SG.hu·

A játékgyártók bevonásával éleződik az Nvidia és az ATI küzdelme

A jelek szerint a két vezető gyártó egyre élesedő küzdelmében a játékfejlesztő cégek - és maguk a játékok - is egyre fontosabb szerepet kapnak, és az új grafikuskártyák már mind egy-egy játékcég ajánlásával kerülnek forgalomba.

Az év elején az Nvidia az id Software csapatával kötött szövetséget, és a GeForce FX, valamint a GeForce 6 grafikuskártyákat a sokak által várt Doom III játékkal közösen reklámozták, és igyekeztek kihangsúlyozni, hogy a készülőben lévő játék alatt az Nvidia kártyái nyújtják a legjobb teljesítményt. Az Nvidia ezzel egy időben arra kérte partnereit, hogy a GeForce 6800 Ultra és 6800 GT kártyákat az említett játékszoftverrel együtt dobják piacra.

A Valve Software, a Half Life 2 játék fejlesztője ezzel szemben már egy évvel ezelőtt az ATI Radeon 9600 és 9800 grafikuskártyákat ajánlotta a készülő játékhoz, és a jelek szerint a két cég újabb közös akcióra készül. "A Vivendi Universal bejelentése szerint a Half Life 2 november 16-án kerül a boltokba. A játék megjelenésével egy időben az ATI is frissített szoftverrel jelentkezik majd" - áll a gyártótól származó dokumentumban, amelybe az X-bit labs internetes híroldal munkatársai is betekinthettek.

A dokumentum szerint az ATI újabb akciókkal készül a játék megjelenésére, és továbbra is arra ösztönzi partnereit, hogy mellékeljék a játék egy-egy példányát az új grafikuskártyák dobozos változatához. A reklámhadjárat részeként a Valve minden bizonnyal az ATI grafikuskártyáit ajánlja majd az új játékhoz.

A két gyártó korábban jóval egyszerűbb megoldást alkalmazott, és általában kiválasztották azon termékeiket, amelyeket elsősorban játékokhoz szánnak. A piaci részesedésért, és a nagyobb bevételekért folytatott versenyben azonban mindkét cég újabb és újabb fogásokkal igyekszik népszerűsíteni saját grafikuskártyáit, és meggyőzni a felhasználókat arról, hogy mely kártyákat érdemes megvásárolni. Az ATI és a Valve Software egyelőre nem kommentálta a közös akcióról szóló híreket.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Mice2004. 10. 28.. 19:10||#20
nekm régebben nem volt ati kártyám és a linuxok is csont nélkül felcsücsültek. amikor egy baki során egy 9200-re kellett ideiglenesen cserélnem akkor csak pislogtam, hogy a honlapról leszedett catalysstal sem akart felcsücsülni 3ból egy se és tényleg nekem is beletelt egy napba...

az meg hogya windriver catalyst nélkül nem tudja letiltani a másodlagos screen-t sõt még azt rakja primarynek....640x480x60hz rulez...
© fluga2004. 10. 28.. 15:57||#19
ajánlanám a mai cikket...Igen..eldõlni látszik a verseny
© RelakS2004. 10. 28.. 12:01||#18
SLI-be egy ATI és egy NVIDIA kártyát
© Zro2004. 10. 28.. 10:49||#17
Nekem annak idején a sima Ati Radeonom is simán felment linux alá... De már ideje lenne, hogy kihozzák az AGP-s X700-at és a 6600-t, hogy lecserélhessem a jól bevált 8500-mat végre normális áron 😊 A PCI-Expressel menjenek kapálni, ezért nem cserélek alaplapot. Bár ha így haladnak elõbb utóbb rákényszerítik a népre, mert nem lehet majd más kártyát kapni 😞
© strogg2004. 10. 28.. 10:37||#16
Számomra a szupportnál dõlt el a küzdelem.
ÉrtsD: a linuxomra kerek 2 perc feltelepíteni az nvidia drivert, az ATI-s ismeröseim pedig nem egyszer napokat is kinlodnak vele.
Innentöl az ATI technológiailag lehet jobb.
© termi2004. 10. 28.. 03:38||#15
Na flamelek egy kicsit😊. Hajra Amd es Ati. Kocsog intel es nvidia. 😊
© arty2004. 10. 28.. 03:17||#14
de kapni az ATI-t lehetett elõször, ez is tény. az ultrát pedig nem nagyon sikerült gyártogatni, nemtudom ez változott e.

én mindenesetre grat. nvidia, az a jo ha jó a verseny, nehogy megugorjon egyik se!
© efraim2004. 10. 28.. 00:30||#13
Ez csak reszinformacio, az egeszbol csak az Nvidia szemszogebol kedvezo resz lett kiragadva. Ami teljesen termeszetes, hiszen nyilvan nekik PR szempontbol ez a lenyeges. Ha a Mercury Research teljes jelenteset megismered, akkor viszont nyilvanvalova valik, hogy inkabb az ATI buntet, raadasul evek ota eloszor sikerult neki az NVIDIA-t maga moge utasitani majd minden teren, es valoszinuleg - a jelentesbol legalabbis erre lehet kovetkeztetni -az elkovetkezo idoszakban a DirectX 9-es gyorsitok koreben is megszerzi a vezeto szerepet. Azonkivul ne felejtsuk el, hogy negyedeves adatokrol van szo, es mivel az Nvidia-nak hetekkel elobb sikerult piacra dobnia a DirectX 9-es kartyajat, igy teljesen termeszetes, hogy ebben a szegmensben ove a vezeto szerep, bar ez inkabb a jo idozitesnek koszonheto...
© fluga2004. 10. 28.. 00:25||#12
és milyen küzdelem dõlt el? think..
© sghu2004. 10. 27.. 21:15||#11
Látom egyesek ismét nem tudtak elolvasni és megérteni egy egyszerû mondatot.

Amit én idéztem az a high-end-rõl szól a többiek meg nem. A gyengébbek kedvéért idézek a high-end-rõl szóló egy másik hírbõl:

"According to a leading market analyst firm Mercury Research, NVIDIA managed to ship approximately 1.5 million of high-end DirectX 9.0 visual processing units during the third quarter of the year, which is 64% of the whole high-end market during the quarter. ATI Technologies, in contrast, supplied around 800 thousand of high-end DirectX 9.0 high-end graphics processors, which is 36% of the market. A quarter earlier NVIDIA’s share was only 26%."

Azaz összesen 1.5 millió 6800-as eladása áll szemben 800 ezer X800 eladásával. Na ezt hívják büntetésnek!

NVIDIA Gets Top High-End Graphics Spot