Gyurkity Péter

Képeken látható a Pixel Fold

Szépen mutat a Google érkezőben lévő telefonja, viszont az ár nem lesz kellemes.

Nem is olyan régen számoltunk be arról, hogy a cég az idei telefonokat ismertette saját rendezvényén, ezekhez pedig az okosóra, valamint a jövőre várható tábla sorakozott fel. Arról is írtunk, hogy hamarosan bemutatkozik a hajlítható változat, erről pedig most egyszerre több felvétel látott napvilágot.

A napokban a FrontPageTech weboldalán tették közzé az érdekes, meglehetősen jó minőségű képeket, amelyeken már ez utóbbi, hajlítható okostelefon jelenik meg. A Pixel Fold a közelebbről meg nem nevezett forrás állítása szerint már viszonylag közel van, ez igencsak jól mutat a felvételeken, a külső mellett azonban a hardver egyes részleteiről is beszámolnak, ugyanazon illető jóvoltából. Eszerint a Pixel-vonalon megszokott teljesítményre számíthatunk, az idei generáción alkalmazott kamerákkal, azok technológiájával, viszont eközben a telefon maga nagyon nehéz lesz – a forrás amúgy nem túl szép kifejezést használt a súlyra vonatkozóan.

A Pixel Fold két eltérő színben jelenik majd meg a piacon, a vásárlók fekete és fehér kivitel közül választhatnak majd. Korábban ugyan arról olvashattunk, hogy a hivatalos bemutató és a tulajdonképpeni debütálás a jövő év első negyedében várható, ez azonban a jelek szerint májusra csúszik át, ami még mindig nem túl rossz opció, bár arról sem feledkezhetünk meg, hogy a hajlítható megoldással kapcsolatban annak idején már 2021-es megjelenést is előrevetítettek. Ebből nyilván nem lett semmi, viszont mindenképpen jó hír, hogy a cég láthatóan nem mondott le a debütálásról.

A hivatalos ár 1800 dollár lehet, ami szintén nem túl kedvező, meglátjuk, ebből mi valósul majd meg jövő tavasszal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #1
    hát nem is tudom. Nekem ez a feltekerős kijelző jobban bejön mint ez a nyitogatós. Szerintem abban nagyobb a lehetőség, mint az összecsukhatóba. Hiszen feltekerve telefon mérető kijelzőt akár 3x nagyobbra is kihúzhatom. Míg egy behajtható az max. kétszer akkora lesz becsukva mint kinyitva. Meg a hajlítgatásnál ott van a meghibásodás lehetősége.