Szekeres Viktor

Megvan az új Időbanditák szereposztása

Nemsokára foroghat a Time Bandits.

2018-ban derült ki, hogy az Apple megszerezte Terry Gilliam Time Bandits című filmjének tévés adaptációs jogait, mely az Anonymous Content, a Paramount Television és a Media Rights Capital koprodukciójában készülhet el - az 1981-es scifi komédia annak idején itthon Időbanditák címen vált ismertté és kedveltté. Nem sokkal később pedig az is kiderült, hogy rendezőnek olyan filmest sikerült megszerezni mellé, mint az új-zélandi Taika Waititi, aki annak idején a Hétköznapi vámpírokkal, valamint a Vademberek hajszájával hívta fel magára Hollywood figyelmét.

A jelek szerint nemsokára elkezdődhet a film forgatása is, hiszen bejelentették a szereplőgárdát, melynek élén Lisa Kudrow áll. Mellett még szerepelni fog Charlyne Yi, Tadhg Murphy, Roger Jean Nsengiyumva, Rune Temte, Kiera Thompson és Rachel House. Az első évad 10 részes lesz.

Az eredeti film szinopszisa a következő volt: "Az élénk fantáziájú kisfiú, Kevin egyszerű angol hétköznapjait éli. Egy nap azonban Kevin szobája furcsa látogatók állomása lesz, törpék érkeznek hozzá, akik egy olyan térképet csentek el a mindenség urától, amely felfedi az időlyukak hollétét. A furfangos időutazók arra akarják használni ezt a jogtalanul szerzett kincset, hogy kifosszák a történelem gazdag és híres szereplőit. Így kíséri el Kevin az apró banditákat Napóleon seregeihez, Robin Hood erdejébe, Agamemnón palotáira és a balsorsú Titanicra. Mindeközben a sötétség erői szemmel tartják a szórakozott időutazókat, hiszen a gonosznak is fáj a foga a fontos térképre."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)