SG.hu·

Először vezet toplistát egy másolásvédett zenei CD

Az elemzők szerint mindez azt jelentheti, hogy ennek az albumnak az eladási sikerein felbuzdulva a BMG és a többi kiadó is hamarosan megkezdi a másolásvédelemmel ellátott zenei CD-k kiadását.

A Nielsen Soundscan cég szerint először végzett egy zenei toplista élén egy másolásvédelemmel ellátott zenei CD. Érdekesség, hogy az album annak ellenére szerepel ilyen jól, hogy a kiadó külön feltüntette rajta: másolásvédett korongról van szó, mindez azonban úgy tűnik, egyáltalán nem zavarja a felhasználókat. Jelenleg csupán elvétve találhatók ilyen korongok az amerikai zenei piacon. A Gartner elemzője, Mike McGuire szerint elméletileg most már a többi másolásvédett CD számára is könnyebb lesz a siker elérése.


Az ominózus mű egyébként a Velvet Revolver nevű együttes albuma, amelynek tartalmát nem lehet számítógépre menteni, hanem külön található rajta egy Windows Média Formátumban lévő adatsáv is. Utóbbi biztosítja, hogy a CD-t bárki meghallgathassa a számítógépében is, illetve, hogy akár egy hordozható multimédiás lejátszóra is áttölthesse.

Csupán egyetlen szépséghibája van ennek a megoldásnak: az amerikában milliószámra eladott, piacvezető Apple iPod nevű készüléken nem lehet lejátszani a védett Windows Média Formátumú fájlokat. A Velvet Revolver CD-jének másolásvédelmét tervező Sunncomm cég véleménye szerint nem beszélhetünk nagy problémáról, hiszen ez a gond csupán a felhasználók egy százalékát érinti. Sajnos, mivel az Apple vezetője, Steve Jobs kategórikusan elzárkózik attól, hogy a készüléket más médiaformátumok támogatására is képessé tegyék, így kénytelen lesz a Sunncomm módosítani a másolásvédelmén, és az változat állítólag már támogatni fogja az Apple lejátszóját is.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Piscator2004. 06. 23.. 17:49||#23
Ahh, kösz!
Sajnos nem tudtam.
© Pheel2004. 06. 21.. 16:10||#22
Ez a zenekar a Guns&Roses Axl Rose nélkül, új énekessel.
© Piscator2004. 06. 21.. 15:56||#21
"Hatch konzervatív mormon, a pornográfia esküdt ellensége, aki tavaly olyan ötlettel is elõállt, hogy a jogtulajdonosoknak lehetõvé kéne tenni, hogy a távolból tegyék tönkre a fájlcserélõk gépeit."

Ez egy mekkora faszláma, mondták már?
© Piscator2004. 06. 21.. 15:46||#20
amúgy most hallok elöször errõl a nagyon híres, kelendõ zenekarról. És remélem utoljára!
© Piscator2004. 06. 21.. 15:45||#19
http://index.hu/tech/jog/torv040618/
Öregem, a liberalizmus õshazája,,, de kérdés kinek szabad mindent.
Ez nagyon durva, betiltani a videót!!!!
Azért mert pár mûsztár, meg a kiadóik, producereik hadd villogjanak a beachi házukban.
Szarrá keresik magukat... a fél emberiség meg éhezik...minden követ megmozgatnak az érdekeikért.

Tényleg nem áprilisi tréfa, vicc?
© k0zi2004. 06. 20.. 11:38||#17
Jó hogy szólsz, ezután már HiFi-vel se lehet majd lejátszani 😄 Megveheted, de semmiben nem játszhatod le nehogy sérüljenek szegény kiadó... akarom mondani pénzéhes ügynök... jajj ez a sok alváshiány, szóval szegény zenészek jogai ne sérüljenek 😄
Amit le lehet játszani azt le lehet menteni 😊
Egyszerûen a felvételt átállítod What U Hear-re 😛 Kábeldugdosás nélkül 😊
Csodás dolog ez a PC, láma kiadók
© NEXUS62004. 06. 20.. 10:03||#16
Egy kecske nem csinál nyarat!
© Pheel2004. 06. 19.. 11:06||#13
▄▓▀▀ ▀████▓▄█▓▓▓███▓█▓▀▀▀ TEAM RNS PRESENTS ▄■ ▐█▄▓██
▀ ▀██░▐██▀▀ ▐█▄ ▄██▌ ▄██▌░█▌
▀ ▄▄ ▀█▄▀██▄▄████▌ARTIST: Velvet Revolver ▐████▄███▀▄█▀ ▄▄
▄██▌ ▀▓▄▀██▄▀▀▀ ▀▀▀▄██▀▄▓▀ ▐██▄
█████▄ ▐█▌▐███▄ TITLE: Contraband ▄███▌▐█▌ ▄█████
███████▄▄▄▓░ ▓█████ ██████▄░▓▄▄▄███████
▀█████▓▄▄▄█▐▓█████▌ LABEL: BMG ▐█████▓▌█▄▄▄▓█████▀
▀▀████▀▀▄██████▀ ▀██████▄▀▀████▀▀
▄▄▀▀ ▄██████▀ RIPPER: Team RNS ▀██████▄
▄ ▀ ▄██████▀ ▀██████▄
▄█▓▀ ▄██████▀ ▀██████▄
██▌ ▐██████▌ ▐██████▌
▀██▄ ▐██████ 230kbps avg - Rock ▐▓█████▌
▀██▄ ▀█████▌ 1hr 0min total-104.2mb ██████▀
▄▄▀▀███▄▄▀▀███▄ ███▓▀▀
█▓ ▀▀██▄ ▀██▄ RELEASE DATE: 2004-06-08 ██▀
▀▓▄ ▐██▌ ▐██▓▄ RIP DATE: 2004-06-01 ▄██▌
© Tetsuo2004. 06. 19.. 01:58||#8
Minden AudioCD-t le lehet másolni. Simán.
© Yossarian2004. 06. 18.. 22:47||#6
Emberek! Halgassatok ilyen revolver izét, mer jó a másolásvédelme... beszarás...