JohnnyCage

Visszaestek a szervereladások

Az Egyesült Államok és Nyugat-Európa gazdaságának visszaesése, amely leginkább felelős a PC piac mélypontjáért, immár a közép- és felsőkategóriás szerverek piacán is keresletcsökkenést okozott.

A Dataquest piackutató cég által kiadott legfrissebb jelentés szerint a közelmúltban még igen erős európai és amerikai közép- és felsőkategóriás szerverpiac az idei második negyedévben csak minimális növekedést mutatott. A San Jose-i piackutató cég jelentése szerint a globális szerverpiac az eladott egységek számát illetően elhanyagolható, 0,7%-os mértékben nőtt az elmúlt negyedévben.

Az év második negyedében a gyártók összesen mintegy 974 ezer szervert szállítottak le a felhasználóknak, amely alig több, mint az egy évvel korábbi 967 ezer darab. A Compaq egyelőre megőrizte helyét, mint a vezető szervergyártó. Több, mint 250 ezer eladott szerverrel a piac 26,7%-át képviseli. A második és harmadik legnagyobb szervergyártó a Dell és az IBM 18 illetve 16,7%-os piaci részesedéssel. A két társaság egyébként a többiekkel ellenben növelni tudta eladásait a tavalyi eredményhez képest, 28 illetve 10%-kal.

A Dataquest szerint a társaságok egyre inkább az olcsóbb, kisebb teljesítményű szervereket választják a csúcsmodellek helyett. A piackutató cég szerint a második negyedévben az a SUN Microsystems szenvedte a legnagyobb visszaesést (15%) amely tavaly kiemelkedő növekedést ért el nagyteljesítményű Unix szervereivel. A Hewlett-Packard eladásai 10, a Compaqé 4,9%-kal csökkent. "Az IBM támadása a HP és a SUN ellen kezdi meghozni gyümölcsét a társaság számára" - mondta Jeffrey Hewitt, a Dataquest szerverekkel foglalkozó elemzője.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AnarchoiD #1
    NEMERTEMMEG miert hiszik azt a nepek, hogy minden evben uj PC-t/servert kell venni.... ez hujeseg ez... ez... ez ijen fogyasztoi tarsadalmi faszsag .... nonszensz, kb mint hogy amerikaiak felevente cserelnek, autot ... ha ezt abbahagynak, igy felhabotrodnanak az auto gyarak, mint a szamgep gyarak ? UNDORITO