Berta Sándor

Visszaszorítja a kódolt kommunikációt a brit kormány

Nagy-Britanniában egyre nagyobb szálka a hatalom szemében azon szoftverek csoportja, amelyek lehetővé teszik, hogy a felhasználók kódolt beszélgetéseket folytassanak. Egy új javaslat szerint a brit rendőrség minden ilyen kommunikációba betekinthetne.

A jövőben a szigetországi rendőrségi vizsgálatok során a nyomozók betekinthetnének minden titkosított vagy kódolt anyagba, legyen szó egy mappáról, vagy egy VoIP-telefonbeszélgetésről. A magánszemélyeket, a szervezeteket és a cégeket egyaránt köteleznék arra, hogy kiadják ezeket az adatokat vagy az őket védő jelszavakat. A brit kormány már jó ideje foglalkozik ezzel a kérdéssel. Folyamatosan új javaslatok készültek, ám ezek eddig mindig az asztalfiókokban vagy a szemeteskosárban végezték. Ezúttal más a helyzet.

A RIPA első két szakaszát már 2000-ben elfogadta a brit alsóház és a Lordok Háza, a harmadikat azonban, amely a mostani kérdéskört tárgyalta, a hiányzó parlamenti többség miatt már nem tudta elfogadtatni a brit kormány. A brit belügyminisztérium szerint minden eddiginél nagyobb szükség van a javaslat mostani elfogadására. A pedofilok, terroristák és más bűnözők a jogi szabályozás hiányában, illetve ezt a kiskaput kihasználva háborítatlanul titkosíthatják és kódolhatják anyagaikat, ezáltal ezek a fontos információk rejtve maradhatnak a brit rendőrség és a brit titkosszolgálatok elől. Így például lehetetlenné válik a telefonbeszélgetések lehallgatása is.

Emberi jogi civil szervezetek és aktivisták szerint azonban a javaslat csak arra jó, hogy elüldözze az országból a befektetőket, például a bankokat, akik nem adnák ki a kért adatokat, inkább áttennék a székhelyeiket más országba. A gazdasági hatásokon kívül sérülnének a brit és a külföldi állampolgárok személyiségi jogai is.

"Az emberek újra félnek, na nem a terroristáktól, hanem attól, hogy a rendőrség vagy a titkosszolgálat meghurcolja őket. Ha egyszer a rendőrök rájuk sütötték a terrorista vagy a pedofil bélyeget, senki nem mossa le róluk többet. Ez azonban még mind semmi. Amennyiben az illető tisztázná magát, de nem adta ki a személyes adatait, mappáit védő jelszót vagy kódot, akkor akár két év börtönbüntetést is kaphat. Ebből a világból pedig az emberek többsége nem kér" - nyilatkozta Peter Fairbrother titkosítási szakember.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Hegyikecske #74
    "A gazdasági hatásokon kívül sérülnének a brit és a külföldi állampolgárok személyiségi jogai is."
    Ja hogy megtehetik...
  • Morden23 #73
    Kínában azért nem csak az internet cenzúrázása megy. Valamikor a '90-es éveg kévén-közepén a L'Oreal bement Kínába, és teleplakátolta fehérbőrű, kék szemű, szőke modellcsajokkal. Érdekes folyománya lett: a kínaiak elkezdtek kaukázusi bőrtónusnak megfelelő korrektorokat, alapozókat venni. Ennek aztán úgy megörült a kínai rezsim, hogy ki is tiltották a céget. Nem tudom, mára ez hogy áll, legalább 7-8 éves sztori már.

    Amúgy a ruszkiknál is cenzor ül a neten.
  • Vorpal #72
    Nem tudom , hogy is volt?
  • hypno #71
    Hogy is volt amikor Kínát fikáztuk kollektíven az az internet cenzúrázása miatt?
  • wanek #70
    A pedofilia és a terrorizmus két különböző dolog, nem lehet őket azonosan kezelni.
    Pedofilia az interneten: bár titkosítanak, de a közzétevők nem tudják, hogy kivel állnak kapcsolatban, a céljuk a haszonszerzés, a lebukás könnyű.

    Terrorizmus: teljesen zárt világ, pontosan tudják, hogy kivel állnak kapcsolatban, a kommunikáció változatos formában zajlik (internet, mobil, személyes találkozók, futárok, stb). A lényeges dolgokat csakis és kizárólag személyes találkozókon beszélik meg, így a lehallgathatóság esélye gyakorlatilag nulla. A megbeszélt terv egyes lépcsőire aztán bármilyen, szintén előre megbeszélt módon történik utalás, ez lehet pl: egy újságban feladott hirdetés, egy ártatlan szövegű e-mail, vagy képeslap, egy ártalmatlan(nak tűnő) mobilhívás, stb. Anélkül, hogy egy terrorszervezetbe be ne épüljön valami ügynök, lehetetlen bármit kideríteni. Ugyanis a terroristákat ma már profik képezik ki, mint pl. a CIA, vagy egyéb titkosszolgálat emberei. Tehát nem úgy kell elképzelni, hogy 15 suttyó összeáll, és elhatározzák, hogy ők terroristák lesznek...
  • teddybear #69
    A poligráf, és a többi hazugságvizsgáló, nem azt tudja kimutatni, hogy igazat mondsz, vagy hazudsz, hanem azt, hogy a feltett kérdés megzavart-e vagy sem. Azaz, ha mondjuk egy jógit faggatnak vele az egész nem ér semmit.
  • Vorpal #68
    Nna ez ide valóó :))

    Azért látom, megint eljutottunk oda, ahová pl. az IWIW témával -- ott egy csomó személyes adatunk, és végül kidiskuráljuk, hogy az egész le van szarva, mert ugysem tud senki semmitsem kezdeni vele.

    Pl számomra a titkositással kapcsolatban az egyetlen parám a munkák küldése - a szellemi termékem, nem szeretném, ha központi helyen nyilt forráskódban, vagy nyilt módon tárolódna 4 évig

    Lehet, hogy para, de ez egy multimmilliós befektetésnél. már nagy kérdés. cégadatok, munkák, forráskódok, az állam birtokában....
  • Vorpal #67
    a poligráffal az a baj, hogy 56 % hatékonysággal működik ... asszem ez elmond mindent
    de egy uj kognitiv módszer van kidolgozóban - hazugok reszkessetek,)))

    és arra remélem gondoltatok, ha felteszik majd a kérdést : tudja a kódot a titkositott adatokhoz a gépen? és mond, hogy nem.

    az uj módszer a felismerés alapon müxik : az agy reagál a megtörtént/látott dolgokra - tehát ha megkérdik, hogy az első betüje á? - akaratlanul rágondolsz, és kész - ennyit a jelszavakról, a jövőben minimum anyám biometrikus azonositója kell majd Kínából
  • Amergin #66
    Eljön még az idő, hogy még a gépet se meritek majd bekapcsolni, mert kiderül rólatok hogy pedofil terroristák vagytok
  • [HUN]PAStheLoD #65
    nem kell szarozni, ott van a poligráf, és egy sor fejlett technika, amivel megtudható, hogy valaki hazudik-e. fel kell tenni a kérdést "pedofil-e vagy?" ha hazudik, mehet a buzik közé a dutyiba, ha nem, akkor meg gratulálunk, már csak 999 kérdés van hátra.. :S