SG.hu·

Redmond elfogadja a használt licencek értékesítését

Több viszonteladó nagy megrökönyödéssel vette tudomásul, hogy a szoftvercég támogatja a másodkézből származó, felszámolás alatt lévő, vagy létszámot csökkentő cégek licenceinek értékesítését.

A gyakorlatot a discount-licensing.com honosíthatja meg a brit piacon, és nagy meglepetésre ezzel szemben a Microsoft sem támaszt ellenvetést. Redmond ugyanis most egyetért azzal, hogy a felszámolás alatt álló, vagy visszaszoruló, profilt váltó cégek tulajdonában lévő szoftverlicenceket újra értékesítsék, akciós áron. Ez mindenképpen gazdaságos megoldás lehet az érdeklődőknek, ám érzékenyen érinti a többi viszonteladót, akik nem tudnak versenyezni az alacsonyabb árakkal.

A Dislic ezen a héten kezdte el árusítani a fizetésképtelenné vált cégek által korábban megvásárolt licenceket. „Ezt már mintegy másfél éve tervezzük. Korábban az ágazat legtöbb szereplője nem tekintett vagyonként a licencekre, ám ez a lépés segíthet kialakítani az új szemléletet” - jelentette ki a ZDNet UK megkeresésére Jonathan Horley, a cég egyik igazgatója, megerősítve ezzel, hogy megkezdték az akciót. Hozzátette, hogy ez egy merőben új módszer, és a piac még adós a lépésre adott válasszal.

Ez a válasz azonban nem késik, pláne, hogy a legtöbb viszonteladó arculcsapva érzi magát. „Sosem hallottam ilyen ötletről – ez súlyos pénzeket von majd el az ágazattól és magától a Microsofttól is” - reagált a hírre Gordon Davies, Compusys kereskedelmi igazgatója. Hozzátette azonban, hogy maga is lehetőséget lát egy új értékesítési forma beindulására, főleg,ha sikerülne ezt összekötni egy online portál létrehozásával, ahol licitálni lehetne a fizetésképtelenné vált cégek által eladásra szánt licencekre. Mások azt hangsúlyozzák, hogy a szoftvercégnek mindvégig szorosan figyelnie kell az új piac alakulását, mivel ez az egész ágazatot érintő kérdés, amelyet nem engedhetnek kicsúszni az ellenőrzés alól.

Maga a Microsoft egyelőre pozitívan viszonyul a kezdeményezéshez, annál is inkább, mivel a Dislic a licenceiktől megszabadulni kívánó cégek mellett közvetlenül Redmonddal egyeztet. Először 14 hónappal ezelőtt keresték meg ajánlatukkal a szoftvercéget, és pozitív válaszra találtak. A Microsoft szóvivője időközben megerősítette, hogy a Dislic lépése megfelel a cég feltételeinek.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© droland2005. 11. 14.. 13:34||#54
"Persze, hogy a hálózat is is felálljon😊

Nem igaz, hogy te ilyen gyenge elméjû legyél, és csak hajtogatod a saját hülyeséged. Vagy ez vmi egyéni vonás nálad?😄"

Én azért próbálok személyeskedés nélkül is CSAK AZÉRT IS az én igazam mellett kiállni, kérem ezt más is próbálja meg!
© fflx2005. 11. 14.. 00:20||#53
jujj 😊
© kbupdate2005. 11. 13.. 12:24||#52
Persze, hogy a hálózat is is felálljon😊

Nem igaz, hogy te ilyen gyenge elméjû legyél, és csak hajtogatod a saját hülyeséged. Vagy ez vmi egyéni vonás nálad?😄
© droland2005. 11. 13.. 12:02||#51
De az az 1.5 sec alatt mi az, amit betölt? 😊

Veszem alapúl nálam pl, skype, steam és mondjuk avg, csak AMIT ÉN RAKTAM MÉG fel, nomost CSAK EZEK nem töltenek be 1.5sec alatt 😊 Szóval maga az OS-magot és a hozzá tartozó + szolgáltatásokat + drivereket + egyéb felh. által telepített szoftvereket BELESZÁMOLNI az OS, mint MAG bootjának idejébe? Hát nem tudom... szóval érted na...
© NEXUS62005. 11. 13.. 10:14||#50
Biztos ismered, de talán van akinek újdonság:

Windóztelesop

😉)))

(Bocs a video minõségéért, de talán még illik is a termékhez)
© NEXUS62005. 11. 13.. 09:53||#49
"és ffnek honnan van pénze? ..."

A firefoxot fejlesztését managelõ Mozilla alapitványra gondolsz?

Azok teljesen máshogy mûxszenek, tudod szabad szoftver fejlesztés meg ilyesmi, de ezeket te úgy se tudod-akarod felfogni.

Szal had válaszoljak indirekt módon: az biztos, hogy nem más piaci szegmensekben keletkezõ extraprofitból fedezik, a nagyságrendekkel kisebb fejlesztési költségeiket, mint ahogy amúgy azt az M$ teszi!

Ha valaki otthon, vagy a munkahelyén fejlesztget a szabadkapacitását rendelkezésre bocsájtva, akkor a cégnek nem kell külön fizetnie, pl a helységért, a helységet takaritó manyikanéninek, és a progizókat felfrissitõ büfét üzemeltetõ pistabának, valamint a dolgozók rendelkezésére álló ingyenes uszibérletet -pedikür, manikür, fitnesz szauna benne foglaltatik, stb- sem. Márpedig ezeket a költségeket szépen kifizettetik veled, meg még sokkal többet is amikor veszel egy M$ féle F-OSt. mert ugye a wint nem annyiért adják, amennyibe a M$nek kerül, hanem amennyit csak el tudnak érte kérni!
És ezek után könnyû nagylelkûsködni, hogy kapsz hozzá egy exploretárt. Kell a fenének!!!!
Tiszta teleshop az egész, vedd meg a 60 ezer forintos gagyi porszivót és kapszhozzá még egy csomó szemetet is: csoda törlõkendõ, mágikushenger, gyümölcs centrifuga stb, amire nincs is szükséged.
A M$ által az OS-hez adott extra progik mindegyikének van ingyenes, sokkal jobb megfelelõje, lásd FF, meg a rahedli médiapléjer, csak gyõzd kiválasztani, gagyi játékok tömkelege stb.

Szal ha te ezek után is a "teleshopot" majmolod az a szived joga.

.... én szóltam!😉

- Megjelent a FF 1.5 RC2 !!!!😉))-
© NEXUS62005. 11. 13.. 09:22||#48
Azért a "lassúságnak" vannak fokozatai. (Pl Egy 1.5 seces rebúthoz mit szolnál egy 600MHz-es gépen?😉)) Van ilyen!!!! Azért a M$ OS-ei ettõl még fényévekre vannak, bármilyen erõs hw-en!!!!!)
© droland2005. 11. 13.. 00:04||#47
"Számomra egyébként az XP egy böszme nagy, lassú, memóriazabáló de viszonylag stabil szörnyeteg, amit ma már kénytelen vagyok használni" - ezt a nagy lassú, memóriazabáló jelzõt BÁRMILYEN OS-re rá lehet fogni, csak a "számára" nem éppen megfelelõ vasat kell alárakni!
© valaé valaé ná2005. 11. 12.. 22:44||#46
Még egyszer utoljára megpróbálom megértetni veled:
Nem fogsz 50% -ért XP licenszet venni (legfeljebb egy pár év múlva mikor már az XP is elavul), mert
1. Valószínûleg kevés van belõle egy éppen csõdbement cégnél, ligalábbis Mo.-on. Többnyire 95,98 van még mindig, mert az is alkalmas a feladatra. Azok is többnyire OEM licenszesek.

2. Azt sem fogják 50%-ért unatkozó, értetlen, sznob tizenéveseknek adni.

Ami van ezeknél az meg már lassan a kutyának sem kell (még a win2000 sem).

Számomra egyébként az XP egy böszme nagy, lassú, memóriazabáló de viszonylag stabil szörnyeteg, amit ma már kénytelen vagyok használni, mert egyrészt a MS nem hajlandó kijavítani a bugokat az elõzõ oprendszereiben, másrészt a mai fejlesztõrendszerekben írt programok nem igazán mûködnek már rajtuk.

Te meg majd 5 év múlva fogod ugyanezt érezni.
© kbupdate2005. 11. 12.. 22:39||#45
no comment.