Egyre éleződik az amerikai faxháború

Az Orange County legfelsőbb bíróságához benyújtott kereset 13 embert nevez meg, akik között a Propel Software elnöke, Steve Kirsch is szerepel. Kirsch 2002-ben nem kevesebb mint 2,2 milliárd dollárra perelte be a Fax.com-ot, sőt, még egy lejárató weboldalt is nyitott, a kéretlen faxok ellen, és a Fax.com ellen.

Kirsch szerint a Fax.com még az ő kifejezett kérésére sem távolította el a faxszámát a weboldalról, még miután egy megerősítést kapott az eltávolításról, akkor is fennmaradt a száma. A Fax.com most azért indított ellenpert többek között ellene is, mivel szerintük Kirsch például törvénytelen eszközhöz folyamodott a weboldalával, ami nyíltan felhívást intéz a károsultak felé, hogy indítsanak lejárató pereket a Fax.com ellen.

Kirsch azonban úgy tűnik, hogy némi segítséget fog kapni a törvényhozóktól is. Idén az FTC már egyszer megbüntette ugyanis a Fax.com-ot 5,4 millió dollárra, a kéretlen reklámok küldözgetéséért. Ez a legnagyobb büntetés ezen a területen, amit valaha is kiszabtak. A büntetés szerint a Fax.com több mint 400 esetben egyszerűen figyelmen kívül hagyta cégek kifejezett felszólításait, hogy ne küldözgessenek nekik több reklám faxot.

Néhány héttel ezelőtt Indiana állam főügyvédje, Steve Carter is csatlakozott az ügyhöz, hogy támadható pontot keressen a Fax.com ügyvitelében. Carter szerint a cég eljárásmódja egyértelműen ütközik a szövetségi telefon-felhasználók védelmében született törvénnyel.

Időközben, a Federal Communications Commission (FCC) egy új szabályozás bevezetését tervezi, amely januártól lépne életbe. Ez elméletileg véget vetne a kéretlen faxok küldözgetésének, ugyanis a jövő évtől kezdve egyátalán bármilyen fax is csak akkor lenne elküldhető, ha a küldő, és a fogadó fél már üzleti kapcsolatban áll egymással. Ez alapján tehát a Fax.com is előzetes szerződést kellene kössön minden egyes céggel, akinek a számára a weboldalukról faxot lehet küldeni.

Természetesen, mivel ez lényegében ellehetetleníti a Fax.com működését, amellett, hogy rengeteg plusz adminisztrációt, papírmunkát jelent minden cég számára, újabb és újabb perek vannak kilátásban, amelyek valószínűleg még újabb és újabb pereket szülnek majd...

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • SwITcHMaN #8
    Az FTC megbüntette a Fax.com-ot? Hmmm
  • papabear #7
    Furcsa, hogy a spam-et mindenki elítéli, a fax-spam küldő cég meg még hőböröghet, ha valami "rontja" a bizniszt. Ahogy mondta tesztelo, a kapott fél fizeti a nyersanyagot, ráadásul felesleges papírszemetet is termel.

    Mindenféle kéretlen-levél küldővel egyet kell tenni:
  • Sadist #6
    Bocs lehet hogy félreérthető voltam. Én csak arra akartam célozni, hogy a hülye amcsik perelgetnek össze-vissza, minden hülyeségért, amire nálunk csak azt mondanák: "ugyan már..."
  • TeszteloPontHu #5
    Nem tudom, te mennyire örülnél a napi 1-2 reklámfaxnak: te fizeted a papírt, tintát, azaz a másik reklámjának költségét... Nálunk pl. egy lap kinyomtatása 35 Ft-ba kerül, és volt, hogy 4-5 oldalas reklámfaxot kaptunk, és itthon még törvény sincsen rá.
  • Sadist #4
    Erről az az eset jut eszembe, amikor egy ember 10 millió dollárra beperelt egy dohányárut gyártó céget, mert a cigitől tüdőrákot kapott. Vagy a mikrosütőt gyártó céget, mert mi az hogy nem lehet benne macskát szárítani. Sok gyökér amerikai!
  • tigeroo #3
    Faxom ezekbe a háborúkba
  • Yfel #2
    Pont ezt akartam mondani... Amerikaban ugyvednek erdemes menni :o)

    Y
  • Punkerwork #1
    és persze megint az ügyvédek járnak a legjobban