Berta Sándor

Apple - gyári alkatrészeket kaphatnak az európai független szervizek

A kaliforniai konszern megváltoztatta a korábbi döntését.

Az Apple közleményben jelentette be, hogy a jövőben az európai független szervizek is kaphatnak a termékeihez gyártott eredeti alkatrészekből, így könnyebbé válhat a különböző készülékei megfelelő minőségű javítása. Eddig ilyen lehetőség nem állt a független szervizek rendelkezésére. A döntés egyelőre az iPhone okostelefonokra vonatkozik, amelyekhez elérhetővé váltak az eredeti akkumulátorok, képernyők és egyéb komponensek. Ugyanakkor azt nem lehet tudni, hogy a döntést később kiterjesztik-e más eszközökre is, például az iPad táblagépekre.

A programot tavaly szeptemberben indították el az Amerikai Egyesült Államokban, most pedig kiterjesztették Kanadára és Európára is. A résztvevő szervizek nem csupán alkatrészeket kérhetnek az Apple illetékeseitől, hanem az elemzésekhez használható megoldásokat, különleges szerszámokat és javítási útmutatókat is. Feltétel azonban, hogy az adott műhelynek vagy cégnek legalább egy olyan szakembere legyen, aki az Apple minősítésével rendelkezik. A minősítést ingyen szerezheti meg a kiválasztott dolgozó. Az viszont egyáltalán nem számít, hogy az adott vállalat mekkora.

Az USA-ban jelenleg több mint 140 független javítással foglalkozó vállalkozás több mint 700 új helyszínen vesz részt a programban. A leggyakrabban garanciaidőn túli javításokról van szó, amelyek a kijelző vagy az akkumulátor cseréjét érintik. Garanciális javításokat továbbra is kizárólag az Apple végezhet. A független szervizek dönthetnek úgy, hogy vagy az Apple által gyártott eredeti alkatrészekre vagy más gyártók olcsóbb megoldásaira támaszkodnak. A kaliforniai társaság a kiszerelt eredeti komponensek összegyűjtéséhez ragaszkodik, abban az esetben, ha azokat szintén eredeti alkatrészekkel pótolták. Ez elősegítheti az újrahasznosítást és a feketepiac visszaszorítását.

Jeff Williams, az Apple ügyvezető igazgatója kifejtette, hogy ha egy ügyfélnek javításra van szüksége, akkor számos lehetőséget akarnak kínálni a számára, amelyek nem csak az ő igényeinek felelnek meg, hanem a biztonságot és a minőséget is garantálják azért, hogy az iPhone készüléket olyan hosszú ideig használhassa, ameddig csak lehetséges.

A tavaly augusztusban bejelentett Independent Repair Provider (IRP) nevű programban résztvevő partnercégeknek bármikor számítaniuk kell az Apple munkatársai által elvégzett ellenőrzésekre, amelyek célja többek között az engedély nélkül felhasznált és nem az Apple kínálatából származó alkatrészek kiszűrése. Amennyiben az ellenőrök találnak ilyen modult, akkor a társaság esetenként akár 1000 dolláros pénzbüntetést is kiszabhat. Az Apple még 2017 júniusában jelezte, hogy nyit a szervizek felé, amelyek megkaphatták például az eltört iPhone-kijelzők javítására szolgáló különleges gépeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mrzed001 #6
    Tényleg ... a 12V az volt hogy ugyanaz vezérli a képernyő háttérvilágítás 12V mint a billentyű világítás 12V ...
    És ha a képernyő 12V nem megy, attól gép még megy.
    De ha a billentyű világítás nem megy, akkor proci el se indul
  • dchard #5
    "Úgy, hogy egyik 1,5V megy direktbe procihoz, másik 12V képernyő háttérvilágítás"

    Ha csak 12Volt lenne... Az egyik LVDS adat (3.3 Volt), a másik 50 Voltos táp. Ha a villamos-ipari szakközépben valaki előállna egy ilyen hibával, nem valószínű, hogy átegnedik. Ez a durva az egészben...
  • mrzed001 #4
    Én a technikáját. Hobbi forrasztgatok, de ahogy ő csinálja, na az más szint.
  • Kissssss0 #3
    nézegettem ennek az embernek a videóit az apple termékekről és azok javításáról... még mindig csodálom hogy hogyan tud épp ésszel apple cuccokat javítani mind a mai napig.
  • mrzed001 #2
    Na én is pont az ő csatornáját akartam linkelni a témához.
    Itt EU-ban ugye be akarják vezetni a Right to Repair-t. USA-ba ő harcol érte.
    Amúgy egy vicc a cikk.
    Rendesen hozza a példákat, hogy 1800$ kértek ügyféltől macbook javításáért (alaplapcsere) ...
    eddig ...
    Most már pénzért se hajlandó Apple javítani.
    Ő meg fogja, kiforrassza a hibás alkatrészt, be jót.
    Aham, de nem Apple-től vásároltat, MERT SENKINEK se ad el Apple (illetve a gyártója se teheti) procit ... hanem bontottból.

    Szóval jó ez a cikk, csak nagyítóval kell benne keresni ami nem hazugság.

    Az meg külön gáz, amikor egymás mellé teszi Apple a tüskéket (IC-nél talán?).
    Úgy, hogy egyik 1,5V megy direktbe procihoz, másik 12V képernyő háttérvilágítás.
    Egy apró csepp nedvesség, és ki van sütve a proci. Ez GÁNY !
    Utoljára szerkesztette: mrzed001, 2020.07.11. 14:25:25
  • passatgt #1
    Tök jól hangzik, csak: https://www.youtube.com/watch?v=0rCUF-V1esM