Gyurkity Péter

Erős telefonnal csábít a Huawei

A kínai gyártó friss zászlóshajója igencsak vonzó, ez most Európában is megjelenik.

A Huawei elleni amerikai szankciók, valamint a további lépések kapcsán nemrég számoltunk be arról, hogy kínai kémek akadályozták a cég elleni nyomozást, most azonban ismét a vállalaton volt a sor, hogy egy új megoldással lepje meg a felhasználókat. Szokás szerint a hazai piacon villantottak először, ezt most követi az európai debütálás.

A cég által a napokban közzétett rövidebb videóban a Mate 50 jelenik meg, amely vonzó külsővel és erős belsővel igyekszik meggyőzni a vásárlókat arról, hogy még korai lenne leírni a márkát. Korábban ugyan évente két zászlóshajóról rántották le a leplet, ezt mostanra pedig évi egyre mérsékelték, az új telefon azonban kifejezetten vonzó, ennek előnyös jellemzőit a videóban is igyekeznek kiemelni. A szokásos felsorolás mellett szemügyre vehetjük, hogy 1 százalékos feltöltöttség esetén bekapcsol az új takarékos üzemmód, amely 12 percnyi beszélgetést (vagy 3 órán keresztül tartó készenlétet) biztosít, eközben pedig akár 6 méteres mélységig is vízálló marad a készülék, amely a játékok terén is komoly erőt kínál.


Tekintettel a komoly amerikai megkötésekre, ez utóbbit némi trükközéssel érték el, a Qualcomm által leszállított Snapdragon 8+ Gen 1 ugyanis kizárólag a 4G-elérést támogatja, amivel megkerülik a szankciókat. Ehhez egy 6,74 hüvelykes OLED-kijelző, a 120 Hz-es frissítés, 8 GB RAM, egy 256 vagy 512 GB-os tároló, microSD, 50, 13 és 60 megapixeles, állítható rekesszel érkező hátoldali kamera, egy 13 megapixeles szelfikamera, valamint egy 4700 mAh-s akkumulátor csatlakozik. Ez utóbbi komponens 66 wattos vezetékes és 50 wattos vezetéknélküli töltést támogat, ezzel tehát szintén nem lesz gondunk.

A szoftveres oldalon nyilván továbbra is a házon belül fejlesztett HarmonyOS fut, ehhez viszont a Petal Search társul, amely az egyéb szoftverboltokban is gyorsan megtalálja az általunk keresett appot, amivel szintén a megkötések egy részét iktatják ki. Meglátjuk, hogy ez mire lesz elég az európai piacon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #1
    "HarmonyOS fut, ehhez viszont a Petal Search társul,"

    Ó jajj most bizti milyen rossz hogy nincs hozzá ÖKOSZISZTÉMA :D

    mintha a többi főf*sz akkorát dobbantott volna :D

    chromecast-al meg a többi hulladékkal :D