JohnnyCage

Intel Developer Forum 2001. Tavasz



A világ legnagyobb PC-s chipekkel foglalkozó gyártója, az Intel minden évben kétszer megrendezi az Intel Developer Forum, azaz az Intel Fejlesztői Fórum elnevezésű konferenciát, ahol már régóta nem csak az Intelről esik szó.

Az Intel Corporation az elmúlt hétfőn nyitotta meg az idei első, tavaszi IDF konferenciát, a kaliforniai San Jose-ban, amely négy napig tartott. Bár a konferencia hivatalosan az Intel saját rendezvénye, melyen a cég a múltról, a jelenről és a társaság jövőbeli terveiről, a megjelenés előtt álló új eszközökről számol be, a konferencia már évek óta otthont ad különféle, az Intellel kapcsolatban lévő cégeknek is, hogy legújabb termékeiket, vagy jövőbeli terveiket a nagyközönség elé tárhassák.

Az idei első IDF-en az Intel mellett olyan nagy elektronikai cégek képviseltették magukat fontos bejelentéseikkel és új termékek bemutatóival, mint például a videóchipjeiről híres nVidia, a szoftveróriás Microsoft, a memóriagyártó Kentron, a koreai elektronikai óriáscég, a Samsung, valamint Amerika legnagyobb memóriagyártója, a Micron.


Az Intel Developer Forumon megjelent cégek magasrangú vezetői illetve képviselői az Intellel való kapcsolatukról, valamint saját új, vagy a közeljövőben megjelenő termékeikről tájékoztatták a világot. Craig Barrett, az Intel vezérigazgatója a társaság jövőjéről tartott beszédet, amelyben mindenekelőtt arról szólt, hogy az Intel miként fogja a PC-ipar mélypontját, és az amerikai gazdaság romló helyzetét különösebb gondok nélkül átvészelni.

Barrett véleménye szerint egy olyan cég, mint az Intel, anyagi háttere és befektetései, népszerűsége, technológiai fejlettsége és nem utolsósorban széles termékpalettája segítségével gond nélkül át kell, hogy vészelje a mostani nehéz időszakot. Barrett rámutatott, hogy az Internet, és a digitális világ még koránt sincs kifejlődve, és amennyiben a cég erre a szegmensre koncentrál, nem lehet probléma. A chipóriás csak az elkövetkező évben 7,5 milliárd dollárt fog új létesítményekre és felszerelésekre szánni, miközben 4,3 milliárd dollár ráfordítás biztosítja majd a társaságnak, hogy technológiai téren hosszútávon is az élmezőnyben maradjon.

Az Intel új 64 bites processzor-vonalával a nagyteljesítményű szerverek jelenlegi processzorgyártóival, a SUN Microsystems-szel és az IBM-mel kívánja felvenni a harcot. Az idei első IDF-en a cég Itanium elnevezésű 64 bites, IA-64 arhitektúrájú processzora nem hallatott túl sokat magáról. A sorozatos késések miatt lassan hátrányba kerülő, és oly sokat szapult első 64 bites Intel processzor csak egy bemutatkozás lesz a piac ezen szegmensben. Az igazi nagyágyú a McKinley, amely elődjénél jóval izmosabbra készül.


Bár a McKinley még fejlesztés alatt áll, a cég már a mostani IDF-en is büszkén sorolta a 2002-ben megjelenő processzor képességeit. A McKinley háromszor gyorsabb rendszersínnel fog rendelkezni, mint a szintén szerverekbe készített Pentium III Xeon. A chipben integrált Level-3 (harmadszintű) cache gyorsítótár is lesz, ami szintén óriási lendületet ad a 64 bites arhitektúrájából kifolyólag egyébként is rendkívül gyors CPU-nak. Az Intel jelenleg is piacon lévő aktuális nagyágyúja, a Pentium 4 szintén a figyelem középpontjában volt a konferencián. A processzor sebességéről ugyan megoszlanak a vélemények, de azt le lehet szögezni, hogy a jelenlegi formájában nem fog elterjedni. Ennek két oka van, az ár és az ár, amelyből az első magára a CPU-ra vonatkozik, a második pedig a Rambus DRAM modulokra, melyek jelenleg az egyetlen DRAM-megoldást jelentik a Pentium 4-es rendszerek számára.

A chipóriás természetesen tisztában van azzal, hogy a Pentium 4 jelenlegi formájában eladhatatlan az átlagfelhasználóknak, ezért a cég komoly változtatásokat tervez. Mint azóta már kiderült, az Intel baklövést követett el, amikor a Rambus DRAM technológiát választotta a Pentium 4-hez. A Rambus Inc. által kifejlesztett technológia sebessége nem felel meg az elvárásoknak, az ilyen technológiával készülő memóriák ugyanakkor igen drágák. A DDR (Double Data Rate - Dupla adatátviteli sebességű) DRAM modulok bár kissé lassabbak, sokkal alacsonyabb áruk miatt az otthoni felhasználóknak jobb alternatívát jelentenek.


A probléma az Intel-Rambus szerződésből adódik, amely kiköti az Intelnek, hogy Pentium 4 processzorához 2003-ig nem adhat ki a Direct Rambus DRAM-on kívül más memóriát támogató chipkészletet. Hogy az Intel mennyire fogja tartani magát ehhez a szerződéshez, azt egyelőre nem lehet tudni. A cég nem adott konkrét választ azokra a kérdésekre, hogy a Pentium 4 fejlesztés alatt álló Brookdale chipkészlete csak sima SDRAM-ot, vagy DDR-t fog-e támogatni. A legújabb, de nem hivatalos hírek szerint a Brookdale októberben jelenik meg, és csak DDR-SDRAM-okat fog támogatni.

Annyi bizonyos, hogy a chipóriás nemrégiben engedélyt adott a többek között videókártyákat gyártó ATI-nak, valamint az ACER Labs.-nek, hogy azok Pentium 4 chipkészletet gyártsanak. Amennyiben az Intel nem jelenik meg időben DDR-es P4 chipsetjeivel, akkor az ATI és az ACER Labs. (ALi) fogják képviselni a Pentium 4 DDR megoldását.

A leginkább csúcsminőségű memóriákat gyártó amerikai Micron Technologies az IDF-en bejelentette, hogy elkészült Pentium III-alapú rendszerekhez tervezett alaplapi chipkészletével, amely szintén DDR memóriákat támogat. A chipset elkészítésében aktívan részt vett az Intel is. Egyes Intel-közeli hírek szerint egyébként a Micron is rendelkezik P4 chipset-licensszel, így várhatóan hamarosan megjelennek a cég P4-es chipkészletei is.

A világ legnagyobb chipsetgyártója, és a Cyrix III processzorok készítője, a VIA Technologies meglepő módon nem kapott ilyen licenszt, így a cég engedély nélkül fog Pentium 4 chipkészleteket gyártani, ami már korábban is megesett.


Az Intel a Pentium 4 elterjesztése végett fokozatosan csökkenteni fogja a CPU árát, miközben az egyre gyorsabb változatok is megjelennek majd. A cég tervei szerint még az éven megjelenik a chip 2 GHz-es változata is. A tervek szerint ősszel megjelennek a 130nm-es csíkszélességű gyártástechnológiával készülő Northwood kódnevű új Pentium 4 CPU-k. A Northwood processzorok az új technológiának köszönhetően nagyobb órajeleken üzemelhetnek majd, kevésbé lesznek hajlamosak a melegedésre, és olcsóbb lesz az előállításuk. Az Intel igéretei szerint a Northwood processzorok az addigra szintén olcsóbbá váló Rambus DRAM-okkal már megfizethetők lesznek, s akár az 1000 dollár alatti konfigurációkba is bekerülhetnek.

A chipzilla saját elmondása szerint nem kíván dönteni a DDR-SDRAM és a Rambus DRAM között, a cég a jövőben mindkét memóriatípust támogatni szeretné, és majd a piac eldönti, hogy melyik technológia nyer. A rohamosan növekvő notebookpiac szélesedő lehetőségeit az Intel a lehető legjobban ki szeretné használni. A céget ebben a Transmeta Crusoe processzora, valamint az AMD mostanában megjelenő mobil Athlon és Duron CPU-i próbáják megakadályozni. Az Intel azonban tradícionálisan erős ezen szegmensben, és úgy tűnik, semmiképp sem szeretné, ha e két cég jelentős szerephez juta a piac e részében.

Az Intel hivatalosan az IDF-en mutatta be legújabb technológiájú mobil Pentium III processzorait, amelyek kevesebb, mint 1V tápfeszültség mellett átlagosan 0,5W-ot fogyasztanak. Az 500 és 700 MHz-es változatban készülő chipek rendkívül alacsony fogyasztásuk miatt ideális választást jelentenek az ultrakönnyű, apró notebookokban, amelyek az utóbbi időben rendkívüli népszerűségnek örvendenek. A kis fogyasztás hosszabb akkumulátor-élettartamban jelenik meg, ami a laptopokban az egyik legfontosabb szempont.


Az új alacsony fogyasztású mobil Pentium III processzorból az Intel egy 1 GHz-es prototípust is bemutatott, amely a cég berkeiben elsőként 130nm-es gyártási technológiával készült a mégkisebb fogyasztás, és az olcsóbb előállítás végett.

Az Intel vezetői beszámoltak a cég jövőben megjelenő, optikai hálózatokhoz alkalmazható chipjeiről is. A cég új optikai hálózati chipjei 10-12,4 GB/s adatátviteli sebességet igérnek, és Forward Error Correction hibajavító képességüknek köszönhetően akár 400%-kal megnövelhetik az optikai hálózatok hatósugarát drága jelerősítők közbeépítése nélkül. A cég szerint az új optikai rendszerek alapjául szolgáló chipek olcsó alternatívát jelentenek az információs szolgáltatók hálózatának kibővítésére, így a szolgáltatások olyan felhasználókhoz is eljuthatnak, akik lakóhelyükből adódóan eddig nem vehették igénybe a szolgáltatásokat.

Az IDF konferencián körvonalazódott az Intel csatlakozóportokkal kapcsolatos álláspontja. A konferencián az derült ki, hogy a jövő év elejétől várhatóak az USB 2.0-át natívan támogató Intel alaplapi chipkészletek, amelyek később a 802.11 szabvány szerinti drótnélküli kommunikációt is támogatni fogják. Arra is fény derült, hogy az Intel nem kívánja támogatni chipkészleteiben az IEEE 1394 szabványt, amely a FireWire és iLink neveken ismert.


A FireWire egy szórakoztatóelektronikai eszközök (pl. kamkorderek) számára kialakított digitális interfész nagysebességű adatátvitellel. A FireWire (vagy iLink) alkalmazását az Intel a 802.11 vezetéknélküli kommunikációs porton keresztül képzeli el, de ehhez a cégnek nem kell hardveresen támogatnia a szabványt.
Az Intel a távoli jövőbe tekintett, amikor elkezdte a jövő buszszabványának fejlesztését. Az AMD-féle HyperTransporttal és a szintén AMD fejlesztésű, újfajta AGP-vel ellentétben az Intel nem átmeneti, hanem hosszútávú megoldásban gondolkodik. A 3. generációs buszszabvány, amelynek egyelőre még nincsen neve, már kezdetben is 10 GHz-en fog működni, de órajele idővel még tovább emelkedik majd. Az új buszszabvány követi a trendet, miszerint a párhuzamos adatátvitelnél mégis jobb a soros, ami a rendkívül nagy adatátviteli sebességű rendszereket illeti. A soros kommunikáción alapuló rendszersín optikai úton továbbítja majd az adatokat, mivel ilyen magas órajelen az elektromos jeltovábbítás nehézkes és bizonytalan lenne.

A rendszer már a jövő évtized processzoraihoz lesz tervezve, amelyek a tervek szerint 5-6 éven belül elérhetik a 10 GHz-es órajel-álomhatárt.


Az IDF konferencián a koreai elektronikai óriás, a Samsung és az Intel bejelentették, hogy a két cég a jövőben szorosan együtt szeretne működni. A két cég együttműködési szerződésének alapjául a Rambus DRAM szolgált, amelynek egyik legnagyobb gyártója a Samsung. Az Intel havonta 10 millió darab 128 MB-os RDRAM modult fog megvásárolni a Samsungtól, amely egyrészt biztosítja a Samsung befektetéseinek megtérülését, de emellett a memóriák árára is jótékony hatással lesz. Az Intel a felvásárolt RDRAM modulokat a dobozos Pentium 4 chipek mellé fogja csomagolni.

A Samsung RDRAM gyártókapacitása jelenleg mindössze 7-8 millió modul/hónap, így a gyárakat ki kell bővíteni. Az Intel ehhez anyagi támogatást nyújt, sőt a gyártás részben az Intel jelenleg üresen álló gyáraiban is folyni fog, ami az Intel számára is előnyös, mivel a gyárak fenntartása óriási pénzösszegeket emészt fel, üres gyár esetén értelmetlenül.

A szintén memóriagyártó Kentron Technologies az Intel Developer Forumon egy új technológiával állt elő, amely a QBM nevet kapta. A Quad Band Memory, mint ahogy neve is utal rá, négyszeres adatátviteli sebességre képes a hagyományos SDRAM-okhoz képest. A technológia a DDR-SDRAM-okon alapul, de azoknál kétszer gyorsabb. A technológia alapja az, hogy a memóriamodul chipjei páronként felváltva működnek, és egy órajelciklus alatt négy adatbitet szolgáltatnak az SDRAM egy, és a DDR kettőjéhez képest.

A technológia hátránya, hogy kétszer annyi DRAM chip szükséges hozzá, mint egy hagyományos modulhoz, ami mind méretben, mind árban megjelenik. A Kentron a technológiát leginkább szerverekbe szánja.

Rengetegen várták, hogy az IDF konferencián az nVidia Corp. végre a PC-khez is bejelentse a cég legújabb csodachipjét, a GeForce 3-mat. A chip szinte kivétel nélkül komoly elismerést váltott ki minden szakemberből, amelyet rendkívüli sebességének és forradalmian új megoldásainak köszönhet. A 3D gyorsító grafikus chip az iparágban elsőként programozható Transforming & Lighting (T&L) motorral rendelkezik, sőt a chip képkirajzoló egysége is programozható, így a játékok programozói a szoftverhez hangolhatják a videókártyát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ixyon #3
    nomeg volyasmit is dadogtak, hogy a mekkínliről is mondanak vlamit