Berta Sándor

Javított keresőjén a Google

A cél a keresésekkor megadott teljes mondatok jobb megértése.

Pandu Nayak, a webes konszern keresésért felelős alelnöke a blogbejegyzésében azt írta, hogy azt akarták elérni, hogy ha a felhasználók egy keresés során komplett mondatokat adnak meg, akkor azokat jobban értse meg a szolgáltatás. Mindez jobb keresési találatokat eredményez. A menedzser kiemelte, hogy az elmúlt öt esztendőben még csupán hasonló előrelépést sem ért el senki a gépi tanulás területén. A javított keresőt először az Amerikai Egyesült Államokban használják majd, azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a világ többi országában mikor integrálhatják a meglévő rendszerbe.

Az óriáscég a fejlesztési folyamat során a Bert nevű technikát alkalmazta - a szó a Bidirectional Encoder Representations from Transformers rövidítése. A társaság a technikát nyílt forráskód alatt már tavaly ősszel elérhetővé tette, így gyakorlatilag a vetélytársak számára is szabadon elérhető. A Bert lényege, hogy jobban megérti a normál emberi beszédet, mint bármely más megoldás és ez elsősorban annak köszönhető, hogy figyelembe veszi a szavak egymáshoz való viszonyát. A határozókat a Google keresője eddig azért nem vette figyelembe, mert azokat az alkalmazott algoritmus nem tudta feldolgozni. A jövőben azonban a felhasználók a határozó-felismerésnek köszönhetően pontosan azokat a keresési eredményeket kaphatják meg, amelyeket elvárnak. A szolgáltatás az összetett kereséseket egyértelműen felismeri majd.

A vállalat hosszú távú célja az, hogy a keresője a mostaninál sokkal jobban megértse a normális mondatokat és az internetezőket már ne csak egyes szavakat adjanak meg a szolgáltatásnak, hanem azt a pontos kérdést is feltegyék, amelyre választ várnak. A javításnak köszönhetően a keresési eredmények tíz százaléka lehet jobb, a fennmaradó 90 százalékra egyelőre nincs hatással a változtatás.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BruceZ #6
    A liberális a jobboldali ellentetje? :) Lehet hogy Amerikában szűrnek valami hasonló alapján, de itthon nem veszem észre. Sőt, a google saját cikkajánlója folyamatosan tele van 888, origo stb. linkekkel.
    Az már más kérdés, ha egy oldal nem .hu subdomainen csücsül, arra nehezebb magyar keresőszavakkal rátalálni.
    Ez az algoritmus frissítés amúgy még magyar nyelvre nem érkezett meg és hát a google magyar nyelvi szemantikai értelmező képességeit ismerve, egy darabig nem is fog jönni (remélem).
  • kvp #5
    A talalatok minosegromlasanak tobb oka van. Egyreszt a kersooptimalizalas arrol szol, hogy az adott oldalt elorebb tolja, akkor is ha nem tartalmaz relevans infot, mig a valodi tartalommal rendelkezok gyakran nincsennek semennyire sem optimalizalva.

    A masik az illegalis talalatok eltavolitasa. Ha kiszedik a helyes, de illegalis oldalakat, akkor csak a hamis, de tartalom nelkuli oldalak maradnak.

    Ettol fuggetlenul sok jobboldali oldal azert van hatul, mert olyan nyelvezetet, szavakat hasznalnak, ami sok liberalis felhasznalonak serto vagy legalabbis zavaro lehet. Mivel a google keresoje buta es nem tudja kinek milyen tartalom lenne a jo, ezert biztosra mennek es inkabb az elfogadott liberalis tartalmat toljak elore. Igy kisebb az eselye hogy felhuznak egy liberalist es az utannuk megy politikai eszkozokkel.

    Mindezektol fuggetlenul amikor kiszedtek a normal feluletrol a gooogle search expression-ok tamogatasat (kvazi a programozoi elerest), onnantol valt nehezebbe a kereses, mert sokkal nehezebb pontos kerdest feltenni. Sajnos ez azert lehet mert az emberek tobbsege nem gepi nyelven akat kommunikalni, hanem emberi beszedertest es kontextualis kommunikaciot var el a google keresotol.
  • ostoros #4
    Ez szerintem csak rontani fog a találatokon, nem javítani.
  • kjhun #3
    Szerintem, sokkal vacakabb a kereső, mint 10 éve. Pláne, ha az emberfia valami ritkaság után kajtat, amit nem könnyű fellelni. Ami, még feltűnt, ha olyasmire keresel rá, ami kis túlzással hivatalosan nem is létezik (letölthető-e), akkor az első vagy 2.-ik oldali találatok mindig ilyen fake x@arokkal vannak tele, ahol max. trójait gyűjthetsz be. *.gq,ga,cf,ml és hasonló végű címtartományokból, általában blabla-s névelővel, de már .tk-s címeken is tanyáznak ezek. :F Régen, ennyi shit-vackot nem dobott ki. Ezeket, már eleve ki se kéne dobnia.

    Egy példa.
  • NEOreg3 #2
    ez a fránya Soros, a google-t is ő pénzeli!!!