Gyurkity Péter

Elkészült a cserélhető komponensekből álló laptop

Megkezdődött az első olyan laptop árusítása, amely megfelel az Intel által elővezetett program kritériumainak. A készülék a javítás és csere megkönnyítése érdekében szabvány komponensekre épül.

A leggyorsabbnak járó első helyet a Micro Express hódította el, amelynek HEL8016 jelzésű összeállítása már teljes mértékben az Intel elveire épül. A 15,4 hüvelykes kijelzővel, Core 2 Duo processzorral, 256 MB-os GeForce 7600 grafikus kártyával, 60 GB-os merevlemezzel és 512 MB DDR2 memóriával érkező laptop biztonsági funkciókat is magában foglal. Az 1200 dollárba kerülő masina esetében természetesen nemcsak a problémák elhárításának, hanem a fejlesztés egyszerűségét is igyekeznek hangsúlyozni.

Az Intel Interchangeability Initiative keretében a processzorgyártó hét fontos komponenst különít el, amelyek javítását, illetve cseréjét az eddigieknél jóval könnyebben kell elvégezni. Véleményük szerint a merevlemez, az optikai meghajtó, az LCD panel, az akkumulátor, a billentyűzet, az előlap és a hálózati adapter egységesítésével megoldható a probléma, és ezzel nemcsak a felhasználást könnyítenék meg, hanem egyszersmind növelnék a laptopok vonzerejét a vásárlók körében. A programban olyan gyártók vesznek részt, mint az Asus, a Gigabyte és a Quanta.

Az Intel ötletét általában kedvezően fogadták az ágazat jeles szereplői és a szakértők, bár abban is nagy az egyetértés, hogy a kezdeményezés leginkább a mainstream kategóriában számíthat sikerre. Ott is csak abban az esetben, ha a szabvány komponensek széles választékát teszik mielőbb elérhetővé, hiszen alternatíva hiányában nem sok értelme van a cserélhetőségen gondolkodni. Természetesen az ár sem utolsó szempont - a szakértők elfogadható árszintet javasolnak, amely valóban életképessé, vonzóvá teheti a megoldást.

A processzorgyártó eközben új rekord elérése törekszik, már ami az ikermagos chipek fogyasztását illeti. A HKEPC értesülése szerint a cég a Core Duo sorozat keretében olyan ikermagos példányt dobna piacra, amelyek fogyasztása 10 watt alatt marad. Az U2500 jelzésű chip egészen pontosan 9 wattot fogyaszt, 1,2 GHz-en fut, 533 MHz-es rendszerbuszra támaszkodik és 2 MB másodszintű gyorsítótárat foglal magában. A többi ultraalacsony feszültségű mobil processzorhoz hasonlóan az U2500-at is vékony és könnyű laptopokba szánják.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gordonmail #22
    nVidia
  • Neurotoxin #21
    "szép dolog jó dolog a lapos számítógép de luxus cikk" ezzel mondattal nem értek egyet. Azért sem ,mert ma már egyre elterjetebbek lettek az úgy nevezett "desktop laptop"ok ,amik bizony ,az asztali számítógépeket hivatottak levéltani...

    Mit gondoltok, egy hozzá nem értő ember ,aki mondjuk netre(chatre muhaha) használja a gépet, mit fog venni ,notebookot vagy asztali gépet?
    "Nyíván" notit, mert abból is már 130ezernél kezdődik a gagyi...no comment. Már egyáltalán nem luxuscikk

    Igen ,az már nagyobb baj ,hogy az alaplapra van minden lényegesebb cucc integrálva....nekem a HPmon elszállt a hálózati csatoló, így az egész alaplapot cserélni kellett. Még jó ,hogy garanciás volt, ráment volna a gatyám az új lapra....(53k) De tök korrekt volt a szervíz, mondjuk máig se értem ,hogy Szegeden miért az Albacomp javítja a HP, FujitsuSiemens, Dell notebookokat....

    Azért felvilágosítanálak benneteket: a memóriát, winchestert, billt, procit(ha ugyan az a socket pl Celeron M; Pentium M) most is lehet cserélni a notikban. Van már olyan is ,amiben cserélhetsz VGAt is, persze annak csillagászati az ára is, meg vadászni kell hozzá másik kártyát.
  • turul16 #20
    Megy az gimp-el is :) , MacOSX egy jó rendszer ami, operációs rendszer lévén tud programokat futtatni... meglepő mi . És lehet rá TELEPÍTENI photoshopot.
  • hypno #19
    Hát, ha jól tudom az Apple-n olyannyira találsz Photoshopot, hogy ahhoz fejlesztették, és az okosok szerint nem is működik mással igazán tökéletesen.

  • BandiG #18
    "a szakértők elfogadható árszintet javasolnak"
    Én is ezt javasom! Most szakértő vok? :D
  • psishock #17
    Ez a technika nagy előrelépést azoknak jelenthet akiknek elromlik 1-1 alkatrészük vagy pl a szervizeseknek. De szerintem elfelejthetjük azt, hogy veszünk egy laptopot és csak a grafikust cseréljük benne, mer "úgyis az van a legnagyobb behatással a játékokra". Biztos hogy változtatni fognak a foglalatokon, ez bevett marketing szokás már a PC-knél is.
  • psishock #16
    MegaLOL XD, majd akkor megnézlek ha bejelentik 1-2 évente hogy változik a "szabvány" mert már kihúzták a "régi" technikából a maximumot. Gyakorlatilak ott leszünk ahol voltunk is mert ugye az ember (normális munkás emberre gondolok, csóróra ha úgy teccik, nem pénzmilliomosra ;) úgysem fél évente cselér alkatrész/alkatrészeket.
  • noss #15
    buhera? mit értessz buhera alatt?
    azt, hogy egy előtelepített vindózra feltelepíted a számodra fontos dolgokat?
    ha grafikus vagy, találsz az eplön fotósopot talán?
    ha vebdizájner vagy, találsz apacsot, drímvévert, php-t, akármit az eplön talán?
    ha építészmérnök vagy, az eplödön már ottvigyorog a boltban a *CAD?

    egy jól összerakott linuxos nótbukkal is simán tucc dolgozni ("használni"), mert ofisz azon már alapból van. nem értem, mitől tudsz te rögtön használni egy pöpec meket? nem hinném, hogy komoly szakmai programok kerülnek rá alapból, ugyanakkor egy gyengébb médialejátszótól, videóvágótól én nem ájulnék még el...


    máshol is találkoztam már "mekfan" esetében "hát de csak bekapcsolod és használod" hozzáállással... :%
  • MrImy #14
    OK, de mi van akkor, ha elromlik egy elem a munkaeszközben a piacon meg kapható ugyanolyan elem, így 1 nap kiesés után tudod használni szemben a szevizben eltöltött három hónap helyett.
    Persze vannak emberek akiknek mindegy de Én nem engedhetek meg magamnak 2 notebookot.
  • hypno #13
    A Laptop ugynaz a kategória, mint Apple. Azokat megveszed, bekapcsolod és használod. Pár év múlva veszel egy másikat ami korszerűbb. Azután bekapcsolod és használod.

    Akinél a bütykölés fontosabb, mint a programok használata, az ne vegyen ilyeneket. A buherához ott vannak az asztali cuccok. Még olcsóbbak is.