Clifford Smith

Megszülettek a világ első genetikailag módosított csecsemői

[CNN] A tudósok állítása szerint az elmúlt pár évben 30 újszölött látta meg a napvilágot melyek közül 15-ön forradalmi termékenység-kezelést végeztek egy amerikai egészségügyi intézményben. Néhány tudós azonban vitatja az eljárást, etikátlannak tartva azt mert egy második anya génjeit használják.


Veszély a jövő generációira?

Az eljárásban egy terhes nőtől vesznek petesejtet majd ezt befecskendezik egy nem-terhes nő petefészkébe a hímivarsejtekkel együtt. Egy New Jersey-beli intézet ezzel az eljárással 15 gyermeket hozott a világra melyek közül a legidősebb már 4 éves. A kutatók elmondása szerint ezzel az új módszerrel az olyan nőkön kívánnak segíteni akik eddig nem tudtak teherbe esni.

A kétkedők szerint viszont arról van szó, hogy ezzel az eljárással a donor petesejtjeiből gének kerülhetnek az apa és az anya öröklőanyag-keverékébe. Tesztek kimutatták, hogy a 15 csecsemőből kettő mindhárom "szülőtől" hordoz géneket.

Dr. Jacques Cohen a new jersey-i intézet tudományos igazgatója az angol Human Reproduction című újságban azt írta, hogy "ez az első olyan emberi génmódosítás melynek eredményeképpen egészséges csecsemő született." Az intézmény 30 nőn alkalmazta a mószert, akik közül 17-en nem estek teherbe. A többiek szültek, három nő pedig ikreket hozott a világra. Cohen még hozzátette, hogy a kutatást nem finanszírozta a kormány.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sanya_ #7
    Ez közvetett génmanipuláció is lehet. Aztán szerintem simán kisérleteznek közvetlenül is csak Pl. egy magánklinikán ruszkitunióban. Csak oda nem jut el a sajtó. Mi lesz ebből?
  • netrunner #2
    Lehet én vagyok hülye, de ebben mi a génmanipuláció? Ez nekem, leginkább a mesterséges megtermékenyítés egy újabb formájának hangzik...
  • AnarchoiD #1
    nabazz, gyorsan kurjuk le usa-ra az atomot!