Berta Sándor

Először fizetett importált termékekért kripto­valutával Irán

A közel-keleti állam új megoldást alkalmazott az ellene hozott szankciók kijátszására.

A Tasnim hírügynökség arról számolt be, hogy az iráni kereskedelmi minisztérium végrehajtotta az első sikeres, tízmillió dollár értékű tranzakciókat, amelynek keretében Teherán digitális pénzekkel fizetett az országba importált árucikkekért. A műveletre azért volt szükség, hogy Irán így játszhassa ki az ellene hozott szankciókat - mindezt a Reuters írta meg.

A közel-keleti állam eddig is olcsó, támogatott árammal ösztönözte a virtuális fizetőeszközök bányászatát és ez a tevékenység az országban a jövőben még inkább erőre kaphat. Irán most használt először kriptovalutákat az importált árucikkek kifizetésére és ezáltal a szankciók kijátszására, azonban Teherán ősztől széles körben használja majd a digitális pénzeket hasonló célokra. Irán 2018 augusztusa óta nem vásárolhat amerikai dollárt és ez a döntés jelentősen megnehezíti a közel-keleti állam számára a nemzetközi kereskedelmet.

"Ezen a héten sikeresen lezajlott az első, tízmillió dollár értékű, kriptovalutákkal ellentételezett importmegrendelés. Szeptember végére a kriptovaluták és az okos szerződések (blokklánc-alapú szerződések) használata a célországokkal folytatott kereskedelemben nagymértékű lesz" - jelentette ki Alireza Peymanpak, az iráni kereskedelemfejlesztési szervezet (TPO) elnöke. A nyilatkozatból ugyanakkor nem derül kit egyértelműen, hogy melyik kriptovalutáról van szó.

A közel-keleti állam tavaly áprilisban bejelentette, hogy lehetővé teszi a bankok számára a helybeli bányászok által termelt kriptovaluták használatát. Az iráni központi bank már 2020 októberében kiigazította a szabályozását, azóta a bányászok államilag támogatott energiaforrások segítségével termelhetnek kriptovalutákat. A kutatások szerint tavaly az összes bitcoin mintegy 4,5 százalékát Iránban bányászták, amiért az olcsó áramellátás a felelős. A jelentések szerint főként kínai felhasználók hoztak létre bányafarmokat Iránban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • uwu2020 #16
    Ez konkrétan hülyeség. A hagyományos pénzzel ellentétben a kriptotranzakcióknak megváltoztathatlanul nyoma van. Úgy lenne helyes, hogy nem ellenőrzik, de ha akarnák megtehetnék.
    Utoljára szerkesztette: uwu2020, 2022.08.12. 07:25:55
  • uwu2020 #15
    Nyilván vannak egybevágó érdekek, aláírták, de arról van szó, hogy az USA nem szeretne több atommal rendelkező országgal bajlódni, azért írtam, hogy két ország gazdasági háborúja, mert az USA gazdasági nyomással próbálja érvényesíteni az akaratát, nyilván keres hozzá támogatást, mert úgy lesz erős a csapás.

    De mindez igazából lényegtelen, attól még nem lesz illegális amit Irán csinál, csak ő a másik oldalon van, összefogtak ellene, és teszi amit tud. Az USA függetlenségi háborúja is szankciókkal indult, egy csapat illegális bűnöző megszegte a Brit korona szankcióit, de 1776. július 4 után, minden amit csináltak legális lett, pedig ugyanazt folytatták mint előtte, csak épp a másik oldalon állnak, mint a szankciózók. Ha vesztettek volna, illegális lett volna az egész, mert nem lett volna olyan hatalmi szerv ami elfogadta volna amit csinálnak.
    Az iráni kormány tagadhatatlanul létezik és legitim, akármilyen faszságokat is csinálnak.
    A hab a torán, hogy nem is egyedül csinálta, a másik oldalon egy másik legitim kormány elfogadta, úgyhogy szerintem ezt az illegális dolgot el is engedhetnéd. Akkor lehetne megkérdőjelezni, ha valamelyik országban valamelyik hatalmi szerv szerint illegális volt, de erről semmi hír.
    Utoljára szerkesztette: uwu2020, 2022.08.12. 07:23:32
  • Sequoyah #14
    Nem a bitcoin hasznalat a legalis vagy illegalis, hanem bizonyos arucikkek Irannal valo kereskedelme.
    Illegalis kereskedelmet pedig sokkal konnyebb titkolni, ha kriptovalutat hasznalnak.
  • Sequoyah #13
    Milyen ket orszag? Iran megszegte a fejlett nyugati vilag szabalyait, es ezen orszagok tobbsege tamogatja a szankciokat, nem csak egy. Ez egy nemzetkozi osszefogas.

    Semmifele gazdasagi haboru nincs. Az orszagok megegyeztek bizonyos fegyverkezesi es biztonsagi szabalyokban, es aki nem tartja be azt buntetik.
    Gazdasagi haboru az a hideghaboru volt ahol osszemertek melyik gazdasagi rendszer vezet nagyobb jolethez.
  • Sydra #12
    Kitől importált és mit? Akitől importált annál legális a bitcoin használat?
  • uwu2020 #11
    Irán szemszögéből nézve nem. Nem szimpatizálok velük, de két gazdasági háborúban álló ország közül az egyik tevékenységét legálisnak választani elég nagy faszság. Ennyi erővel az ukránok is illegálisan védekeznek, hisz meg lettek támadva, és milyen dolog már megakladályozni a foglalást, mikor az oroszok megmondták, hogy ukrajna tulajdonképpen nem létezik, ők csak felszabadítanak, különben is az nem háború, csak különleges hadművelet.
    Utoljára szerkesztette: uwu2020, 2022.08.11. 23:03:20
  • uwu2020 #10
    A cikk pont arról szól, hogy nem.
  • uwu2020 #9
    Mint a forint a bankszámládon?
  • Sequoyah #8
    Csak ismetelni tudom magam. Nyilvan nem Iranban illegalis, hanem a tobbi orszagban. Mint a cikk cime is irja, itt IMPORTrol van szo, nem belso kereskedelemrol.

    Tipikusan az az illegalis hogy valaki dollart adjon nekik, es kereskedjenek veluk.
  • Sydra #7
    Irán nem egy gyarmat. A szuverén állam azt jelenti, hogy maga hozza a törvényeit. Ha az Iránban a törvény megengedi, hogy a hivatal Bitcoin-nal fizessen, akkor az nem illegális.