek, hanem a profitról).
© dez2006. 08. 09.. 23:23||#6
Gigasus! <#wave>
© Mice2006. 08. 09.. 21:17||#5
a Gigatek se lenne jobb😛
© Richard902006. 08. 09.. 19:11||#4
Asusbyte <#idiota>
© Lame2006. 08. 09.. 14:18||#3
Nem tetszik nekem, hogy igy "eltunnek" nagy cegek.
A vegen jobb esetben marad 2 ceg egy teruleten akik versenyben allnak egymassal. Nagy valasztasi lehetoseg ...
© Inquisitor2006. 08. 09.. 14:15||#2
"Az biztos, hogy a megállapodás révén egy rendkívül erõs vállalkozás jött létre, amely a teljes piac felét uralja, legalábbis az alaplapoknál."

Ez halál biztos? Csak mert az egyesülés után (Uniwill) az ECS lett a legnagyobb gyártó, a harmadik helyen meg ott a Foxconn ... kijön így az a "fél piac"?
© Apokrif2006. 08. 09.. 14:02||#1
Asus nálam eddig mindig nyerõ volt! Gigabyte is jó. Ketten együtt még jobbak lesznek, csak azt sajnálom hogy nem Asus néven futnak tovább, vagy legalább Asus-Gigabyte néven...