Gyurkity Péter

Vakságot okozhat a fokozott számítógép-használat

Egy nemrég lezárult japán kutatás megerősítette, hogy a fokozott számítógép-használat erős látáskárosodást okozhat, és elősegítheti a glaukóma, vagyis a zöldhályog kialakulását, amely akár teljes vaksághoz vezethet.

A Toho Egyetem kutatói több mint tízezer japán alkalmazottat vizsgáltak meg, akik kivétel nélkül nagy informatikai vállalatoknál dolgoznak. A kutatók összesen 522 esetben fedeztek fel valamilyen látómezővel kapcsolatos problémát, és ezen esetek nagy részénél már előrehaladott volt a látótérkiesés és kifejezetten csökkent a látásélesség. A kutatók felismerték, hogy a látótérkiesés, valamint a rövid- és hosszúlátás kialakulása összefügg a fokozott számítógép-használattal, és a látást érintő problémák kialakulása nagyobb eséllyel érinti azokat, akik naponta 8-10 órát eltöltenek a számítógép előtt.

A felmérés során 165 személynél már a glaukóma jeleit fedezték fel, amely különösen nagy eséllyel fordul elő a rövidlátók körében. A glaukóma, vagyis zöldhályog a látást veszélyeztető súlyos betegség, amely kezelés nélkül akár teljes vaksághoz vezethet. Minden életkorban előfordulhat, de valamivel gyakoribb a 40 év feletti korosztálynál, fénytörési hibák esetében, a keringési betegségben szenvedőknél és a cukorbetegeknél. Ezen betegségek lényege a szemtől az agyba vezető látóideg rostjainak lassan előrehaladó és visszafordíthatatlan pusztulása, amely mögött a látóideget ellátó kiserek keringészavara áll. A betegség korán felismerhető, de csak szemészeti vizsgálattal, ugyanis az esetek 90 százalékában panaszmentes szemen, jó közérzet mellett, látszólag tünetmentesen fejlődik ki.

Magyarországon a glaukóma népbetegségnek számít, és körülbelül 150-200 ezer beteget tartanak nyilván. A vizsgálat végkövetkeztetése szerint a glaukóma elsősorban azon felhasználókat veszélyezteti, akik jelenleg is rövidlátók, és naponta több órát ülnek a számítógép előtt. A kutatók egyben felhívják az egészségügyi szervezetek, és a kormányzatok figyelmét arra, hogy a számítógép-használat növekedésével nagyobb figyelmet kell fordítanunk a látászavarok megelőzésére, és az állampolgárok megfelelő tájékoztatására.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zsoltika 007 #67
    Ez engem is érdekelne. Tényleg lehet pl cs sourceozni tft-n??
  • XRV #66
    Szia BiroAndrás!
    Mennyiért vetted és hol? szal játékra és filmnézésre si megfelelő már a 16ms? tudom 20 alatt van, de személyes infók a jobbak :-)
  • Megamanó #65
    Köszi szépen
  • pepe003 #64
    Az olvasástól, jobban könnyezik a szemem, mint a gépezéstől.
    És különbenis, szerintem nem csak a gép a letrosszabb tényező, hanem aze gész mittudoménmi. Reggel felkelsz hétkor elmésza francba, délután hazamész, tanulsz, tv-zel, gépezel, lefexel, aztán előröl a egész.
    Úgyhogy sztem nyugi
  • Zsoltika 007 #63
    Jaj TFT monitorokra gondoltam. Ha nem lenne világos vkinek.
    Bár sztem egyértelmű.
  • Zsoltika 007 #62
    Amúgy a 16ms vagy attól kisebb frissítésűekkel már lehet pl Counterezni?
    Ez érdekelne mert karácsony, sulinet izé tudjátok.
  • Cat #61
    crt = katódsugárcsöves
    tft = lapos (ezt szokták LCD TFTnek nevezni, mivel a TFT az lcd egy variánsa)
    van még az oled, az még a jövő zenéje

    ha érdekel a téma, olvasd el ezt
  • Megamanó #60
    Hello! 12 éve vagyok rövidlátó, és az utóbbi időben elég sok időt töltök a monitor előőt, így egy kicsit ijesztően hangzott a cikk. Egyébként lécci mondjátok már meg milyen monitor a CRT és a TFT, az LCD-t tom. Köszi
  • Zsoltika 007 #59
    Mennyibe is van az a moncsi??
  • BiroAndras #58
    "a felhasználók többsége nem tudja helyesen beállítani a monitorját."
    Ezt én is aláírom. Elég sok géppel van dolgom, és szinte mindegyiknél 60Hz-en megy a monitor, pedig tudnak 85-öt vagy 100-at is.

    Egyébként, aki teheti vegyen 19''-os LCD-t. Most már lehet kapni olyat, ami minden szempontból tökéletes. A kontraszt arány 800 és 1000 közt van, ami már elég. A kép bármilyen szögből tökéletesen látható, a színek se torzulnak (Az enyémnél legalábbis - Samsung 910T). És már a válaszidő is elfogadható (<16ms). Ja, és persze kizárólag DVI csatlakozóval szabad használni.