Gyurkity Péter

10 éve nem álltak ilyen rosszul az okostelefonok

Erre figyelmeztetnek a most közzétett számok, de az idei év sem lesz sokkal jobb.

A napokban mi is beszámoltunk arról, hogy a friss adatok alapján tavaly már egyenesen bezuhant a PC-k piaca, de korábban arról is szót ejtettünk, hogy egyre több használt telefont adnak el. Most ez utóbbi kategóriáról futott be egy új felmérés, amely szintén meglehetősen negatív képet tár elénk.

A Canalys tette közzé a héten legújabb összegzését, amelyben már komoly negatív eredményről adtak hírt. Saját adataik szerint a teljes évre vetítve tavaly 11 százalékkal kevesebb okostelefont szállítottak le, mint 2021-ben, amennyiben pedig pusztán az utolsó negyedéves számokat hasonlítjuk össze, a visszaesés mértéke már eléri a 17 százalékot. Ez mindenképpen komoly rontás, mi több, az okostelefonok területén belül kereken 10 éve nem volt erre példa, jelen pillanatban pedig nem úgy tűnik, hogy az idei év sokkal jobb eredményeket hoz majd magával, hiszen a fő indokként felsorolt gazdasági nehézségek egyelőre nem látszanak enyhülni.


Ami a gyártók versenyét illeti, itt egyedül a Samsung és az Apple tudott némileg javítani, sorrendben 22 és 19 százalékos szeletet kaparintva meg a területen belül. Az utolsó negyedévben, különösen pedig az ünnepi szezonban azonban az Apple már egyértelműen az élre állt, ők 25 százalékot tudhattak magukénak, miközben a Samsung kénytelen volt megelégedni 20 százalékkal. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy az iPhone 14 még mindig új megoldásnak számított, miközben a Galaxy S22 már némileg korosodó típusnak minősült, a helyzeten tehát csak a február elején bemutatkozó közvetlen utód, az S23 változtathat majd.

A többi jól ismert név kisebb veszteségeket szenvedett, a Xiaomi, az Oppo és a Vivo sorrendben 11, 10 és 8 százalékot tartott meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #9
    Ez alapján régebben mindenki a pubgval játszott, manapság a genshinnel globálisan katt azokhoz kell a hardver aztán élvezik a cinemarikus openworld játékot 6-7 collon, vagy lehet fényképezni a holdat szinte már teleszkóp szintű nagyítással stb

    Lehet hogy ezért, már a legtöbb ember nem akar évente uj mobilt venni mint régen, mert minek?
  • Dodo55 #8
    Ezt oldják meg úgy, hogy a vásárlóiknak ne tűnjön fel, különben részvényesek ide vagy oda, ha nincsenek eladások, akkor akár be is csukhatnak.
  • Anonymusxx #7
    Amúgy az emberek mit csinálnak ezeken a szarokkal? Nézik a facebook posztokat, tiktokkot?
    Utoljára szerkesztette: Anonymusxx, 2023.01.22. 16:54:59
  • zola2000 #6
    Akkor valamit benéztél ha azt vártad hogy a cég a hasznából fogja később kevesebb profitért adni az uj telefont. Egy olyan cégvezetőt aki így dolgozik elzavarnák a részvényesek.

    Minden cég a saját pillanatnyi profitját tartja csak szem előtt, a xiaomi is elkezdte extra profitért adni a telefonjait, a poco brand csak azért létezik alacsonyabb szinten hogy más kisebb gyártók esetleg nehogy feljöjjenek.

    Én meg azért maradtam a poconál mert amire szükségem van az tudja a legjobb áron.
  • Dodo55 #5
    Persze, de attól még szarrágóság és a vásárlók szembeköpése gyengébbre, illetve alacsonyabb tudáskészletűre kihozni egy utódmodellt, főleg még drágábban is. Mert látszik is, hogy ok, Exynost kapott amit házon belül tud a Samsung magának gyártani, de akkor kapott volna belőle legalább egy erősebbet és nagyobb tudásút, mert léteznek, konkrétan azokkal borzolták a kedélyeket pl. az eddigi Európába szánt S szériákban.

    Évtizedek óta alapszabály a fogyasztói társadalomban ez, mondhatni enélkül nem is működhetne a gazdaság, hogy ami újabb generációs termék, annak jobbnak kell lennie ugyanazon az áron, de ha lehet olcsóbban is inkább. Ha ezt nem tartják be, tök mindegy mivel akarják kimagyarázni, akkor bezuhan a fogyasztás, mert a vásárlók is csak addig hülyék és vakok, amíg a valamit-valamiért egyensúly rendben fent áll. Senkit nem fognak érdekelni a magyarázatok, ha a pénzemért feleslegesen dolgozom mert nincs értelmes dolog aminek a tulajdonlására érdemes lenne váltanom, vagy pedig a munkám, illetve a korábbi fáradozásaim (esetleges megtakarítások) értékébe taposnak bele azzal, hogy az árszinteket lényegesen emelik. Engem egyszerűen nem kell, hogy érdekeljenek az ő problémáik, hiszen azért voltam hajlandó tisztességes profitot hagyni bármilyen gyártónál, kereskedőnél, akármilyen cégnél, hogy ha ilyen problémák előállnak, akkor abból oldják meg úgy, hogy én abból semmit se érzékeljek, hidalják át a bukkanókat, legyen a kínálatuk mindig gördülékenyen elérhető. Ez most viszont láthatóan mégsem akart menni szinte egyetlen komolyabb szereplőnek sem a világon, ezért nagyon kemény recesszióval, majd deflációval fog a világgazdaság érte megfizetni a fogyasztást visszafogó tudatos és/vagy sértett és/vagy vásárlóerejükben megtépázott fogyasztók megtorlása, illetve elillanása által, csak ezúttal azt is számításba kell venniük, hogy leépítésekkel nem igazán fogják tudni a költségeiket visszafogni, mert a világ legtöbb szegletében idő közben áldatlan szakemberhiány alakult ki. Nem véletlen ezért gondolom most a hiszti, ugyanis itt akár évekre be kellhet majd rendezkedniük szép lassan az eddigi megszokott tetemes profitráta negyedével - tizedével kecsegtető működésre.

    Ja és persze mindezeket úgy mondom, hogy mégegyszer hangsúlyozom, hogy a vásárlónak onnantól nem dolga a gyártónak bármilyen érdekéről vagy problémájáról tudomást vennie a legminimálisabb mértékben sem, hogy nem költségtérítést fizet egy termékért, hanem busás profittal megfölözött árat.
    Utoljára szerkesztette: Dodo55, 2023.01.21. 18:44:12
  • zola2000 #4
    Ott azért nagyban szerepet játszott a chiphiány is.

    A poco x3 proba pl belefért egy snapdragon860 90ezer forintért míg az x4proba már csak jóval gyengébb futotta.
  • Dodo55 #3
    Hol mi a helyzet... Itt nálunk sunyiba ott van egy rakat pénz még épp a szegényebbeknél is (amíg tart, mert az élelmiszerárakból baj lesz, hacsak most a GVH a gigavizsgálatával meg nem tudja végre elég keményen fegyelmezni az eszement nagyáruházakat), de mindenki elkezdett spórolni.

    Aztán a gyártók is buták egyszerűen, rendszeresen olyan döntéseket hoznak, amikről virít, hogy képtelenek vagy nem akarnak az orruknál tovább látni. Legjobb példa pl. Samsungnál az A52s vs. A53. 2021-ben kijöttek az előbbivel, amivel sok év után újra nem csak minőség, hanem tudás, illetve teljesítmény terén is fel tudták venni a versenyt az olcsóbb konkurenciával a megfizethető középkategória szegmensében. Tehát épp hogy megtalálták a tuti irányt. Erre utódnak kihoztak egy láthatóan gyengébb tudású modellt, ráadásul magasabb áron. Mintha csak az számítana, hogy a következő 2-3 hónapban mennyi lesz a bevétel, amikor még kevés a teszt és az újdonság ereje meg a szolgáltatók segítő keze az előfizetéses ajánlatokkal el nem adja az első batcheket, aztán meg jön a hiszti, hogy nincs bevétel. Hát tetszettek volna a korábbinál jobbat kínálni olcsóbban, főleg amikor egy válság már mindenki szerint rég elkerülhetetlennek látszott.
  • Myers #2
    "végre megjött az emberek esze"
    Jó lenne, de sajnos nem ezt jelenti. Nincs az embereknek lóvéja. Ha lenne vennék, mint a cukrot.
  • peterx #1
    Ebben mégis mi a rossz?? Ha nem adnak el azt jelenti h végre megjött az emberek esze és nem cserélgetnek évente telefont.. legalább kevesebb szemét keletkezik. Az a pár cég meg le van szarva akik rinyálnak, van elég bevételük így is.