Kiadó: Fox Interactive
Fejlesztő: Monolith

Rendszer Követelmények:
Minimum: PII 300, 64 MB RAM, Win95/98
Hasonló játékok: Thief II, Deus Ex
Kategória: FPS


Ahogy azt a jegyeladások is mutatják, a mozi világa mindig is jó viszonyban volt a kémekkel. Pergő életstílusuk, az egzotikus tájak és furcsa kütyük mellett van bennük valami, ami már fél évszázada rabul ejti az embereket. Mindközül a leghíresebb James Bond, aki születése óta jelképévé vált "szakmájának". Persze voltak próbálkozások, hogy kiparodizálják ezt a stílust, és újabban ismét előtérbe került ez a törekvés az Austin Powers sorozat megjelenésével. Ez nem csak nyársra húzta a nevetséges James Bond hagyományokat, hanem visszatért a hatvanas évek vad színeihez, attitűdjéhez és egyedi hangulatához. Bár az olyan játékok, mint a Metal Gear Solid komoly erőfeszítéseket tettek a kémkedés műfajában, csak kevesen közelítették meg a témát olyan könnyedén, mint az Austin Powers sorozat. Most azonban a Monolith megjelentette a kicsit giccses, hatvanas éveket idéző No One Lives Forever-t, ami egyértelműen az Austin Powers mítoszon csavarint egyet, hiszen a főhős ez esetben egy nő.


A narancssárga-fehér bőrruhában feszítő hölgy Cate Archer, aki a világméretű védelmi szervezet, a UNITY alkalmazottja. A korábbi profi tolvajnő azért csatlakozott a szervezethez, mert remélte, hogy így megküzdhet a világuralomra törő őrült tudósokkal és diktátorokkal, ehelyett a szexuális politikák áldozata lett, és alantas munkákat kell végeznie. Kicsit becsapva érzi magát, de ekkor egy katasztrófa miatt végre eljön az ő ideje. Dmitri Volkov nemcsak megölte a UNITY ügynökök felét, hanem ki is fejlesztett egy halálos kémiai vegyületet, ami az emberi testet két lábon járó időzített bombává alakítja. A robbanás ezreket, de lehet hogy milliókat is megölhet. Volkov ezenkívül létrehozta saját gonosz szervezetét, a HARM-ot is. Mivel az ügynökök fele halott, és a maradék más őrülteket hajkurászik, a UNITY egyetlen esélye, hogy félreteszi nőgyűlöletét, és Archer-re bízza a munkát.


A játék tizenöt szintből áll, és mindegyiken legalább három küldetés várja Archer-t, akinek így meglehetősen változatos feladatokat kell ellátnia. Bár kezdetben olyan egyszerű feladatokat lát el, mint megvédeni a marokkói amerikai nagykövetet, később egyre komolyabb feladatokat kap, és szinte minden létező kém-hagyományt végigjátszik. Be kell hatolnia egy mamutcég főhadiszállására, információkat kell gyűjtenie, embereket kell megtalálnia, kimenekítenie és megvédenie. Igazából nagyon kevés dolog van, amire Archert nem kérik meg. Mivel ügyes kém és tolvaj többféle módon is cselekedhet. Egyrészt rendelkezésére áll a UNITY komoly fegyverarzenálja, másrészt segítségül kérheti a UNITY technikai osztályát, más néven a Télapót és a játékgyártókat, hogy lopakodva és kémtaktikákat alkalmazva érje el célját. Bár néhány küldetésben vissza kell fognod magad, a legtöbben nyugodtan meghúzhatod a ravaszt, ha erre támad kedved.


Szerencsére a UNITY nem lustálkodott, amikor a fegyverarzenálját állította össze. Minden megtalálható itt: a jó öreg 0.38-as revolverek, félautomata pisztolyok, gépfegyverek, puskák, orvlövészpuskák, gránátvetők, és még számszeríj is. Több fajta muníciót is vihetsz. Gyakran szükséged lehet majd dum dum golyókra, hogy jobban odapörkölhess valakinek, de szükséged lehet a ciánozott hegyű lövedékekre is. Persze ezeket bármelyik terrorista beszerezheti. Ami igazán megkülönböztet tőlük, az azok hangtompítók és távcsövek, amik halkká tesznek és növelik a hatótávolságodat. Az új fegyverek folyamatosan válnak elérhetővé, de mindig elegendő választék fog a rendelkezésedre állni. A No One Lives Forever mindenekelőtt kémjáték, így tele van csúcstechnológiájú műszerekkel és szerszámokkal. Nagyon változatos tárgyak állnak rendelkezésedre, melyek között vannak komolyak és határozott Austin Powers-szerűek is. Például használhatsz kódfejtőt, kamerahatástalanítót és miniatűr hegesztőkészüléket, amik nagyon hasznosak és fontosak. Gyakran azonban olyan "vicces" tárgyakat is használnod kell, mint a rúzsbomba, az altatógáz-parfüm, a lopakodó-bolyhospapucs, vagy öv-akasztóhorog. A fegyverekhez hasonlóan ezeket a tárgyakat különböző módokon használhatjuk. Vegyük példának a napszemüveget. Többnyire ezt a tárgyat zoomolható kémkameraként használhatjuk arra, hogy felvegyünk titkos dokumentumokat vagy fontos eseményeket, de úgy is módosíthatjuk, hogy aknákat és rejtett lézereket fedezzen fel. Hasonló módon a rúzsbomba is három ízben kapható: érintésre robbanó, öt másodperces késéssel robbanó, és közelségre robbanó.


A rendelkezésedre álló felszerelésből nagyon sok tárgyra less szükséged, ha csendben akarsz átjutni a pályákon, mivel nagyon sokféle problémával kerülhetsz szembe. Először is ott vannak a biztonsági kamerák. Bár nem találkozhatsz velük minden küldetésben, mégsem árt felkészülni rájuk, mivel gyakran telepítik őket olyan helyek közelébe, ahová neked is be kell jutnod. Nem robbanthatod egyszerűen fel őket mivel a kamerát kezelő személy azonnal riadót fújna. A kamera még akkor is riadót fúj, ha meglát egy halott embert. Persze az őrök nem csak ilyen passzív módon akadályozhatnak, hiszen ők az első számú akadályok. Akárcsak a Deus Ex-ben vagy a Thief-ben, az őrök sokféle ingerre reagálnak, és vagy kapásból levadásznak, vagy segítségért szaladnak, vagy megszólaltatják a vészjelzést, ha felfedeznek. Például a sötétben egyből kiszúr az őr, ha zseblámpát használsz, és a hóban magad mögött hagyott lábnyomaid is felkelthetik az őrök gyanúját. Még az őrök kutyái is az ellenfeleid lehetnek, mivel elkezdenek hangosan ugatni ha meglátnak. Szerencsére egy jól elhelyezett feromonkibocsátó robotuszkár hatásosan eltereli a figyelmüket, ami tovább hangsúlyozza a különleges felszerelés fontosságát.


A kém műfaj klasszikus helyszíneit látogathatod meg a játékban, amint végigutazod a világot, hogy megállítsd a hírhedt HARM-ot. Ellátogathatsz éjszakai bárokba, bajor fogadókba, Marokkóba, a Francia Alpokba, Angliába, a Karib-szigetekre és még az űrbe is. Ezek az egzotikus tájak nemcsak a látványt szolgálják, hiszen a küldetésekben a leghíresebb kém akciókliséket élheted újra át. Az egyik percben Németország holdfényes háztetőin ugrálsz, a másikban pedig egy vonaton keveredsz tűzpárbajba. Használnod kell motorkerékpárt és hójárót is, hogy végigszáguldva a vidéken elkapj valami gazfickót. A repülőgép eltérítéssel is számolnod kell, és egy alkalommal 24000 láb magasságból fogsz lezuhanni ejtőernyő nélkül, eközben folyamatosan tüzelni fogsz támadóidra, és meg kell próbálnod leszedni az egyikről ejtőernyőjét. Az ilyen vad jelenetek gyakoriak a játékban, és arra szolgálnak, hogy kiemeljék a játékot műfajának többi tagja közül.


A No One Lives Forever személyiségének a legfontosabb része a humor. A nevetséges műszerektől vagy a bolondos "titkos dokumentumokon" keresztül a kemény akcentussal beszélő gazfickókig mindenhol megjelenik a humor a játékban. Például a gonosz csatlósok nem agy nélküli szolgák, hanem igazi személyiségek. Ha csendben közeledsz akkor meghallhatod, amint az egyik arról panaszkodik a másiknak, hogy már nagyon ki kéne mennie, de nem mer, mert lehet hogy mindjárt feltűnsz. Egy másik alkalommal azt hallgathatod ki, amint az egyik ilyen csatlós egy helyi kereskedővel veszekszik, aki mindenáron el akar adni neki egy majmot. A fő karakterek is hasonlóak, hiszen a HARM egyik rosszfiúja egy kemény akcentussal beszélő skót, szoknyával és kalappal, aki szeret inni és egyfolytában inzultálja társnőjét, egy hatalmas, hamis operaénekesnőt. Még nyelvi poénokat is hallhatunk: Marokkóban például egy színdarabot hirdető francia hirdetésen olvasható szöveg lefordítva azt jelenti "Csókold meg a szamaram". A HARM kódszavai is humorosak, és olyan kérdések is felmerülnek, hogy mit jelent egyáltalán a HARM? Továbbá a HARM és szövetségese a MISERY a jobb kapcsolat érdekében kosárlabda mérkőzéseket szerveznek. A fejlesztők még magát a műfajt is piszkálják. Az egyik csatornában például a "Mandatory FPS Sewer" feliratot olvashatjuk. Ez a fajta humoros hozzáállás nagyon jó hangulatot ad a No One Lives Forever-nek, amit egyedi kidolgozása csak jobban kihangsúlyoz. Grafika: A régebbi változatok kisebb problémái ellenére a LithTech motor ezen újabb verizója valóban csodálatos és fantasztikusan működik a No One Lives Forever-ben. A karakterek mozgása ámulatba ejtően folyamatos, ha sétálnak, ha tüzelnek, vagy a sérülésre reagálnak. A halál jelenetek különösen emlékezetesek: az ellenségek hátrarepülnek a robbanáskor, a falhoz ragadnak, ha egy nyílpuskával találod el őket és néhány alkalommal még megpróbál elkúszni az utolsó leheletével. Míg ez nem egy Soldier of Fortune, a sérülési model eléggé meggyőző. Lődd meg valakinek a lábát és gyorsan botladozni fog, lődd hátba, és megpróbálja megragadni a sebet, mielőtt elesne. Ölj meg valakit a lépcsőházban és a hulla a padlóig zuhan, míg az az ember, akit az erkélyen öltünk meg, átesik a korláton és a földig zuhan. A kevésbé morbid események is jól elkészítettek, az átvezető jelenetekben - melyet a játék motorjával készítettek - a karakterek szájmozgását elég jól igazították hozzá a szöveghez.

Maga a világ hasonlóan tekintélyes, van pár igazán érdekes épület, tárgy és látvány, amely kiegészíti a játék változatos küldetéseit. Például keresztül mész fenséges székesegyházakon, csodálatos felhőkarcolókon, tökéletes 60-as évek-beli éjszakai klubbon és főhadiszállásokon, amely mindegyike olyan hiteles, amelyet csak el tudunk képzelni. A fegyverek is megalapozottak, nagyszerű robbanásokkal, torkolattűzzel, perzselésnyomokkal és vérfröccsenésekkel élénkítik meglehetősen a játékot. A villámgyors, fehéren izzó csík néha az egyetlen út annak megállapítására, hogy hol vagyunk és hol nem vagyunk biztonságban, ezek a jelzések megérdemlik a különleges figyelmet. Az is nagyon jó, hogy az egyetlen panasz itt azt a tényt illetheti, hogy bizonyos textúrák túl elmosottnak és sekélyesnek tűnnek, és így nehéz felismerni bizonyos jeleket a falon, habár ezeket alig érdemes megemlíteni abban a vizuális kiválóságban, amivel ez a játék rendelkezik.

Kezelőfelület: Rengeteg dolgot csinálhatsz a No One Lives Forever-ben, és a kezelőfelület ezeket megfelelően képes véghez vinni. Az újrakonfigurálható billentyűzet lehetővé teszi, hogy egyszerűen aktíváljuk az alternatív tárgyhasználatot vagy másfajta lövedéket. Ez mind elég tisztán jelenik meg a képernyőn, a fegyverek billentyűi megjelennek az odavaló ikon nyomán. Nyomj le egy másik gombot, és beléptél a tárgylistába, az eseted jelenlegi állásába, és akár az egész szint statisztikájába, amely kiterjed minden, már elmúlt küldetésre. Mindezt hangulatemelő animált 60-as évekbeli háttér jellemzi, de az utolsó információs képernyő egy kicsit hiányos. Azaz nem említ meg olyan határozott adatokat, amely beilleszkedik az aktuális küldetésbe. Így a harmadik küldetés egy olyan szint, amelyben össze kell gyűjteni egy titkos információ öt darabját, de a statisztika képernyő az egész szintet nézi, miszerint "12 kész a 25-ből". Mivel a végső pontszámba beletartozik az összes lehetséges extra és rejtett dokumentum is, soha nem lehet pontosan megállapítani, hogy még mennyire van szükség. Természetesen számolhatjuk magunk is, de ez problémás lehet, amikor a hadsereg katonái között lopakodunk és a biztonsági kamerák három különböző tárgyra koncentrálnak. Ez egy apró figyelmetlenség, de sajnos észrevehető.

Játékmenet: A szaladj-és-lőjj taktika rendkívül beválik, és míg közel sem olyan heves, mint a Quake III vagy az Unreal Tournament, elég sokat fogunk lövöldözni. A másik oldal, a kémkedési rész döntő természete határozottan nagyszerű, mint ahogy a többféle szerkentyű kellemesen kiegészíti a Thief-szerű őrök mozgása és kamerák időzítése figyelésének művészetét. Amiben azonban eltér az említett játéktól, az a harsány humor, amelytől visszhangzik az egész játék, olyan friss szellőt biztosítva ezzel, amely nem megszokott egy halálosan komoly műfajnál.

Habár egyesek korlátozottnak tarthatják az olyan nyitva hagyott végű játék után, mint a Deus Ex, a nagyon lineáris játékmenetet kiegyenlíti hosszúsága és a kampányok újrajátszási mértéke. Amint már megjegyeztem, mind a 15 pálya, amelyben legalább 3-4 különálló küldetés található, körülbelül 50 küldetést tesz lehetővé. A merényleteid végén kapsz egy adott arányszámot, amelynek alapja azok a hírszerzési tárgyak, amiket megszereztél, hullák, amelyeket feltűnő helyen hagytál, zavargások, melyeket okoztál és a lopakodási képességed általánosságban. Többnyire nem leszel képes tökéletes rangot kapni első próbálkozásra, mivel bizonyos területekre csak egy olyan szerkentyűvel léphetsz be, amelyet egy későbbi küldetésben szerzel meg. Ha sikerült megszerezni ezeket az új eszközöket, bármikor visszatérhetsz próbálkozni egy jobb időeredményt elérni, nagyobb arányszámot vagy egy-két kisebb díjat. Ez egy óriási dolog, amely segít a végső lökést megadni egy már amúgy is fantasztikus játéknak.

Multiplayer: A Gamespy-t vagy LAN-t használva a játékosok szembenézhetnek egymással egy szórakoztató harcra vagy kétféle standard deathmatch-re, vagy a még mulattatóbb UNITY Vs H.A.R.M-ra. Ebben a csapat alapú játékban a játékosoknak nem csak meg kell keresniük a támadó ügynököket az ellenfél csapatából, hanem be is kell törniük a bázisukra, hogy megszerezzék a folyamatosan szaporodó hírszerzési tárgyakat. Eképp ez egy koncentrált csapatmunkává válik, hogy megpróbáljuk a bázisunk védelmét és az ellenség épülete elleni támadást ellensúlyozni. Legyünk őszinték, ez nagyon jól működik, és az, hogy képesek vagyunk a játék karaktereit használni, jó móka, de ez nem jelenti azt, hogy elég igénybe vehető mód lenne, figyelembe véve napjaink tulajdonságéhes piacát. Szerencsére ez nem valami szörnyű hiányosság, mivel a játék valódi eleme a nagyon szórakoztató és meglepően sokszor újrajátszható egyszemélyes kampány.

Hangeffektek: Az egyik legjobb része az egész James Bond hangulatnak kétségkívül a sokféle sztereótípikus beszédhang, és ezt a Monolith nagyszerűen ismétli meg. A gyanúsan angol akcentus ellenére, amely elárulja a feltételezett skót örökségét, Kit Harris tökéletesen adja Cate Archer makacs, de intellektuális karakterét, valóban a megfelelő érzéseket továbbítva, mindig a helyes pillanatban. Valójában az egész szinkroncsapat példaszerű munkát végzett, mindegyik színész hangjában ott van az az extra "él", amellyel karakterük a képernyőn életre kel. A gonosz csatlósok gyakran szólalnak meg túlzásba vitt akcentussal, amely elfogadhatatlan lenne bármely más játékban, egy ilyen kémparódiában azonban plusz komédiát adnak a hangulathoz. Nem hanyagolták el a hanghatásokat sem, a fegyvereknek egyedi, felismerhető hangja van. Az egyszerűbb hangok is hasonlóan jók, mint a változó lépéshang, miközben különféle terepen haladsz át, vagy a forgó kamera finom suhogása, amely fokozatosan állítja be a fókuszát. A kivitelezésük olyan jó, hogy előbb-utóbb figyelni fogod az előfordulásukat és helyzetüket, hogy segítségükkel kigondoljad a lopakodó útvonaladat és általános kémkedési tevékenységedet.

Zene: Nem tagadható, hogy a No One Lives Forever határozottan 60-as évekbeli kémfilm töltetű zenékkel rendelkezik, és valószínűleg a Monolith itt egy jóval jobb eredményt is produkálhatott volna mindent figyelembe véve. A főcím zenéje különösen megkapó, és igen valószínű, hogy meghallgatása után is hümmögni fogod a dallamát. És mégis, általános kiválósága ellenére a zene tulajdonképpen egy kicsit az egész élmény hátrányára válik. Persze megvannak az erősségei is: a zene halkan, baljóslatúan fog szólni, miközben megpróbálsz egy ellenség mellett ellopakodni, és hirtelen ugrik, ahogy a tűzharc kitör. Sajnos ez néha inkább akadállyá válik, mintsem segítséggé, bizonyos részek igényelnek bizonyos fokú koncentrációt a látványra és a hangra, amibe a zene hajlamos betolakodni.

Intelligencia és nehézség: A kiemelkedő MI az egyik legfőbb eladási faktora a No One Lives Forever-nek, nem ok nélkül. Mint a Thief és a Deus Ex esetében, az ellenségek "riadókészültség módba" fognak váltani, ha bemutatsz nekik valamilyen "reakció eseményt", amely lehet egy zseblámpa fénycsóvája, lábnyomok vagy pár más meglepő dolog, ami távol van attól a standardtól, amelyet az előbb említett játékok állítottak fel.

Ha felfedezik hol vagy, akkor erősítésért kiabálnak, miközben megpróbálnak lelőni, habár nem túl vakmerően. Valóban megpróbálnak tárgyak és falak mögé bújni, gyorsan kidugva orrukat a rejtekhely mögül, amely arra elég, hogy párszor feléd lőjjenek. Ha nem találnak megfelelő búvóhelyet, néha készítenek maguknak fedezéket olyan tárgyak feldöntésével, mint egy asztal vagy egy szekrény. Ha egy különösen kemény ellenségnek bizonyulsz, azt fogod észrevenni, hogy csapatmunkába kezdenek, ahol egyik csapat folyamatosan tüzel rád, míg a másik feléd közeledik. Ez másképp is működik: ha megsebesítesz egy rejtőzködő ellenséget, akkor az megfordul, és jobb búvóhelyet keres magának. A nehézségi szint emelésével csak ezeknek a trükköknek a hatékonyságát növeljük, az ellenfelek jobban céloznak és érzékenyebben reagálnak a reakcióidra. Ez nem csak kétségtelenül hatásos, de jóval beleélhetőbb élményt biztosít.

Összegzés: A No One Lives Forever megdöbbentően lett az év egyik legjobb FPS játéka. Egy nagy adag Thief-fel, megszórva Deus Ex-el, Bond-esszenciával és egy hatalmas adag humorral a játék életre kelt, minden része nagyszerűen olvad egybe. A fuss-és-lőjj típusú játékosok el lesznek ragadtatva azon bőséges alkalmakkor, amikor szitává lőhetik ellenségeiket a nagy erejű fegyverekkel, míg a kevésbé feltűnő számítógépes kém műfaj rajongóinak több mint elegendő szerkentyűje, szerszáma és lehetősége lesz kielégíteni alattomos oldalukat. A Monolith egy kétségtelenül csodálatos munkát végzett azzal, hogy ezeket az eseményeket határozottan 60-as évekbeli atmoszférába ültette be, ezzel egy hiteles "Bond találkozik Powers-el" tónust kölcsönözve az egész esetnek, amely mindig a helyes hangot üti meg. Nagyon jó humorral, méretes egyszemélyes kampánnyal és hatalmas mértékű újrajátszási lehetőségével, amely meghazudtolja lineáris természetét, a No One Lives Forever egy nagyon divatos és intenzíven szórakoztató játék, amelyet egyetlen FPS kedvelő sem hagyhat ki.