ZAX

Echelon: Wind Warriors

Napjainkra az orosz fejlesztőgárdák visszavonhatatlanul kivívták maguknak a „nyugat” elismerését. Nemhogy elmaradnak a korábban gyakori fejcsóválások és megmosolygások, megértük, hogy a nagymenők is érdeklődéssel fordulnak az elapadhatatlanul kreatívnak tűnő „keleti” csapatok alkotásaira. És hogy mi végre ez a bevezető? Az Echelon: Wind Warriors fejlesztői is oroszok, ami persze még nem garancia, az ECTS-en bemutatott játékuk alapján azonban kétségtelenül az előbb általam vázolt kategória képviselői.

A – még meg sem jelent - Echelon folytatása szinte mindenben rápirít az elődre: klasszisokkal jobb grafikai megvalósítás, új gépek egész sora, és mindez anélkül, hogy az eredeti fő erényét, a könnyű játszhatóságot rossz irányba befolyásolta volna. 100 új jármű (ebből 30-at mi is irányíthatunk), az egyjátékos hadjáratban 40 különböző küldetés, mindez alaposan átgondolt multiplayer módokkal fűszerezve…

A játék virtuális világa pedig – méretben - egyszerűen óriási, legalább 7 valós időben számított óránkba kerülne keresztülrepülni (amit persze egyik küldetésben sem kell egyszerre megtennünk). Az új engine élethű képeket pumpál a monitorra, amihez persze a manapság már követelmény por-, füst- lens-flare és hasonló hatások járulnak.

A Crimson Skies megmutatta, milyen potenciál van ebben a fantázia repülőgép-szimulátorban, azért az igen kedvező előjelek ellenére is fenntartom a kiskaput: várjuk ki mi lesz belőle, mire a gépünkre kerül – erre egyébként 2002 első negyedévéig várnunk kell, lehet, addig mégis szemügyre veszem az első részt is…?

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AnarchoiD #1
    jo szar game.... (sima echalon) az ember akarmit csinal , fojton a talajba robban, es fura a vezerlese... amugy szep lenne