Ötvös Tibor

Halálos iramban 3

A 2001-es Halálos iramban két új fogalmat hozott be a köztudatba: illegális autóverseny és Vin Diesel.

Az első rész sztárrá avatta a kopasz macsót, ám ő hűtlen maradt és a folytatásokban nem vállalt szerepet. A második résznek így a szőke Paul Walker lett a sztárja, aki szintén hűtlen lett a sorozathoz, hiszen a harmadik, Halálos Iramban: Tokió munkacímen futó részben ő sem szerepel.

A producerek a készülő film főszerepét Lucas Blackre és a rapper Bow Wowra osztották. Black nem kezdő a filmszakmában, hiszen olyan filmek állnak a háta mögött, mint a Hideghegy, a Péntek esti fények vagy az X-akták moziváltozata. A mindösszesen 18 éves Bow Wow legújabb filmje, a Roll Bounce a hétvégén került a mozikba.

A filmet Justin Lin rendezi majd, akinek eddig a Better Luck Tomorrow című krimit köszönhettük. A producerek nagyon bíznak benne, hiszen a Tokió után leforgatja a koreai Oldboy amerikai változatát is. A történet egy amerikai fiatalról szól, aki illegális autóverseny közben lebukik és, hogy elkerülje a börtönt, elhagyja az országot. Tokióban aztán felfedezi az adrenalin-löket új lépcsőjét: az úgynevezett "drift-versenyt".

A hírek szerint kedvenc autós filmünk átnyergel kétkerékre, hiszen a versenyeket motorokkal vívják majd. Csak remélni tudjuk, hogy nem csinálnak belőle egy újabb Vas-szerű ostobaságot. A harmadik rész forgatását október elején kezdik, a mozikba 2006 június 16-án kerül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Rolesz #22
    Megjelent(már rég)!Feliratot tudok szerezni valahonan?
  • Rolesz #21
    hi!kaptam egy büntető pontot!sajna!na mind1!
    Itt a hivatalos honlap
  • user1991 #20
    Nkem tetszet az első 2 rész és remélem hogy a harmadik is ilyen jó lesz,és ugyan ilyen király verdák lesznek bene!!!!!!!!
  • Krissal #19
    Kedves Ötvös Tibor!

    Nagyobb figyelmet és több angol tudást javaslok!

    Mindenkinek nyugalom, szó sincs motorokról, továbbra is autókról fog szólni és reméljük egy igazi vérbeli Fast and the Furious filmet fogunk látni.

    The Fast and the Furious: Tokyo Drift

    Release Date: June 16, 2006
    Studio: Universal Pictures
    Director: Justin Lin
    Screenwriter: Chris Morgan, Kario Salem
    Starring: Bow Wow, Lucas Black, Brian Tee, Nikki Griffin, Sung Kang, Jason Tobin, Nathalie Kelley
    Genre: Action, Crime, Thriller
    MPAA Rating: Not Available
    Official Website: Not Available
    Review: Not Available
    DVD Review: Not Available
    DVD: Not Available
    Movie Poster: Not Available
    Production Stills: Not Available
    Plot Summary: "The Fast and the Furious: Tokyo Drift" is written by Chris Morgan ("Cellular") and Kario Salem, who places the third entry in Tokyo: in this adrenalized new story, set in the sexy, underground world of Japanese drift racing, the newest and fastest customized rides go head-to-head on some of the most perilous courses ever seen.

    "The Fast and the Furious: Tokyo Drift" follows the story of Shaun Boswell, who has always been an outsider. A loner at school, his only connection to the indifferent world around him is through illegal street racing -- which has made him particularly unpopular with the local authorities. To avoid jail time, Shaun is sent out of the country to live with his uncle in the military, in a cramped apartment in a low-rent section of Tokyo.

    In the land that gave birth to the majority of modified racers on the road, the simple street race has been replaced by the ultimate pedal-to-the-metal, gravity-defying automotive challenge ... drift racing, a deadly combination of brutal speed on heart stopping courses of hairpin turns and switchbacks.

    For his first unsuccessful foray in drift racing, Shaun unknowingly takes on D.K., the "Drift King," with ties to the Yakuza, the Japanese crime machine. The only way he can pay off the debt of his loss is to venture into the deadly realm of the Tokyo underworld, where the stakes are life and death.
  • tukko #18
    Ez hülyeség, hogy lennék a 3-ban motorok mikor az első két rész az illegális gyorsulásokról szólt. Ha ilyet akarnának csinálni mért Halálos irban 3-nak neveznék el. Nem is logikus a történet. Ugye a csávot megcsipik amerikába egy gyursulási versenyen vagy mi. Utánna mi van? Elmegy japánba aztá motorra ül és drifttel vele? Persze! Itt valaki nagyon elértett valamit. Igy valami átlagon alluli film lenne. Az első két rész se lett volna olyan híres hanem lettek volna benne olyan egyedi "autócsodák". Egy motrnak nem lehet akkora látványos egyedisége mint egy autónak. Na mindegy majd 2006 nyarán meglátjuk.
  • DEXTER92 #17
    Na ilyen film is van má'?
  • CodeRed #16
    Na még 1 rakat szarral leszünk gazdabakkat!Cooool!Tuti lesz majd nitros Hayabusa meg aszfaltszaggató agyonodavisszatuningolt GSX-R1000.És mindezekke a fizikát meghazudtoló cgi effekteket bemutató hiteles gengszterfilm....jippiájé!!!! gratulálok...ez elmúlt években csak a szar ömlik a mozivásznakra, és semmi kreativítás!
  • item #15
    Na ezt is elcseszték, nem mocikat kéne belerakni hanem maradnának a kocsik! Ja és az lett volna az ütős ha mind a kettő emberke Vin Diesel és Paul Walker újra felbukkant volna mint fenegyerekek!

    Hát ezt elbuktuk sajna
  • OrioN the S #14
    Majd most fognak figyeld meg Ez is mesefilm lesz mint a többi ganééé!
  • jonnie #13
    AZ első rész még nézhető volt, a 2. már fájt, mi jőhet még? (a vas meg úgy szar ahogy van)