Berta Sándor

Hitellel vészelnék át a koronavírus-járványt a kínai gyártók

A vírus és az annak terjedése elleni döntések már most éreztetik a gazdasági hatásukat.

A Reuters bankszektorból származó értesülései alapján a különböző korlátozó intézkedések, elsősorban a karanténok bevezetése mellett több mint 300 kínai nagyvállalat úgy döntött, hogy 57,4 milliárd jüan hitelt vesz fel a közeljövőben, hogy így biztosítsa a működését. A lehetőséggel élő társaságok között van számos technológiai óriáscég is, például a Xiaomi, a Didi Chuxing Technology, a Megvii Technology startup és a Qihoo 360 Technology.

A gazdasági hírügynökséget tájékoztató források közölték, hogy a hitellehetőséggel élő vállalatok arra számíthatnak, hogy a kért összegeket rendkívül gyorsan megkapják. A kiszivárgott lista szerint a Xiaomi 5 milliárd jüant kért többek között egészségügyi felszerelések, maszkok és hőmérők beszerzésére, a Qihoo 360 egymilliárd jüant, a Megvii 100 millió jüant technológiafejlesztésre, míg a Didi Chuxing, amelyet "erősen érint a járvány kitörése", 50 millió jüant. A Megvii kiemelte, hogy az általa kifejlesztett mesterséges intelligencián alapuló, testhőmérséklet-mutató terméket akarja optimalizálni, hogy még jobban kiszűrhetők legyenek a koronavírussal fertőzött személyek.

Egy elemző úgy vélte, hogy a kínai hatóságok által a közelmúltban bevezetett intézkedések, a teljes városok, városrészek, ipari negyedek és a közlekedési folyosók lezárása miatt az idei esztendő első negyedévében a gazdasági növekedés várhatóan 5 százalékos vagy még kisebb lesz az ázsiai államban. Ez részben a munkaerőhiányban, valamint az akadozó termelésben és a lassabb globális szállításokban mutatkozik majd meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • end3 #2
    Ezek az újabb keletű vírusok már a T-sejteket kezdik "macerálni", ha sikerrel járnak, akkor nagy baj van, mert eltűnik az ember betegséggel szembeni, hatásos immunreakciója. Már most a munkáltatók részéről fel kellene számolni azt a hozzáállást, hogy a beteg munka közben majd magától is meggyógyul. - Mert nem.., a jelenlétével csak fertőz, fertőz és az végül akár elveszítheti a személyi állománya nagy részét is.
    Utoljára szerkesztette: end3, 2020.02.14. 11:55:45
  • dyra #1
    Értelmes dolog lenne már ha a világ eljutna oda, hogyha valaki beteg ne menjen dolgozni. Táppénz. Mindenkinek az a legolcsóbb.