Gyurkity Péter

40 ezer Dota 2-tagot tiltott ki a Valve

Egy trükkel azonosították be azon felhasználókat, akik a kívántnál több adathoz fértek hozzá.

A játékok területén belül meglehetősen hosszú ideje komoly szerepet játszanak a különböző csalások, valamint azok készítői és felhasználói, hiszen ők sokak szórakozását rontják el, egyben pedig a fejlesztők számára is nagy kihívást támasztanak. Tavaly arról számoltunk be, hogy Indiában kitiltják a csalók készülékeit, most pedig a Valve egy érdekes húzásáról érkezett hír.

Az igencsak népszerű Dota 2 hivatalos oldalán jelentették be, hogy az elmúlt hetekben több mint 40 ezer tagot, azok fiókjait tiltották le, az illetékesek pedig kifejezetten magabiztosak a lépés pontosságát és annak jogosságát illetően. Ezzel kapcsolatban elárulták, hogy már egy ideje figyelték a különböző külsős megoldásokat, amelyek az egyes klienseken lehetővé teszik a kívántnál több adat rögzítését és azok felhasználását, ez ugyanis a csalók számára nagyon hasznos eljárás. Az érintett tagok kiszűrése érdekében ezért nemrég egy speciális frissítést tettek elérhetővé, amely egy, külön erre a célra elkülönített adatcsomagot adott a játékhoz, ezt pedig kizárólag az ilyen külsős, a csalást megcélzó programokkal lehetett elérni.

A fejlesztők a frissítés megjelenését követően szoros figyelemmel követték a fejleményeket, összegyűjtve mindazon fiókokat, amelyek hozzáfértek ezen adatokhoz és felhasználták azokat. Ezen az úton azonosították be a csalókat, akiket most szépen ki is zártak, a trükkel pedig összesen mintegy 40 ezer tagot távolítottak el, akik innentől kezdve nem férnek hozzá a játékhoz. Ezzel egy időben egy figyelmeztetést is közzétettek, amely mindenkinek szól és azt emeli ki, hogy amennyiben a kívántnál több adatot használunk fel a játék során, mi is ugyanerre a sorsra jutunk – ez pedig a profi játékosokat is érinti, akik a különböző bajnokságokon vesznek részt.

Arról nem érkezett hír, hogy a kitiltott felhasználók mely hányada vonja kétségbe a lépés jogosságát, mindenképpen érdekes azonban, hogy a cég egy trükkel érte el a kívánt célt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #1
    A linkelt cikkben nem adatcsomagot irnak, hanem memoriaban levo write only adatteruletet, amit csak a csalo szoftverek olvastak, a jatek kodja maga nem. (a legegyszerubb megoldas erre tukrozni a segedprogram altal olvasott adatokat, a tukor peldanyt hasznalni es figyelni, hogy az eredeti cimeken tortenik-e olvasas)