Spencer

Virtuális szuperszámítógép a Juno-tól

[NewsFactor] A Juno Online Services, az egyik még fennmaradt ingyenesen Internetet szolgáltató cég, csütörtökön bejelentette, hogy a szolgáltatását igénybevevő felhasználóinak fennmaradó, kihasználatlan gépidejét megpróbálja hasznosítani.

A Juno Online Services célja, hogy továbbra is biztosítsa fennmaradását és az ingyenességet. A Juno olyan önkénteseket keres tagjai között, akik bekapcsolva hagynák a számítógépüket a nap 24 órájában. A cég az így létrejövő kihasználatlan erőforrásokat (processzoridő, tárkapacitás) adná bérbe más vállalkozásoknak, kutatócégeknek, különös tekintettel a gyógyszeriparban folyó vizsgálatokra.

A folyamat során több számítógépet dolgoztatnak egyszerre ugyanazon probléma megoldása végett. A kutatók számára a módszer már jól ismert, de eddig még "kereskedelmi forgalomban" nem próbálták ki. A Juno Virtual Supercomputer Project névre hallgató program hamarosan a tesztfázisba érkezik, egyelőre önkéntesek segítségével vizsgálják a lehetőségeket. A cég szerint előfordulhat, hogy később minden egyes tagnak részt kell majd vennie a programban.

"Lesznek emberek, akik elfogadják majd a programot, és részt vesznek benne, de lesznek olyanok is, akik nemet mondanak majd nekünk. Joguk van hozzá." - mondta Charles Ardai, a Juno vezetője.

A résztvevők egy szoftver segítségével ajánlhatják fel számítógépük teljesítményét a cégnek. A program akkor aktiválódik, amikor a felhasználó már nem használja a gépet, és már a képernyőkímélő is bekapcsolt. A computer ilyenkor kezd el dolgozni, majd az eredményeket az Interneten keresztül küldi vissza.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sanyo #2
    Vagy az rc5-rol?
  • Efreet #1
    Hmm... valahonnan ismerős... Hallottak a Seti@Home-ról?