JohnnyCage

Konzolháború: A Nintendo lépett, a Microsoft problémákkal küzd



A japán Sony PlayStation 2 játékkonzolja már jóideje a piacon van. A rivális Nintendo a közelmúltban adta ki a GameCube nevű eszközét Japánban, amely a PS2 babérjaira tör. A konzolpiacon új képviselőnek számító Microsoft azonban a kezdeti igéretek után jelenleg komoly problémákkal küszködik.

Három nagyteljesítményű, 128 bites játékkonzol között folyik a verseny a 40 milliárd dolláros globális konzolpiac uralásáért. Egyikük, a Sony PlayStation 2, már szerte a világon meghódította a videójáték-piacot, és az előd PlayStation népszerűségi mutatóinak tekintetében sikere egy percig sem lehetett kétséges. A világ második legnagyobb konzolgyártója, a japán Nintendo ugyanakkor az elmúlt hetekben adta ki a GameCube elnevezésű játékkonzolt, amelynek feladata nem más, mint a jelenlegi, Sony uralta piackép jelentős átformálása, illetve a konkurens PlayStation 2 és Xbox megoldások háttérbe szorítása. A szoftveróriás Microsoft az októberben megjelenő Xbox-szal debütál a konzolpiacon. A dolgok jelenleg azonban egyáltalán nem úgy mennek, mint ahogy azt a redmondi központú óriáscég szeretné. Egyértelmű, hogy az elkövetkező néhány hónap kritikus időszak lesz a konzolpiac résztvevői számára, a valós erőviszonyok ugyanis ezen időszakban fognak körvonalazódni.


Botladozva indult a Sony

A piacvezető Sony Corp. a PlayStation játékkonzollal óriási hírnévre tett szert a 64 bites "játékszerek" körében. A PlayStation sikere után aligha volt kétséges, hogy a konzol utódját, a PlayStation 2-t soha nem látott érdeklődés fogja övezni. A PS2 debütálása azonban egyáltalán nem volt zökkenőmentes a Sony számára. Már jóval a konzol kiadása előtt tudni lehetett, hogy annak egyes komponenseit nem sikerül a megfelelő ütemben gyártani, ezért problémák lesznek az eszközök szállításaival. A Sony chipgyárainak egy része éppen átalakítás alatt volt, így kiesett az aktív termelésből. A működő gyárak azonban képtelenek lettek volna elegendő chipet gyártani a konzolhoz, ezért a Sony külső gyártókat keresett. A helyzetet tovább nehezítette, hogy a Japán chipipar éppen egy válság szélén állt.

A Sony végül sokáig szállítási gondokkal küszködött, a PlayStation 2 konzolokat sokan csak a kiadás után hetekkel, hónapokkal tudták megszerezni. A kapkodás éreztette hatását a PS2 első szériáinak minőségében is. Amellett, hogy a felhasználók döntő többsége elégedettlen volt a konzol DVD-Video lejátszási képességeivel, a DVD meghajtó, a főkapcsoló, és a ventillátor részegységek sorozatos hibái miatt sokan kénytelenek voltak visszavinni játékgépüket. A PlayStation 2 körüli problémák végül azonban orvoslást nyertek, és azóta általánosan elterjedtek az egész világon. A Sony ezidáig mintegy 15 millió darabot adott el az új konzolokból világszerte. Fordulópont lehet az idei karácsony

A Nintendo és Microsoft képében megtestesülő konkurencia most arra számít, talán az idei karácsony már az ő konzoljaik elterjedését hozza. A Nintendo, amely már időtlen idők óta a konzolpiac egyik legnagyobb képviselője, minden bizonnyal szeretne elégtételt venni a Sony-n a Nintendo 64 csúfos bukása miatt. Az új GameCube játékkonzol, amely a Nintendo 64 cartridge-os megoldása után végre-valahára optikai meghajtót kapott, a játékkészítők széleskörű támogatását élvezi. Mindez kevésbé véletlen, mint sokkal inkább a Nintendo játékfejlesztést segítő eszközkészletének, valamint az elődhöz képest jóval alacsonyabb licenszdíjak eredménye. "A Nintendo barátságossá vált a külső játékkészítők számára csakúgy, mint ahogy a Sony is tette a PlayStation konzol megjelenésekor. A kedvező feltételek jelentősen megnövelték a játékfejlesztők érdeklődését" - mondta Hirokazu Hamamura, a Weekly Famitsu játékmagazin főszerkesztője.

A Nintendo új játékkonzoljával merőben más utat választott, mint tette azt a Sony a PlayStation 2-vel, vagy akár a Microsoft az Xbox-szal. A GameCube hardvere, bár nem mondható gyengének, a teljesítményt illetően elmarad a két rivális játékkonzolétól. A Nintendo vezetői úgy vélik, egy játékkonzol sikerében a hozzá kapható játékok minősége a legfontosabb tényező, ez pedig korántsem csak a hardver teljesítményétől függ. A társaság szerint a kevesebb néha több is lehet, és a GameCube játékok a szerényebb hardver ellenére színvonalasabbak, élvezetesebbek lehetnek, mint a konkurencia szoftverei. A kisebb teljesítményű hardver ugyanakkor lecsökkenti a konzol árát. A Nintendo vezetői elmondták, szerintük a konkurencia hibát követ el, amikor kizárólag a hardver teljesítményére összpontosít, és nem a készülő játékok minőségére koncentrál.


A novemberi amerikai GameCube premierre valószínűleg negatív hatással lesz a WTC katasztrófa, amire a Nintendo részvényei eséssel reagáltak

A GameCube a megcélzott felhasználói kör tekintetében is különbözik társaitól, mivel leginkább a fiatalabb korosztálynak készül. "A GameCube várhatóan a fiatal felhasználókat fogja vonzani, akik a Nintendo hűséges rajongói, mivel a gyártó a játékokra koncentrál" - mondta Hamamura. "A Sony PlayStation 2, illetve a Microsoft Xbox eközben elsősorban a hálózatos képességekre, valamint a hálózati játékra lesz kihegyezve, amely elsősorban a viszonylagosan idősebb korosztálynak kedvez."

"Elvárásaink szerint a Sony, amely a korábbi konzolháborúban a piac 70%-át szerezte meg, legalább 60-65%-os részesedést fog birtokolni a közeljövőben. A Nintendo részesedése a korábbi 25%-ról 30-35 százalékra növekedik, a fennmaradó rész pedig a Microsoft Xbox piaca lesz" - mondta Eiji Maeda, a Daiwa Institute of Research vezető elemzője. A korábbi konzolháború egyébként a Sony PlayStation, a Nintendo 64, és a SEGA Dreamcast között folyt.

A Nintendo GameCube egyik legjelentősebb képessége lesz a GameBoy Advance-szel való összekapcsolhatóság. A két eszköz összekapcsolása után a játékos egyik gépről a másikra helyezheti a játékállást és tovább játszhat az eredeti játékkal a másik konzolon onnan, ahol az előzőn abbahagyta. "Egy ilyen összeköttetés célszerű lehet a Nintendo számára. A megoldás új értéket fog jelenteni a játékosoknak, és emellett mindkét konzol eladásait is növelni fogja" - mondta Takiko Mori, a UBS Warburg elemzője. Későn csatlakozik az Xbox

A japán szoftvercégek korántsem olyan izgatottak a Microsoft Xbox játékkonzoljának megjelenését illetően, mint amilyenek a GameCube, illetve PlayStation 2 modellek kiadásának idején voltak. "Az Xbox augusztusi bemutatóján fény derült arra, hogy az Xbox sem a könnyű használat, sem a design és a méret terén nem fog hódítani" - mondta Yoko Sasao, a Commerzbank Securities egyik elemzője. "Az elhalasztott kiadás, valamint a gyenge marketingkampány tekintetében úgy tűnik, a társaság mégsem fordít akkora figyelmet a japán piacra, mint azt állítja."

Mint ismeretes, a Microsoft nemrégiben február 22-ére halasztotta az Xbox japán kiadását a korábban tervezett október 8-áról. A cél az amerikai debütálás zökkenőmentes megvalósítása volt, miután nyilvánvalóvá vált, hogy a konzolból nem készül el megfelelő mennyiség a tervezett kiadásig. Tetsu Kayama, a SEGA operációs vezetője azonban úgy véli, az Xbox, amely a legerősebb hardverspecifikáció mellett merevlemezes meghajtóval és internetes összeköttetéssel fog rendelkezni, előnybe kerülhet a PlayStation 2-höz képest azok számára, akiknek ez utóbbi két hardvereszköz szükséges. A PS2 tulajdonosoknak ugyanis külön kell megvásárolniuk a merevlemezt és a modemet. Kayama szerint a Microsoftot, valamint az Xbox népszerűsítésére áldozott 500 millió dollárt nem szabad alábecsülni. "Amennyiben az Xbox ára versenyképes lesz a PS2-jével szemben, minden esélye meglesz a japán piac meghódítására" - mondta Hamamura, a Famitsu főszerkesztője.


2001. január 6-án történt a nagy leleplezés

A Nintendo ellenfelei az internetes képességekre építenek

Bár a Nintendo GameCube jóval, mintegy 100 dollárral olcsóbb lesz, mint a konkurens játékkonzolok, hiányozni fog belőle egy fontos dolog. A Nintendo nem tartotta szükségesnek, hogy a konzol internetes képességekkel rendelkezzen, így a GameCube ezen a téren jelentős hátrányba került. A konkurens Sony illetve Microsoft egyaránt komoly figyelmet fordított az új konzolok internetes elérésére, valamint az online, illetve a multiplayer játék képességekre. Az elemzők szerint a japán konzoltulajdonosokat érdekelni fogja az online játék, de az általános elterjedésre még várni kell. "Az online játékokból származó bevételek folyamatosan növekedni fognak" - mondta Takashi Oka, a Tsubasa Securities elemzője, aki szerint a 4,18 milliárd dolláros japán játékszoftver piac jövőre legalább 10 százalékos növekedést fog mutatni az online játékoknak köszönhetően.

Az online játékokból származó bevételnövekedés mértéke az Egyesült Államokban várhatóan még nagyobb lesz, ahol a broadband (szélessávú) internetes hozzáférés jóval elterjedtebb, mint japánban. A DFC Intelligence privát piackutató cég szerint az USA online játékpiaca 2003-ra eléri a 12 milliárd dollárt, a tavalyi érték kétszeresét. A Nintendo GameCube mindebből azonban bizonyosan nem fog profitálni.

Szakértők szerint az online játékok szerepe igen fontos, mivel a multiplayer játékmód mellett a kiadóknak lehetősége nyílik információt szerezni a előfizetőktől. "Az interaktív kommunikáció segítségével nagyon pontos információkat szerezhetünk a játékosoktól, amelyet a jövőben felhasználhatunk a marketingstratégiánk alakításához" - mondta Toshiyuki Tomii, a Silicon Graphics Inc. Japan egyik szolgáltatási menedzsere.

Sony vagy Microsoft?

A Nintendo egyelőre távol tartja magát az online játékoktól, és a vezetők szerint a társaság csak akkor csatlakozik a piachoz, amennyiben az már bizonyítottan profitáló lesz számára. A Microsoft azonban már első játékkonzoljában is igen komoly szerepet szán az online szórakozásnak. Az Xbox várhatóan 299 dolláros áron kerül forgalomba az amerikai piacon, a japán ár azonban még nem ismert.

"A beépített merevlemez és Ethernet miatt az Xbox várhatóan a legfelhasználóbarátabb konzol lesz, amely egy gombnyomásra lehetővé teszi a játékosoknak az online játékba való becsatlakozást" - mondta Hamamura. A veszélyt érezve a Sony is nyitni kezdett az online játékok irányába. Az ehhez szükséges merevlemezt és hálózati csatolót tartalmazó csomag decemberben kerül a japán boltokba, tehát még az Xbox februári debütálása előtt. Masatsuka Saeki, a Sony Computer Entertainment Inc. elnökhelyettese azt is elmondta, hogy bár az online játékok még gyerekcipőben járnak, az internetes hozzáférés igen vonzó lehet a felhasználók számára. Mi várható a közeljövőben?

A Nintendo GameCube Japánban szeptember 14-én a boltokba került a rivális Sony PlayStation 2 konzoljának legyőzésére. A Nintendo-nak sikerült problémamentesen lebonyolítani a konzol megjelenését, ami a Sony-ra nem volt jellemző a PS2-t illetően, és ráadásul a jelek szerint a Xbox debütálása sem lesz zökkenőmentes.

A GameCube megjelenésére azonban alig három nappal az Egyesült Államokat ért szeptember 11-ei terrortámadás után került sor, ami erősen kihatott a konzol fogadtatására. A megjelenés napjaiban az USA-ban végbement szörnyő tragédia okozta döbbenet volt az uralkodó szerte a világon, és nemsokan foglalkoztak a Nintendo új játékkonzoljának megjelenésével. A forgalmazók jelentése szerint a GameCube eladásai az első napokban erősek voltak, de a PlayStation 2 megjelenése körüli várakozásnak, izgalomnak nyoma sem volt.


Shigeru Miyamoto, a Nintendo igazgatója és játéktervezője

A Nintendo az első napi eladási eredményeket követően elégedett volt, az elemzők szerint azonban egyáltalán nem alakultak jól a mutatók, és mérsékelt várakozásokkal célszerű tekinteni a GameCube november 18-ai, amerikai megjelenésére is. Kérdéses, hogy a World Trade Center és Pentagon épületek elleni terrortámadás hogyan fog kihatni a videójáték piacra. "A terrortámadások híre Japánban is komoly hatással volt az emberekre" - mondta Dan Hsu, az Electronic Gaming Monthly szerkesztője. "Ennek ellenére nem hiszem, hogy mindez a Nintendo számára gondokat okozna a jövőben, bár hozzá kell tenni, hogy az időzítés kétségtelenül rosszul sikerült."

A GameCube szeptember 14-ei japán megjelenését követő hétvégén az 500 ezer előre legyártott konzolból mintegy 300 ezer fogyott el. Mindez az elemzők szerint nem túl jó mutató, mivel korábban mindenki a készlet teljes kimerülésére számított, főleg mivel a Nintendo nagyszámú előjegyzést vett fel az új konzolra. "Csalódott vagyok, de nem lepődtem meg" - mondta Lisa Spicer, az ING Barings Securities elemzője. "Mindez nem jelenti azt, hogy a GameCube teljes kudarcot vallott volna, főleg mivel a kiadást követő hétvégén mindenki a tévét figyelte az amerikai merényletekről szóló újabb hírekre várva."

A Microsoft Xbox eredetileg november 8-án jelent volna meg az amerikai és japán piacokon. Bár a szoftveróriás kijelentette, hogy nem fogja elkövetni azokat a hibákat, amelyeket a Sony elkövetett a PlayStation 2 kiadásakor, már korábban egyértelművé vált, hogy a konzol Japánban csak jövő február 22-én kerül a boltok polcaira. Az ok a tömegtermelés beindításának késése, illetve a megfelelő mennyiségű legyártott konzol hiánya. Egyes hírek szerint az Xbox tömegtermelésének késése az nVidia alaplapi chipkészlettel felmerült problémákra vezethető vissza, és állítólag egyazon okból csúszik az nForce chipkészletes PC alaplapok megjelenése is. Az egyre inkább hitelesnek bizonyuló hír a közelmúltban egyébként erősen negtív hatással volt az nVidia részvényeire.

A közelmúltban nyilvánvalóvá vált, hogy az amerikai piacon való zökkenőmentes megjelenéshez szükséges 600-800 ezer darab konzol még a japán megjelenés elhalasztásával sem fog rendelkezésre állni, az Xbox debütálása ezért a Microsoft szerint egy hetet késik, és csak november 15-ére várható. Elemzők szerint azonban egy hét nem oldja meg a problémákat, és ezt támasztja alá az a hír is, miszerint a szoftveróriás csak 300-400 ezer konzollal készül el a kiadásig.

A Sony PlayStation 2 eközben továbbra is az eladási toplisták élén áll, és a szakértők szerint nem is várható, hogy valamelyik konkurens konzol megdöntené vezető pozícióját. Mivel a Sony hamarosan kiadja a merevlemezt és hálózati csatolót tartalmazó csomagot a PS2-höz, várhatóan az Xbox ezen funkciói is leginkább csak a GameCube ellen fognak előnyt jelenteni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • CSOCSO #110
    nézzétek meg milyen képeket linkeltem be a star wars rol a GC hez a PC-s gamezoknak leáldozott!!
    Pszichiáter ne legyél ilyen suta! nem vagyok ITALIA nem version vagyok nekem nincs ps2-m!!!
  • Ali #107
    GC a király!
  • CSOCSO #103
    A RAVE- ygerekeknek jön a rikito narancssárga és rikitó zöld nintendok aki gazdag annak jön egy arany szinű gc a jányo rozsaszin a többi eloszlik...
  • CSOCSO #102
    menj ki amcsiba ottan sem találsz egy olyan embert akinek van 10 eredeti cd-je ps2 re!!!
    melyik fasz az aki megveszi 10 szer annyiért az eredeti cd-t hoyg szp legyen a disx meg legyen szép szines borító!!..na látjátok mindenki másoltatja!sőt a legtöbb gamez elöbb beszerezhető másoltan mint azt ahogy kiadjkék eredetiben! stb stb..
  • CSOCSO #101
    Az első amit észrevettem hogy az irás hibák teljesen máshol vannak!!!
    kettő italia nem ir ékezettel!!heheh!!!egy rohadt ékezet nincs!
  • CSOCSO #100
    bevallom életemben nem gameztam Zeldával és FF el sem!! nah jo ff el gameztam a 3. részéve pc-n kibaszott szar grafika illette és rájöttem hogy nem nagyon szeretem az RPG-t..
  • CSOCSO #99
    TE FA*KALAP BAROM!!
    Enniyre suta vagy? szerinted én vagyok az Italia???
    Ehh ehh nekem nincsen ps2-m az igaz hogy mind a ketten Csabák vagyunk csak mi is az ő email cime és mi az eminyé? jah gyorsan csinálok egyet és hárman leszünk istenem de suta vagy!! a version nak volt a szokása hogy 10 féle néven van!!
    Suta köcsög!
  • Alien! #80
    Linkelj már róla be egy képet......Mihez nem megy a fekete téglalap....És mihez fog menni egy rószaszín kocka...
  • ixyon #78
    akkoris a PS2 a legszebb
  • Alien! #75
    Már többször leírtam,hogyha a PSX-et '95-ben vetted volna meg,ugyanaz lett volna a véleményed róla mint a PS2-ről,megjelenéskor alig volt rá játék,egy-két nagy név, aztán mégis láthatjuk mi lett belőle..Most annyi a külömbség,hogy mindenki a Ps2-re fókuszált már a megjelenésétől fogva,és elég bonyolult programozni is,ami valszeg rámutat arra,hogy mely csapatoknál vannak a legjobb kóderek....Az,hogy a dizájn között van-e külömbség,ezen most nem fogok vitatkozni,de szerintem ezt a Nintendo a gyerekszobákba szánta...

    Ez viszont nem semmi: "ronda, mint egy regi szokol atomreaktor"