Berta Sándor

Globális adatbiz­tonsági kezdeményezést indított Kína

Peking minden bizonnyal a helyi technológiai cégekkel szembeni amerikai magatartásra reagál az új kampánnyal.

Wang Yi kínai külügyminiszter bejelentette, hogy a távol-keleti ország globális adatbiztonsági szabványokat akar kidolgozni. A program részeként Kína arra szólította fel a technológiai társaságokat, hogy a termékeikben és a szolgáltatásaikban kerüljék a kiskapuk alkalmazását, mert azok lehetővé teszik az illegális adatgyűjtéseket.

Peking azt is szeretné, hogy a kezdeményezéshez csatlakozó államok tiszteletben tartsák a többi ország szuverenitását, joghatóságát és adatvédelmi előírásait. Fontos, hogy ezek az államok nem kémkedhetnek titokban sem más országok után és a külföldiekkel kapcsolatos információkat sem oszthatják meg illegálisan.

Ezek a felvetések csak azért érdekesek, mert pont Kína az az állam, amely masszív megfigyelési és cenzúraprogramot működtet, a Nagy Tűzfal például korlátozza a nyugati sajtóorgánumokhoz való hozzáféréseket, míg a népszerű azonnali üzenetküldő szoftverekben számos kifejezés tiltott, például a Tiananmen. Peking a területén élő közel 8,4 millió ujgurt is minden eszközzel ellenőrzi.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter augusztus elején fejtette ki, hogy tiszta internetet szeretne kínai befolyás nélkül. A politikus hozzátette, hogy a kínai anyavállalatok által kínált programok, például a TikTok, a WeChat és más termékek jelentős fenyegetést jelentenek az amerikai állampolgárok személyes adataira. Éppen ezért mindent el akar azért követni, hogy ezeket az alkalmazásokat kizárják az Amerikai Egyesült Államokban elérhető szoftverboltokból.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #3
    Snowden óta tudjuk hogy ha megfigyelésről van szó Amerika sem túl visszafogott.

    Egyébként kínai cégek tiltásával kapcsolatban: India többszáz kínai appot tiltott be nemrég, az nem is volt hír magyar oldalakon ahogy az sem, hogy japán még usa cégeknél is gyorsabban telepíti ki a gyártást Kínából Dél-Ázsiába.
  • UUUU #2
    "Ezek a felvetések csak azért érdekesek, mert pont Kína az az állam, amely masszív megfigyelési és cenzúraprogramot működtet, a Nagy Tűzfal például korlátozza a nyugati sajtóorgánumokhoz való hozzáféréseket, míg a népszerű azonnali üzenetküldő szoftverekben számos kifejezés tiltott, például a Tiananmen. Peking a területén élő közel 8,4 millió ujgurt is minden eszközzel ellenőrzi."

    Csakhogy ez kinai belugy. A sajat orszagon belul hoztak meg ezt a jogi dontest.
    Ezert nem erdekes ebben a kerdesben. A globalis jogi keretek egy teljesen mas kerdes
    Utoljára szerkesztette: UUUU, 2020.09.14. 05:25:58
  • Sydra #1
    Globális báránybiz­tonsági kezdeményezést indított a farkas.