SG.hu

A Porsche új vezetője fékezi az elektromos átállást

A Porsche irányt vált az elektromos járművekkel kapcsolatban, és a benzinmotorokra fog összpontosítani. A háttérben Kína gyengesége, az amerikai vámok és az akkumulátoros járművek kiábrándító elterjedése áll.

A Porsche új vezetője már jóval azelőtt szkeptikusan állt a luxusautók akkumulátoros motorjaihoz, hogy kinevezték a német sportautógyártó csoport benzinmotoros újjáéledésének irányítására. "A technológia még nem érett meg” – nyilatkozta Michael Leiters tavaly év végén, még a brit szuperautógyártó McLaren vezérigazgatójaként. Az elektromos járművekből hiányzik a zajos motorok által keltett izgalom, és gyorsabban veszítenek az értékükből - mondta. Leiters januárban veszi át a Porsche vezetését a stuttgarti székhelyű vállalatnál egy kritikus helyzetben: neki kell levezényelnie a cég elektromos járművekkel kapcsolatos terveinek visszafogását, és új beruházásokat végrehajtania a benzinmotorral hajtott modellekbe, hogy megfordítsa a vállalat sorsát.

Leiters a 2000-es évek elején a Porsche akkori vezérigazgatójának személyi asszisztenseként szerezte meg tapasztalatait, majd a Ferrari technológiai igazgatójaként is dolgozott. Scott Sherwood, a luxusautómárkák független elemzője szerint ő „azok közé a nagyon kevesek közé tartozik, akik minden követelménynek megfelelnek. A Porsche előtt álló kihívásokra tekintettel olyan vezérigazgatóra van szükségük, aki külső szemszögből nézi a dolgokat, de ugyanakkor megérti a Porschét, a Porsche családot, a német kultúrát és a Porsche működési környezetét” – tette hozzá.

A luxusautómárka régóta az egyik legmegbízhatóbb nyereségforrás a Volkswagen csoportban. Bár a Porsche járműeladásai az elmúlt három évben átlagosan csak a Volkswagen világszintű értékesítésének 3,6 százalékát tették ki, a márka a csoport működési nyereségének csaknem 30 százalékát termelte. Azonban részvényeinek értéke csaknem kétharmadával zuhant a 2023 májusi csúcshoz képest, miután az idei évben a kínai piac visszaesése és leírások miatt sorozatos nyereségfigyelmeztetéseket tettek közzé. A csoport szeptemberben 0-2 százalékra csökkentette 2025-re vonatkozó működési árrés-előrejelzését az előző évi 14 százalékról. És bár középtávú jövedelmezőségi célját 10-15 százalékra tűzte ki, „még eltart egy ideig, mire eljutunk odáig” - mondta Stephen Reitman, a Bernstein autóipari elemzője.

Leiters Oliver Blume helyébe lép, aki az elmúlt tíz évben vezette a Porschét, és 2022 óta a Volkswagen csoport vezérigazgatói posztját is betöltötte. A VW a Porsche 75,4 százalékát birtokolja, és a Porsche-Piëch családdal együtt az összes szavazati joggal rendelkező részvényt is. Blume kettős szerepe nem tűnt különleges nek, amikor a Porsche stratégiája kiforrott - mondta Reitman. De ahogy a problémák halmozódtak a Porschéban, a vállalatnak olyan vezérigazgatóra volt szüksége, aki „naponta 25 órát” tudott szentelni azok megoldásának - mondta.

A Porsche Blume vezetése alatt milliárdokat fektetett be új, teljesen elektromos modellekbe, de a kereslet elmaradt a várakozásoktól, az elektromos járművek csak a tavalyi eladások 12,7 százalékát tették ki. A vártnál gyengébb kilátások költséges változtatásokra kényszerítették a gyártót. A vállalat a múlt hónapban elhalasztotta egy új elektromos SUV bevezetését, és 1,8 milliárd euró értékvesztést könyvelt el a fejlesztési költségekkel kapcsolatban. Eközben a vállalat megpróbálja visszavonni korábbi döntését, amely szerint leállítja a legkelendőbb Macan és Cayman modellek benzin- vagy hibrid utódjainak fejlesztését.


A Porsche a Volkswagen csoport Dieselgate kibocsátási csalási botránya nyomán az elektromos autókra tett, de „túl optimista” volt, mondta Pal Skirta, a Metzler Research elemzője. A sportautógyártó kihívásait tovább nehezíti, hogy két legfontosabb piacán, Kínában és az Egyesült Államokban is nehézségekkel küzd. Kínában, ahol korábban erős növekedés és egészséges nyereség volt jellemző, az eladások 2022 és 2024 között csaknem 40 százalékkal zuhantak vissza a helyi versenytársak megjelenése miatt. Az Egyesült Államokban Donald Trump elnök által bevezetett új vámok várhatóan minden eladott járműre vonatkoznak majd. A riválisokkal ellentétben a Porsche-nak nincs helyi gyára, és minden járművét Európából importálja.

A válság hatásai már érezhetők a Porsche gyáraiban. A vállalat az év elején bejelentette, hogy 2029-ig 3900 munkahelyet szüntet meg, ami a munkaerő 9 százalékának felel meg, és további költségmegtakarításokról tárgyal a szakszervezetekkel. A Porsche-nak ki kell egyenlítenie a szoftverproblémák miatt fennálló tartós elektromos jármű-késedelmeket, ahol a kínai újoncok állították fel az utóbbi időben a mércét. Sajjad Khan, a Porsche IT- és szoftverért felelős igazgatósági tagja elmondta, hogy termékeik és technológiáik minősége 2026-ban és 2027-ben javulni fog. „Keményen kell dolgoznunk a tökéletes végrehajtásért” - mondta Khan. Leiters azon kevés olyan vezető egyike, aki megfelelő pozícióban van a Porsche vezetéséhez, de az egyik kérdés, amellyel szembesülnie kell, az, hogy hogyan őrizze meg járműveinek prémium státuszát. Korábbi munkaadója, a Ferrari a keresett szuperautóinak szűkösségéből profitált, de az elemzők már régóta azon tűnődnek, hogy a Porsche hogyan fogja összeegyeztetni magas árait az autók eladásának növelésére irányuló törekvéseivel.

A német csoport fordulatot vett a belső égésű motorok terén, ami szintén kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy célja-e prémium elektromos járművek gyártójaként megalapozni magát. "Ezen stratégia kockázata, hogy ismét túlzottan a belső égésű motorral hajtott járművekre fognak koncentrálni, és akkor hosszú távon elveszítik az elektromos járművek versenyét” - mondta Skirta.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #3
    https://index.hu/gazdasag/2025/10/30/volkswagen-veszteseg-porsche-harmadik-negyedev-belsoegesu-motorok-julius-szeptember/

    "Milliárdos veszteséget könyvelt el a Volkswagen, a Porsche-leányvállalatnál hatalmas költségeket jelentett a belső égésű motorok élettartamának meghosszabbítása a júliustól szeptemberig tartó harmadik negyedévben."

    Ugy latom nagyon sikeres volt a huzas gazdasagilag... :-D

  • t_robert #2
    Nincs is jobb, mint mikor éjfélkor végig dübörög egy autó 100 decibellel szar kipufogóval az utcán bőgő motorral.....
  • duke #1
    "Az elektromos járművekből hiányzik a zajos motorok által keltett izgalom,"
    Reszben ertheto reszben nevetseges, hogy felesleges hangot akarunk adni egy hasznalati targyhoz. Egy csendes mosogepet senki nem akarna felhangositani.

    Ugyanakkor volt egy cikk mostansag, hogy az elektromos autokban az utasok, a tengeribetegseghez hasonlo tuneteket produkalnak, mert hianyoznak latvanyhoz, mozgashoz kapcsolodo megszokott hangok rezgesek.