SG.hu
Egy új szemüveggel mesterséges intelligenciával kiegészített képességeket kapnak a katonák
Az Anduril moduláris sisakos rendszere valós idejű adatokkal és érzékelőkkel támogatja a döntéshozatalt.
A Szilícium-völgyi védelmi cég legújabb kísérletének célja a hadsereg vegyes valóságra vonatkozó ambícióinak kielégítése. Az Anduril Industries által bemutatott EagleEye nevű sisakos számítástechnikai rendszer a katonákat mesterséges intelligenciával kiegészített harcosokká alakítja. Képes megjeleníteni a küldetésekkel kapcsolatos eligazításokat és parancsokat, térképeket és egyéb információkat a harcok során, valamint irányítani drónokat és katonai robotokat. A bejelentés azért is figyelemre méltó, mert a kezdeményezés élén az Anduri társalapítója, Palmer Luckey áll, aki korábban az úttörő VR-vállalat, az Oculus alapítója volt, amelyet a Meta később felvásárolt.
Az Anduril határőrizeti technológiát, halált okozó drónokat és katonai repülőgépeket is gyárt. A cég az EagleEye-t moduláris „rendszercsaládként” írja le, amely a Lattice szoftverre épül, és amely a parancsnoklási és irányítási eszközöket, az érzékelők adatait és a mesterséges intelligenciát közvetlenül a katona látómezejébe helyezi. A cég állítása szerint a rendszer képes integrálni az élő videó adásokat, hátsó és oldalsó érzékelőkkel figyelmezteti a kezelőket a veszélyekre, és valós időben követi nyomon a csapattársakat. Az EagleEye különböző változatai között szerepel sisak, arcvédő és szemüveg. "Nem csak egy új eszközt akarunk adni a katonáknak, hanem egy új csapattársat is” - mondja Luckey. "Az MI-partner beépítésének ötlete már évtizedek óta létezik. Az EagleEye az első olyan eszköz, amely ezt valóra váltja.”
A bevezetés akkor történik, amikor az amerikai hadsereg bővíteni kívánja a vegyes valóságú felszerelések beszállítóinak körét. Eddig a Microsoft Integrated Visual Augmentation System (IVAS) rendszerét használták, de 2018-ban indult 22 milliárd dolláros program azóta sem hozott sikert. A projektet a hadsereg februárban átadta az Andurilnak. Szeptemberben az Anduril 159 millió dolláros megbízást nyert egy új vegyes valóság rendszer prototípusának kifejlesztésére a katonák számára, amely egy szélesebb körű Soldier Borne Mission Command kezdeményezés része. Az Anduril szerint a megbízás „a legnagyobb ilyen jellegű kezdeményezés”, amelynek célja, hogy „minden katonát emberfeletti érzékelési és döntéshozatali képességekkel lásson el”.
Az Anduril Lattice szoftverét már hozzáadták a Microsoft IVAS headsetjeihez, jelentette be a cég tavaly szeptemberben. A Lattice számítógépes látásra épülő mesterséges intelligenciát és egyéb funkciókat adott hozzá, amelyek segítették a headsetet tárgyak felismerésében, követésében és osztályozásában. Az év elején az Anduril bejelentette, hogy partnerségre lép a Metával a katonaság számára kiterjesztett valóság (XR) eszközök fejlesztése céljából, ami Luckey és korábbi munkaadója váratlan újraegyesülését jelentette. "Örülök, hogy ismét a Meta vállalattal dolgozhatok” - írta Luckey egy blogbejegyzésben. "Régóta az a küldetésem, hogy a harcosokat technológiai varázslókká alakítsam, és a Meta vállalattal közösen fejlesztett termékeink pontosan ezt valósítják meg.”
Az EagleEye hosszú története van: a koncepció először az Anduril egy prezentációjában jelent meg, mielőtt a befektetők meggyőzték a startup csapatát, hogy olyan szoftverekre koncentráljanak, mint a Lattice. "A Microsofttal és a Magic Leap-pel való szembeszállás demoralizáló, mágikus gondolkodás által vezérelt szélmalomharc lett volna” - írta Luckey februárban az X-en. „Most minden más. A világ készen áll, és az Anduril is.”