Berta Sándor

Tönkrement egy fontos optikai kábel a Spitz­bergáknál

A szigetcsoport egyik fontos vezetéke már napok óta nem működik.

A Spitzbergák két nagy teljesítményű optikai kábel segítségével csatlakozik a világhálóhoz. A vezetékeken fontos műholdas adatokat továbbítanak, most azonban komoly üzemzavar történt. Longyearbyen, a szigetcsoport fővárosa ugyan kereken 1300 kilométerre található az Északi-sarktól, azonban sokkal jobb internethozzáféréssel rendelkezik, mint a Föld számos más települése. Mindez elsősorban annak köszönhető, hogy a település fölött lévő fennsíkon számos műholdállomás található, amelyek úgy néznek ki, mint ha nagy méretű golflabdák lennének. A bolygót figyelő műholdak így a Föld feletti bármelyik átrepülésükkor elküldhetik az adataikat a felszínre.

Az állomásokhoz kapcsolódó két optikai kábel 1375, illetve 1339 kilométer hosszú. A vezetékek először a norvég szárazföldre, majd onnan a világ minden részére továbbítják az információkat. A rendszereket a világ műholdas szolgáltatói használják. A múlt hét péntek óta azonban az egyik kábel esetében megszakadt az összeköttetés. A hálózatot üzemeltető Space Norway azt közölte, hogy a kár valahol Longyearbyen városától 130-230 kilométerre keletkezhetett. Ott a tengerfenék mélysége hirtelen 300-ról 2700 méterre csökken. Az egyelőre nem lehet tudni, hogy mi okozta a problémát, az viszont biztos, hogy a hibát nem lehet gyorsan elhárítani.


A Space Norway hangsúlyozta, hogy a második optikai kábelt a fennakadás nem érinti. Emilie Enger Mehl norvég igazságügyi és vészhelyzet-kezelési miniszter kijelentette, hogy a szolgáltató és a partnerei dolgoznak a probléma azonosításán és a megoldás megtalálásán.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Csucse #8
    Kb 1000 fix lakó és kb 1500 jövő-menő (tanulók,kutatók,sarkvidék-turisták) él itt...nem kellemes az időjárás, hisz ez vastagon sarkvidék... nyáron 5-10-, télen -10 - -50 fokok... fél év sötét van, viszont szép sarkifény... fél év meg állandó világos...(egy idő után az is tudja eléggé tépni az idegeket... szegénység nincs mondjuk, hiszen Norvégiáról beszélünk ugyebár... viszont úgy döntöttek a nagynagy hatalmasok, hogy legalább kárpótlásul ez a szerencsétlen város kapjon valami pluszt, ezért megkapta a földkerekség legnagyobb sávszélességét, hadd tudjanak a vad hóviharok során,miközben jegesmedvék marcangolják az ajtót, a jó fűtött szobában csodálatos 8k pornóra boldogok lenni....XD
    Utoljára szerkesztette: Csucse, 2022.01.12. 12:16:33
  • Agyturbinikusz #7
    Majd csak lesz valahogyan
  • HubaBuba #6
    Én még úgy tanultam, hogy mélytengeri kábelfektetésnél maga a kábel a legolcsóbb ezért simán a tervezett kapacitás többszörösét fektették le, tekintve hogy elég nehéz kábeltesztelőt használni odalent ;-)
  • duke #5
    "Tönkrement egy fontos optikai kábel"

    Talan nem kellett volna ennyire sporolni. Egy jobb minosegu 5-10 fontos kabel biztos tovább birta volna.
  • DRFlame #4
    Igen. Még a cső is az amiből a víz jön a lakásodban. Ha azzal valami gond van akkor hívod a vízvezeték szerelőt.
  • kvp #2
    Ez egy uplink/downlink pont. Nem azert raktak oda, mert sokan laknak ott, hanem mert nem volt a kozelben mas szarazfold az ocean kozepen.

    Mondjuk a starlink ha valaha kesz lesz megoldja a gondot, mert a muholdak kozti lezeres kapcsolat at tud majd nyulni az oceanok folott.
  • Csucse #1
    Elvégre milliók laknak ott, kell is az nagyon...