Franczy

Új kalózkodás-ellenes tervezet az EU vezetősége előtt

Könnyen elképzelhető, hogy az Európai Unió országaiban gyártott összes CD és DVD lemez a közeljövőben már olyan speciális kódokat fog tartalmazni, melyek révén állítólagosan hatékonyan lehet majd felvenni a harcot a szoftverkalózkodás ellen. Az ötletet egy a napokban Madridban megrendezett kétnapos konferencián olyan szervezetek képviselői vetették fel, mint például az MPA (Motion Picture Association), vagy a kis hazánkban is jól ismert BSA (Business Software Alliance), sőt ez az egész már sokkal több mint egy egyszerű kósza ötlet, ugyanis az említett szervezetek azonnal kérvénnyel fordultak az Európai Unióhoz, hogy annak vezetősége mihamarabb fogadja el a tervezetet.

A tervezet szerint az Európai Unió országaiban gyártott minden egyes CD, illetve DVD lemeznek tartalmaznia kell egy úgynevezett eredetazonosító kódot, vagyis SIC-t (Source Identification Code), valamint a tervezet készítői azt szeretnék elérni, hogy az unió minden eddiginél nagyobb hatalommal lássa el őket az illegális szoftvereket nagyüzemben gyártók és terjesztők elleni harcot illetően. Az új szoftverkalóz-ellenes tervezet külön kitér arra, hogy a lefülelt szoftverkalózok a jövőben olyan méltó büntetéseket kapjanak, melyek kellően elrettentő hatással bírnak a számítógépes társadalomban. Az említett szervezetek ezenkívül jelentős mértékben fel szeretnék gyorsítani a szoftverkalózkodással kapcsolatos bírósági ügyek lefolyását, és el szeretnék érni, hogy a törvényszegők semmilyen módon se tudjanak elbújni a felelősségre vonás elől, a szerzői jogok tulajdonosai pedig biztonságban tudhassák a törvények által védett tulajdonaikat.

A számos érdekvédelmi és kereskedelmi szervezet által támogatott tervezet a szigorítások bevezetése kapcsán azzal érvel, hogy a szoftverkalózkodás mára már rendkívül komoly iparággá nőtte ki magát, valamint, hogy az ebben az iparágban megforduló jelentős pénzek előbb-utóbb a legsötétebb alvilágban kötnek ki. A tervezetben többek közt az áll, hogy a kalóziparban keringő pénzek nagy része később a kábítószer-kereskedelemben, a fegyverpiacon, a pénzmosóknál, illetve különböző terrorszervezeteknél bukkan fel, vagyis a tervezet készítői szerint a szellemi tulajdont nem tisztelő egyénekkel és szervezetekkel minden eddiginél hatékonyabb harcot kell folytatni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • braindance #12
    reménykedjünk benne...
  • DannyBoy #8
    nem, inkabb reszeg:-DD
  • DannyBoy #7
    en meg piroska vagyok, bazze
  • braindance #6
    Én meg arra fogok hivatkozni, hogy azért nem veszek vindózt, mert a pénz előbb utóbb olyan emberekhez fog kerülni, akit én nem szeretek (Monkeyboy, Gates, stb.) és olyan célokra fogják használni, amelyek ellenkeznek a világképemmel (tőkekoncentráció, globalizásió, világuralom... )

    :))
  • Laci73 #5
    Filctoll :)