SG.hu·

K8-alapú Opteron chipek bukkantak fel Kínában

A processzorgyártó Advanced Micro Devices (AMD) K8 (Hammer) magra épülő, működő Opteron processzorokat mutatott be a CeBIT Shanghai kiállításon.

A napokban megrendezett kínai számítástechnikai kiállításon szerverekbe szánt Sledgehammer-alapú, illetve munkaállomásokba szánt, Clawhammer magra épülő Opteron változatokat, valamint ezekre épülő rendszereket tekinthettek meg az érdeklődők. Az Opteron márkanév alatt megjelenő processzorokat a társaság ütemterve szerint hivatalosan jövő januárban, vagy valamikor 2003 első negyedévében adja ki az AMD.


A K8-as Clawhammer magra épülő, asztali gépekbe szánt 8. generációs Athlon processzorokat az idei év végén dobja piacra a társaság. Mivel a gyártókapacitás kezdetben meglehetősen csekély lesz, az AMD eleinte kizárólag a vezető PC gyártóknak fogja szállítani az új chipeket, és a kisebb PC gyártók, valamint a kiskereskedők csak később, valamikor a jövő év elején juthatnak majd hozzá a megoldásokhoz.

A tajvani chipsetgyártók, mint a VIA Technologies, a Silicon Integrated Systems (SiS), illetve az ALi Corp. (korábban ACER Labs. Inc.) a hírek szerint már tömeggyártásra készen állnak Hammer-alapú chipkészleteikkel, és csak az új processzorok piaci megjelenésére várnak.


Ami az x86-64 architektúrára épülő Hammer processzorok elérhetőségét illeti, az AMD-alapú rendszerek vezető chipsetgyártója, a VIA Technologies úgy véli, a 8. generációs Athlon processzorok 2003 harmadik negyedéve előtt várhatóan nem veszik át a vezető szerepet a jelenlegi, K7-es Athlon XP modellektől.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Tomcat.no12002. 09. 11.. 00:32||#9
Nekem is kellene olyan AMD-s lufi meg poló.😊 Meg katalógus is... honnan lehetne ilyet beszerezni?
© tomcs2002. 09. 10.. 18:03||#6
meg azert aranyos rajta az a mechanical sample felirat is.. szal ide kerulnek a mukodokeptelen prototipusok.. ugye abbol lesznek az ilyen mintak? vegulis fontos az ilyesmi, a gyartok jol meg tudjak nezni, nehogy pl a sulya miatt eltorjenek az alaplapok... na jo inkabb leallitom magam 😊))))
© tomcs2002. 09. 10.. 17:59||#5
jaja az a lufi telleg aranyos.. amd merchandise 😊)))) majd a procik melle adnak kis katalogust, rendejje amd sapkat meg amd polot meg amd gyujtot milyen aranyos lenne 😊)))

amugy cim megint kicsit felrevezeto bar tudom hogy ez nem le7seges de azt sugallta mar ugy hozza le7 jutni.. szal amd opteron chipek 1 kinai szakkiallitason vagy valami..
© MuERTe2002. 09. 10.. 14:43||#1
"K8-alapú Opteron chipek bukkantak fel Kínában "

Õõõõ, vannak nem K8 alapú Opteron chipek is?