Franczy

Windows XP: szolgáltatások, gépigény, várható fogadtatás

[ZDNet] A Microsoft a jelenlegi tervek szerint július folyamán jelenteti majd meg az újgenerációs operációs rendszer, a Windows XP preview, vagyis előzetes kipróbálásra szánt változatát, de a teszterek elmondása szerint elképzelhető, hogy nagyon sok felhasználót hidegzuhanyként ér majd a Windows XP gépigénye, hiszen a korábbi lassabb processzorokkal és kisebb méretű memóriával ellátott számítógépeken az új Windows nem igazán érzi majd jól magát. A jelek szerint egyébként a Microsoft tartani tudja a Windows XP-vel kapcsolatos határidőket, így a szoftver október 25-i megjelenési időpontja egyre biztosabbnak látszik. A Microsoft ezen a héten elkezdte kiértesíteni azokat a felhasználókat, akik korábban már bejelentkeztek a preview projektre, hogy mostantól már hivatalosan is megrendelhetik a Windows XP preview változatát.


A teszterek elmondása szerint a Windows XP preview változatáért 20 dollárt fizető felhasználók egy része biztosan meg lesz majd lepődve azon, hogy a Windows XP RC1 (Release Candidate 1) memóriaigénye nagyobb a vártnál, hogy az USB (Universal Serial Bus) támogatás a szabvány 1.1-es verzióra korlátozódik, valamint, hogy a Windows Media Player 8-nak az MP3 rippeléshez valószínűleg külső enkóderre lesz majd szüksége.

Azért a teszterek az új Windows előnyeiről sem hallgatnak, így elmondásuk szerint mindenképpen pozitívumnak számít, hogy a Windows XP-ben egy rendkívül kifinomult, nagytudású szöveg-, hang-, és képadatátviteli képességgekkel ellátott szoftver kapott helyet, mely akár telefonhang minőségű internetes beszélgetéseket is lehetővé tesz majd. A Windows XP előnye még ezenkívül, hogy a különböző korábbi Windows verziókhoz képest sokkal több új hardvert támogat már alaphelyzetben is. Az már talán nem minden felhasználónak tetszik, hogy az új Microsoft operációs rendszer minden korábbinál nagyobb mértékben kötődik majd az internethez, és valószínűleg sokak tetszését a Microsoft új termékaktivizációs technológiája sem nyeri majd el.

A Windows XP új szolgáltatásai azonban sajnos elég komoly hardvert igényelnek ahhoz, hogy futtatásuk teljesen zökkenőmentes legyen. A teszterek szerint a Microsoft alulbecsülte a Windows XP minimális gépigényét, amikor azt 300 MHz-es Pentium II-es processzorban és 128 MB memóriában jelölte meg. A legtöbb teszter szerint a 650-800 MHz-es processzor és a 256 MB memória sokkal reálisabb lenne az új operációs rendszer minimális gépigényének megjelölésekor.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • rolandi3500 #69
    Én nem feledem ám ezt el, na és ti itt vagytok?
    Lassan eltelik 20 év. Rémisztő milyen gyorsan megy az idő..
    A cikkre visszatérve, 256MB ram.. már egy karórában is több van.. :D
    Visszajövök újra amikor már TB ram lesz mindenki zsebében, talán megsaccolhatnánk hány év..
  • rolandi3500 #68
    Én lenni rolandi350 csak vmiért azzal nem tudtam belépni.

    Na mi újság skacok?
    A mostani 32Gb Ramommal már eldöcögne szerintetek, vagy még gyúrjak rá egy kicsit? :(
    Ja, hogy múlthéten virtualba futott a gépen egyszerre 16 XP? Vegyük nem megtörténtnek a dolgot :D

    15 év távlatból azért ez szép, hogy hova fejlődtünk.
    Vajon mi lesz 15 év múlva?
  • skyhero911 #67
    Terminátor vagy :D "Vissza tértél" a jövőbe :P 10 év eltelt, ez szép idő :)
  • Déta #66
    Visszatértem és igen, ahogy ígértem, kiröhögöm magam.
  • madar111 #65
    Tényleg vicces!
  • rolandi350 #64
    Uram isten használjatok win7-et
    Majd visszanézek kb 2010-be :P
  • droland #63
    És 5 év múlva is röhögni fogunk hogy mennyire sírtunk, hogy 512 helyett 1024 vagy utóbbi helyett 2 giga kell :)

    Itt sírnak 10.000.00an úgy is beadjátok a lepedőt a végén, úgy hogy pszt :)
  • Déta #62
    No... Hát 5 év távlatából nézve tényleg elég érdekes volt visszaolvasni a régi gondolatokat. Persze, jelen esetben is ez a helyzet XP/Vista között, ezért is inkább tartózkodom, mert még a végén kiröhögöm saját magam 5 év múlva.
    U.i:Nyugi, 5 év múlva visszanézek.
  • Benedekco #59
    SZAR FOS RETEK

    LINUX A ISTEN!!!!
  • Bradock #58
    /A HDD és a RAM az mindíg kevés, a proci pedig jó lenne ha gyorsabb lenne!/
    Így volt ez mindíg és ezután is így lessz.
    Egyébként mi az a 256MB RAM, a mai árak mellett ennyit célszerű beépíteni a gépbe.