Csabi

Két hónapig létezett az EVilla

A Sony az EVilla eszközét július elején mutatta be. A cég ezt a készülékét kifejezetten az Internetet kedvelő felhasználók számára fejlesztette ki. Ennek megfelelően az EVilla-t úgy alakította ki, hogy az alkalmas legyen az Internet böngészésére, elektronikus levelezésre, valamint online bevásárló oldalak elérésére. Ezeken kívül olyan megoldásokat is beleépített, amelyek lehetővé teszik a multimédiás anyagok letöltését, valamint az internetes rádiók hallgatását. Az EVilla esetében a Be által kifejlesztett BeIA operációs rendszert alkalmazta a cég.

Mindezidáig az EVilla internetes eszközt 499 dollárért lehetett megvásárolni. A Sony azonban csütörtökön bejelentette, hogy az EVilla gyártását befejezi. A cég arra kérte a kereskedőket, hogy a készülékből ne adjanak el többet. Sőt a Sony azt is közölte, hogy az eddig eladott eszközöket teljes áron visszavásárolja.

Ahhoz, hogy egy nagy cég ilyen drasztikus lépésre kényszerüljön, valamilyen komolyabb problémának kell lennie a háttérben. A Sony ezt nem is tagadja. A cég képviselője ugyanis elmondta, hogy az EVilla esetében sem a hardverrel sem pedig a szoftverekkel nem voltak megelégedve. John Dolak, a Sony szóvivője szerint elsősorban a megbízhatatlan működés miatt kellett megszüntetni az EVilla forgalmazását. Dolak úgy fogalmazott, hogy az operációs rendszer sok esetben nem tudta kiszolgálni a hálózati igényeket, és ez sokszor a rendszer összeomlásához vezetett.

Az internetes eszközöknek sok szakember nagy jövőt jósol, de jelenleg úgy tűnik, hogy gondok vannak ezen a téren, ugyanis nemcsak a Sony volt kénytelen befejezni az internetes készülékének gyártását. A 3Com például alig hat hónappal az Audrey nevű eszközének bemutatása után már meg is szüntette a forgalmazását. A Virgin Entertainment cég Netpliance készüléke alig három hónapig volt jelen a piacon.

A Sony egyelőre nem tervez újabb internetes eszközt. A vásárlók azonban továbbra is hozzájuthatnak a cég Airboard nevű készülékéhez, amely egy hordozható, vezetéknélküli internetes berendezés.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Anastasia #3
    Hmmm... kár. Bár amikor voltam a Be Inc.-nél tavaly októberben nagyon ígéretesnek bizonyult.

    Sajnálom, mert éppen gondolkodtam hogy anyukámnak veszek egyet, mert elvileg hülye-biztos oprendszer van rajta. Tévedtem.
    Bye-bye Be.Inc!!!
  • Nyiri #1
    Elég hülye ötlet volt mar eredetileg is!