SG.hu·

Xbox 360 - nem biztos, hogy lesz merevlemez

A Microsoft következő generációs konzolja könnyen elképzelhető, hogy nem csak merevlemezes változatban lesz kapható. J. Allard, az Xbox-részleg vezetője mindenestre figyelmeztette a játékgyártó cégeket, ne támaszkodjanak a háttértárolóra szoftvereik fejlesztésekor.

Nemrég még arról számoltunk be, hogy a Microsoft hűségprogramjával kötelezi az Xbox 360-as konzoljához kiegészítőket gyártó cégeket arra, hogy nyereségükből részesedést adjanak a szoftveróriásnak, máris újabb részletek kerültek napvilágra az új konzollal kapcsolatban. A hetek óta tartó találgatások után Allard az amerikai Game Informernek tett nyilatkozatában megerősítette, hogy nem mindegyik Xbox 360-as lesz merevlemezzel kapható.

"Erről még nem nyilatkozhatunk" - felelte a riporter kérdésére. "Nem hiszem azonban, hogy a következő 5 év során csupán egyetlen megoldással kielégíthetünk minden igényt" - tette hozzá. Ez a kijelentés, a The Inquirer szerint azonban úgy is értelmezhető, hogy még pár évig csak a HD DVD-s verzió lesz elérhető a piacon.


A hivatalos verzió szerint az Xbox 360 egy 20 GB-os merevlemezzel lesz felszerelve, ám a cég azt tanácsolta a fejlesztőknek, hogy ne hagyatkozzanak rá. Így most úgy tűnik, az eddig stabilnak tekinthető hardverplatform most megváltozik. "Felhívtuk a fejlesztők figyelmét: nem biztos, hogy mindegyik gépünkben lesz merevlemez. Meglehet a jövőben úgy döntünk, nem akarunk winchester beszerelni konzoljainkba, és akkor is biztosítanunk kell, hogy a játékaitok a lehető legszélesebb közönségnek elérhetőek legyenek" - fedi fel Allard a Game Informer szeptemberben megjelenő számában.

A Pro-G játékoldal úgy véli, a tárhely elsősorban a Microsoft tarsolyában levő extra multimédiás funkciókhoz kell. Mivel a konzolok egyre inkább hasonlítanak a számítógépekre, nemsokára a játékosoknak is ugyanazokkal a hardver problémákkal kell szembenézniük, mint számítógépes társaiknak, még ha a konzolokat univerzális kialakításuk miatt egyszerűbbnek tartják is.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Yurij2005. 08. 20.. 07:53||#12
Tesco Gazdaságos XBOX 360 Winyo nélkül.Hát Bazze mi a lofasznak kell sporolni csinálják meg fullos-ra azt jol van.Ugyis csak 1X kell megvenni utána egy darabig ellesz velle az ember.
© lowdog2005. 08. 17.. 15:22||#11
"nem tudom elképzelni, hogy ez menne DVD-rõl."
pedig megy.

bár nyúzza a lemezt rendesen 😊
© BiroAndras2005. 08. 17.. 13:42||#10
"A konzolos GTA-SA szépen elfutkorászik a DVD-rõl, a PC verzió meg max a hangot szedi onnan, mert elötte fel kell nyomatni a winyóra, hiába van azon ott az a 2000X-os DVD olvasó, meg 1 GB RAM."

A vinyó gyorsabb, kisebb a késleltetése, stabilabb a sebessége, és nem kell megvárni, hogy felpörögjön.
Nem láttam a PS2 verziót futni, de a PC-s verzió nyúzza a vincsit rendesen, nem tudom elképzelni, hogy ez menne DVD-rõl.
© troc2005. 08. 17.. 13:35||#9
jaja, biztos ez is benne van a pakliban. mindkét konzolos valszeg ideges, hogy még mindig veszekednek a 2 formátum miatt. és ez nekünk sem jó egyátalán.
memkártyák meg õrültdrágák, még ha 2 év alatt a felé is esik az áruk... tegyük fel, egy 1 gigás nem lesz már húzos, de még azt is a hajunkra kenhetjük.
© stukov2005. 08. 17.. 11:03||#8
Arra várnak, hogy mivan ha befuccsol a HD DVD és a végén BluRay-t kell belerakni 😊
© mrzed0012005. 08. 17.. 08:43||#7
Hát nem tom, de én valahogy jobb szeretném, ha a gamek wincsirõl futnának. DVD megrongálódhat (karcolódhat, szaggat), elveszhet (kölcsönadhatom 😊), szóval nincs mindíg kéznél. PS2-be is lehet wincsit tenni és onnan futtatni a game-t.
© NEXUS62005. 08. 17.. 07:03||#6
Aztat nem értem mi ebben a hír?
Az x360 winyója mindíg is külön egységként szerepelt.

Valójában inkább csak arról van szó, hogy ne kényelmeskedjenek el a fejlesztõk, tessék szépen kihasználni a hardvert.
A konzolos GTA-SA szépen elfutkorászik a DVD-rõl, a PC verzió meg max a hangot szedi onnan, mert elötte fel kell nyomatni a winyóra, hiába van azon ott az a 2000X-os DVD olvasó, meg 1 GB RAM.
© dez2005. 08. 17.. 03:29||#5
De inkább csak mint olvasható tároló (pl. játék-patch) - ugyanis az írási mûveletek száma ugyanarra a területre eléggé korlátozott a vinyóhoz képest.
© FTeR2005. 08. 16.. 20:29||#4
engem teljesen hidegen hagy a konzol láz, de nem hagyhatom szó nélkül a blikkes címet.
abba kéne hagyni.
© Treon2005. 08. 16.. 18:45||#3
Ezt már most megtehetnék.. Egy CompactFlash kártyát minden probléma nélkül rá lehet kötni egy IDE buszra, és vinyóként használni.. Az egyedüli kerékkötõ jelen pillanatban tényleg az ár...