Hunter

Változatok az európai Mars-szonda, a Beagle 2 elvesztésére

Európai tudósok egy azonosítatlan objektumot fedeztek fel azon a felvételen, ami a Beagle 2 leszállóegységről készült pillanatokkal a Mars Express-ről történő leválás után. A fotón látható rejtélyes foltot a küldetés kudarcának egyik lehetséges okaként vizsgálják.

A küldetés irányítói fontolgatják annak a lehetőségét is, hogy a Beagle 2 egyszerűen becsapódott a felszínbe, mivel a Mars légköre nem volt olyan sűrűségű, mint azt gondolták. A tudósok emellett egy, a leszállóhelyről készült felvételt is tanulmányoznak, amin négy fényes pont látható, melyek lehetnek a Beagle 2 maradványai. A leszállóegységről azóta nincs semmilyen adat, amióta elhagyta hordozóját, az ESA Mars Express űrszondát december közepén. A 65 kilogrammos egység nem válaszolt a tervezett kapcsolat felvételi kísérletre december 25-én, és azóta is néma csendben van. A küldetés vezetői múlt hónapban nyilvánították elveszettnek.


A Beagle 2 becsapódásának feltételezett helye

Mark Sims, a Beagle 2 projekt vezetője tudóstársainak bemutatta azt a felvételt, melyen a leszállóegység eltávolodik a Mars Express-től, megjelölve egy fényes foltot az egység oldalának árnyékában valamint egy teljesen különálló objektumot. Sims elmondta, a felvételt jelenleg is elemzik, hogy megállapítsák van-e jelentőségük a foltoknak vagy csupán a képfeldolgozás hibái. "A fényes objektum és a csillogás a Beagle 2 oldalánál lehet képhiba, de az is lehet, hogy mindenre kérdésünkre bennük rejlik a válasz" - mondta Sims. Sims hozzátette, hogy a leszállóhelyről készült felvétel fényes pontjai is adódhatnak feldolgozási hibákból.

Az egyik elsőszámú elmélet szerint a leszállóegység vesztét az okozta, hogy a Mars atmoszférája nem volt olyan sűrű, mint arra előzetesen számítottak, így a Beagle 2 egyszerűen túl gyorsan érte el a felszínt ahhoz, hogy ejtőernyője és légzsákjai biztosíthatták volna a zökkenőmentes leszállást. Az elméletet alátámasztják a NASA jelentései is, melyek szintén a vártnál ritkább légkörről tesznek említést az első marsjáró, a Spirit január 3-i érkezésekor. A NASA a többszörös ejtőernyő rendszernek és a hatalmas légzsákoknak köszönheti a jármű biztonságos földet érését.


A Beagle 2 tervezett landolása - a mellék és főejtőernyő mellett gázballonok nyelték el a becsapódás erejét, de az amerikaiaknál fékezőrakétát is használtak

Míg a NASA-nak kizárólag a Spirit és az Opportunity Marsra juttatása volt a célja, a brit építésű Beagle 2 nem volt az ESA küldetés központi eleme, az európai űrügynökség elsődlegesen az űrszonda pályára állításán dolgozott, a leszállóegység eredetileg nem is szerepelt a tervekben. "Az első lecke, amit megtanultunk, hogy a leszállás a Marson akkor is elég bonyolult, ha kiemelt küldetés" - mondta Collin Pillinger, az expedíció vezető tudósa. "Akkor pedig még nehezebb, ha csupán egy stoppos vagy valaki más járművén."

A Beagle 2 irányítóinak nem sok választásuk volt az egység ereszkedésének helyét és időzítését illetően, mindkettőt a Mars Express pályája határozta meg. Pillinger azonban nem adta fel, máris támogatók után kutat, hogy újjáélessze a Beagle 2-t. Újabb küldetést akar, ami több mint egy szondát juttatna el a Marsra 2007-ben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • vandor111 #42
    Ha felszinbol kiemelkedo (fel)gombrol lenne szo, akkor az arnyeknak kellene sarlo alakunak lennie. De nem az. Akkor krater masfelol vilagitva.
  • Cat #36
    ennek köze nincs a NASAhoz, az ESA csinálja
  • Etele1 #34
    Ja bocsi! Én nem néztem meg azokat a linkeket. :) Majd pótolom !
  • Tocke #31
    vagyok = vagytok
  • Tocke #30
    Bocs, hogy közbeszólok, de kicsit az arányokkal el vagyok tévedve :) Arra alapozom, hogy Cat #11 hozzászólásában ad 2 linket, amiket ha megnéztek, akkor látható a második - nagyított - képen (ami a H-t is környékét mutatja), hogy mennyi az 1km... Kb., mint a H jel alatti kis kráter átmérője. Ebből kiindulva a fehér pont (amit ejtőernyőnek gondoltok) az vagy képhiba vagy egy 1km-es ejtőernyő :)
  • Etele1 #29
    Na de miért? :) Ha mondjuk helyes az az arány, amit én a G jelű domb/kráternek adtam (20-30m átmérő), akkor az a kis fehér szösszenet nem lehet több 2-3 esetleg 4 m-nél. Ha ez egy földrehullott összement ernyő, akkor pont jó a mérete, nem ?
  • Etele1 #27
    Nem biztos...nem biztos, hogy akkorának kell elképzelni mint 1 hagyományos ejtőernyőt. A súly amit meg kell tartson (65kg) nagyjából azt feltételezné, hogy elég akkora ernyő,amit itt használunk, ámde figyelembe kell aztt is venni, hogy ott más a gravitáció és ami sokkal fontosabb, más a levegő sűrűsége. Szerintem nagyobb felületű ernyő kell ugyanakkora teher fékezéséhez mint itt a Földön, bár ezt valamennyire kompenzálja a kisebb gravitáció, de talán mégse annyira.
  • Etele1 #23
    Ugye? :) A szemem mint a sasé ! :D A marhák meg lehet, hogy észre se vették... :)
  • Etele1 #21
    Bár ahogy elnézem az lehet domb is...az a baj, hogy a kép majdnem merőlegesen készült és marha nehéz így kitalálni, hogy mi a domborzat és mi a medence vagyis kráter :)
  • Etele1 #20
    Szerintem meg balról :) Nézd csak meg a 2. legnagyobb kráter peremeit? Hol az árnyék ? Azon jobban látszik mint a kicsiken :) De ez részletkérdés...a lényeg, hogy hol van a kütyü? :)