SG.hu·

Másolásvédett CD-k már az USA-ban is

Az Egyesült Államok történelmében a BMG Music hanglemezkiadó vállalat most először fog forgalomba hozni másolásvédelmi technológiával védett zenei CD-ket, vagyis a kiadók immár Amerikában is ilyen drasztikus eszközökkel kívánják felvenni a harcot a kalózkodással szemben.

Konkrétan arról van szó, hogy a BMG Music érdekeltségi körébe tartozó Arista Records Anthony Hamilton legújabb albumát a SunnComm Technologies által kifejlesztett másolásvédelmi rendszerrel fogja felvértezni. Az Egyesült Államokban mindeddig csak kis számban, kísérleti jelleggel jelentettek meg másolásvédett CD-ket, tehát a mostani a legelső alkalom, hogy ilyen zenei CD-k nagy számban jelennek meg a kereskedelmi forgalomban.

"A BMG Music mindig is a vásárlók igényeit tartotta elsődlegesen szem előtt. A másolásvédelmi eljárások az utóbbi időkben olyan jelentős fejlődésen mentek keresztül, hogy segítségükkel manapság már oly módon védhetjük a zenei előadók jogait, hogy közben a vásárlóknak semmilyen hátrányt sem kell szenvedniük" - nyilatkozta Thomas Hesse, a kiadóvállalat egyik vezető munkatársa, majd hozzátette, hogy az említett Hamilton CD, a "Comin' From Where I'm From" című album szeptember 23-án fog megjelenni a kereskedések polcain.


Olyan előadók tartoznak a BMG hatáskörébe, mint Pink, Avril Lavigne vagy Elvis Presley

Szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy bár a BMG Music mostani lépése mindenképpen jelzés értékű, vajmi kevés esély mutatkozik arra, hogy az új Anthony Hamilton albumhoz hasonló védett CD-k rövid időn belül elárasszák az Egyesült Államok zenei piacát. A nagy kiadók komoly érdeklődést mutatnak a SunnComm, illetve a rivális Macrovision-féle technológiák iránt, azonban mindeddig nem igazán merték bevetni őket, mert sok esetben kompatibilitási problémák merültek fel velük kapcsolatban, arról nem is beszélve, hogy a vásárlók is tiltakoztak bevezetésük ellen.

A másolásvédelmi megoldásokkal felvértezett zenei CD-k az Egyesült Államokban tehát egyelőre olyan ritkák, mint a fehér hollók, nem úgy viszont Európában és Japánban, mely régiókban az elmúlt időkben már több mint 150 millió olyan lemezt adtak el, mely Macrovision védelmi rendszerrel rendelkezik.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© And52003. 09. 14.. 09:40||#15
nah ezzel a fantasztikus találmánnyal körübelül 3 napot fog majd késni egy két új album amivel kb megkereik az 1/100 adát annak a pénznek amit beleöltek a másolásvédelmes cdk kitalálására
© Demon Eyes Kyo2003. 09. 14.. 00:50||#12
A másolásvédett "CD" már nem CD :-)
© TSL16b2003. 09. 13.. 22:05||#10
Legfeljebb több Philips CD-író fog fogyni, ami grabolja a védettet is.
© Inquisitor2003. 09. 13.. 20:56||#9
"Másolásvédett CD-k már az USA-ban is"
És ugyanúgy BUKNI fog mint európában?
© Evil2003. 09. 13.. 15:40||#4
ez kb annyit fog erni mint szarnak a pofon.
© Bonewerkz2003. 09. 13.. 15:00||#3
viszont ha csak olyan sound blastereket adnanak ki, amik felismernek mondjuk egy a zenebe elrejtett vizjelet, audio vagy egyeb modon eltarolva, akkor mar a bemenetre se lehet ratenni...
ezert kell megtartani az oreg hangkartyakat😄