Berta Sándor

Kétszintes ház készül 3D-nyomtatással Texasban

A 4000 négyzetméteres épület betonfalait 12 tonnás nyomtató készíti el, így kevesebb munkásra van szükség.

A Hannah, a Peri 3D Construction és a Cive építőmérnöki cégek két esztendőn át tartó együttműködése keretében valósul meg a világ első 3D-nyomtatású kétszintes lakóépületének létrehozása. A szakemberek a munkához egy több mint 12 tonnás készüléket alkalmaznak. Az új házat Houstonban építik fel és az alapterülete 4000 négyzetméter.


"Az építkezés összesen 330 órányi 3D-nyomtatásból áll. Valójában sok államban találhatunk 3D-nyomtatott épületeket. A második emelet nyomtatásához a megfelelő gép mellett persze egyéb dolgokra is szükség van, szerkezeti és logisztikai kihívásokat is meg kell oldani" - jelentette ki Leslie Lok építész, a Hannah tervezőstúdió társalapítója, az otthon tervezője. A szakember hozzátette, hogy a három hálószobás, fakeretes épület már körülbelül félig kész van és egy névtelenséget kérő családnak adják el.


Hikmat Zerbe, a Cive nevű vállalat épületgépészeti vezetője azt reméli, hogy az innovatív technika egy nap segíthet abban, hogy gyorsabban és olcsóbban épüljenek a többlakásos házak. Az alkalmazott beton ellenáll a hurrikánoknak, heves viharoknak és az éghajlatváltozás miatt egyre gyakoribbá és súlyosabbá váló texasi időjárás hatásainak. Van még egy szempont: mivel a 3D- nyomtató végzi a nehéz munkát, kevesebb munkásra van szükség az építkezésen. "A hagyományos építésnél ismerjük a szabályokat, az anyagtulajdonságokat és az anyag viselkedését. Itt minden új. Bár a beton alapjában véve régi anyag, de a 3D-nyomtatású beton valami új" - hangsúlyozta Zerbe.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bracsek #3
    "build the 4,000-square-foot home in Houston." - az nem 4000 négyzetméter.
  • gosub #2
    Családi házat biztosan nem betonból építenék.
  • kvp #1
    Ha jol latom akkor ugy oldottak meg, hogy acellemezt raktak a vizszintes athidalasok ala. Ennyi erovel be is zsaluzhattak volna es akkor egy menetben ki lehetett volna onteni betonnal. A vasalatlan 3D nyomtatott beton csak kompresszios iranyban teherbiro, igy vagy mindent boltivesre epitenek vagy a teherbiro elemek az acellemezek (es gerendak) maradnak a nyomtatas utan is.