Berta Sándor

Indonézia - egy dollár jóvátétel minden másolt Windowsért

Az indonéz kormány megállapodott a Microsofttal, hogy minden illegális Windowsért fizet a vállalatnak jelképesen egy dollár kártérítést.

Öröm az ürömben ugyanakkor, hogy az egyezmény kizárólag a kormányhivatalokban lévő kalózpéldányokra vonatkozik, az állampolgárok számítógépein lévő illegális szoftvermásolatokra nem. A kormányhivatalokban lévő PC-ken a becslések szerint 50 ezer illegális Windows operációs rendszer található. Indonézia a világ egyik legneuralgikusabb országának számít kalózszoftverek szempontjából. A Business Software Alliance információi szerint az illegális szoftvermásolatok aránya a szigetországban 87 százalék.


Az indonéz olcsó (lebutított) Windows alapbeállítású háttérképe

A szoftverfejlesztőknek az olyan országok, mint Indonézia, komoly problémaforrást jelentenek, hiszen egyrészt alacsony a bérköltség, így megéri itt embereket foglalkoztatni, de ugyanakkor köztudott az is, hogy többmillióan nem tudják megfizetni a legális szoftvereket. Sofyan Djalil indonéziai informatikai miniszter a Jakarta Post nevű helyi lapnak kijelentette: "a Microsoft realistán látja a dolgokat, hiszen az olyan országokat, mint amilyen Indonézia, nem lehet arra kötelezni, hogy csak legális szoftvereket használjanak, hiszen ezek árát nem tudjuk megfizetni."

A megállapodás lényege szerint az indonéz kormány jelképes összegként egy-egy dollárt fizet minden egyes, a kormányhivatalokban használt illegális Windows operációs rendszerért. Cserébe ezeket a programokat a jövőben már jogszerűen használhatja az indonéz kormány, viszont vállalja, hogy a jövőben keményebben lép fel az illegális szoftvermásolatok és azok terjesztése ellen és csak legális szoftvereket fog vásárolni. Az egyezményről májusban Seattle városában tárgyalt Susilo Bambang indonéz elnök és Bill Gates, a Microsoft társalapítója.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • comet #14
    A windowsért ez még mindig $1 dollárral több mint amennyit fizetnék érte :DD
  • comet #13
    Mi kicsit többet fizetünk, nem 50'000 dollárt....
  • concrete #12
    MULAI!

    ááááááááááháááhhhhháááhhhhhhhhaaa

  • asysoft #11
    "Amugy magyarorszagon is van hasonlo dolog, bar az mondjuk maganszemelyekre vonatkozik. Campus program fedoneven fut."
    Campus nem igazán hasonlít erre, sztem néz szét .itt
  • palika22 #10
    Szingapúrban tényleg halálbüntetés jár a kábítószer csempészetért. Mikor mész repcsivel a pilóta vagy ötször említi. Felkötnek, ha külföldi vagy, ha helyi.... Nem is célszerű más csomagját cipelni arrafelé.. De azért nem hülyék, kiderítik ki a tényleges csempész és ki az aki csak egy balek aki nem is tudja mit visz valaki más vagy a saját csomagjában. A csempészeknek tényleg rettegni kell. Van egy mennyiségi limit, ha azt átlépi az elvtárs, akkor kötél. Világon a legtöbb embert Kínában végzik ki, de ha az egy főre jutó kivégzések számát nézzük akkor Szingapúr az első!!! Indonéziában nem így van, ott a külföldieket enyhébben kezelik, inkább megbüntetgetik őket kisebb vétségekért. Persze amit aztán zsebre tesznek, mert indonézia a világ egyik legkorruptabb országa, a magyarok után.. De a kábítórszer csempészekkel szemben szigorúan fellépnek, de közel sem annyira szigorúan mint a Szingapúriak.. A hölgy biztosan nem egy-két gyorsítotó tablettát csempészett a bugyijában, hanem jelentős mennyiséget és az is lehet nem ez az első esete. Indonéziában a helyi emberi élet nem számít, van belőlük elég. Ott az a divat a rendőrök által jól ismert TÖBBSZÖRÖS visszaesőkkel,kábítószer dílerekkel, hogy egyszerüen megfogják és lelövik az utcán. Majd jelentik, hogy szökés köben meghalt, így az ügy lezárva, megspóroltak egy csomó pénzt és papírmunkát. Én nem nagyon hallottam róla, hogy arrafele csak úgy veszed a drogokat... Pedig már párszor jártam arrafele.... Igaz nem is kerestem semmi ehhez hasonlót... Az indonéz reptéren szúrópróba szerűen átvilágítják a csomagokat elméletileg csempészárut robbanóanyagot és kábítószert keresve. A csempészáruval a senki sem foglalkozik csak a kábítószerre hajtanak. Én például a múltkor megizzadtam mert a csomagomat átvilágították és kibontták. Természetesen semmiféle drog nem volt benne, de viszont volt ajándéknak szánt élelmiszer, kolbász sonka fűszerek és pálinka, amit tilos az országba bevinni. Valójában a galibát a füszerpaprika okozta mert nem tudták mi az a porszerű valami a lezárt zacskóban. Amint a zacskót meglátták nevetve sűrű bocsántkérésekkel visszadták. Meg sem nézték a zacskó belsejét ténylegesen mi van benne! Az többi kajára és piára rá sem hederítettek. Ezzel azt akarom kihangsúlyozni, hogy egyenlőre nem a Távol-kelet a drogcsempészek paradicsoma.... Hanem az USA és a Nyugat-Európa, de sajnos már a Közép-Európa is...
    Rátérve a szoftverekre és a DVD-kre: betérsz egy bevásárlóközpontba, ahol nem ritkán egy teljes szinten csak DVD-t CD-t PS2, XBOX és PC progit árulnak kb. 1-1,5 dolcsiért vagy 10-15 standon. Természetesen csak helyi pénzben fizethető és számla az jár a vásárlás után. (Adóhivatal az ott is adóhivatal.) Standokból 2-3 mindig zárva széles FBI meg POLICE stb,. szallagokkal. Gondolom azoknál járt éppen a helyi ASVA abban a hónapban.
  • mrzed001 #9
    Lassan ők is behódolnak :)
  • fako #8
    Nekem is Mulai gomb kene mar a start gomb helyett.
    Amugy magyarorszagon is van hasonlo dolog, bar az mondjuk maganszemelyekre vonatkozik. Campus program fedoneven fut.
  • IoIa #7
    Ha jól látom, a kép egy 2500 m magasban lévő vulkáni tónál készült. A hely tényleg ilyen gyönyörű, vagy talán még szebb, élőben...
  • IoIa #6
    Hmmm... talán jártál ott? Mert én igen. Egyébként ott a legdrágább software amit áruházak előtti árusoknál is és boltban is lehet kapni: 5 USD. Persze ez a kalózpéldány ára, de sokezer USD-s progik is max. ennyibe kerülnek. És persze a DVD-k és audio CD-k is nagyon olcsók. Érdekes egy hely az!
    Csak mellesleg jegyzem meg, hogy nemrég egy ausztrál csajt elkaptak kábítószerrel, és ezért ott az ügyész halált kért - a TV-ben is volt erről hír (ott halál jár az ilyesmiért, mint Szingapúrban is). De az ottani rendőrök mellett közvetlenül árulják a dílerek a marihuánát és a hasist is... Érdekes, igaz?
  • Munch #5
    Komoly ez a butított desktop... :)))))))))9