MTI

Hackertámadás miatt emeltek vádat Szegeden

Vádat emelt a Szegedi Járási Ügyészség egy helybéli férfival szemben a hódmezővásárhelyi önkormányzat informatikai rendszerét ért támadás ügyében - közölte a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője.

A férfit információs rendszer és adat megsértésének bűntettével vádolják. A vádirat szerint a férfit alkalmazó helyi cég 2017 júliusában kötött szerződést a polgármesteri hivatallal internetszolgáltatásra, valamint a számítástechnikai rendszer fenntartási és javítási feladatainak ellátására. A cég részéről a vádlott járt el, így rendelkezésére álltak az informatikai rendszerek üzemeltetéséhez szükséges nyilvántartások és jelszavak.

A vállalkozás nevében a férfi 2018. október 2-án felmondta a vállalkozási szerződést és visszaadta a megbízónak az üzemeltetéshez korábban átvett nyilvántartásokat és jelszavakat. A cég ezután nem nyújtott informatikai szolgáltatást a polgármesteri hivatalnak. Ennek ellenére a vádlott 2019 júniusában a korábban megismert jelszavakkal, több alkalommal belépett a megbízó szerverére. Egy távoli elérést biztosító program használatával a szerveren egy új operációs rendszert futtató virtuális gépet hozott létre, amelynek segítségével az informatikai rendszer felderítésére alkalmas programokat és szoftvereket telepített.

A vádirat szerint a vádlott a cselekményével a megbízó információs rendszerébe adatokat vitt be, az ott tárolt, kezelt, feldolgozott adatokat jogosulatlanul megváltoztatta. A polgármesteri hivatalban 2019. július 2-án vették észre az illegális virtuális gépet és programokat, azokat eltávolították, intézkedtek a jogosulatlan belépés megelőzése érdekében, és a vádlottal szemben eljárást kezdeményeztek - tudatta a csoportvezető ügyész.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #2
    Hackertámadásnak nevezi a bűnügyi krónika Kevin Mitnick "social engineering"- típusú támadásait is.
  • Tank84 #1
    Jelszo ismeretében hackertámadás? Szegény ex-admin. Uncsi cikk.