Berta Sándor

Akadályozná a fiókok megosztását a Netflix

A stream-szolgáltató nem hajlandó lemondani az értékes plusz bevételekről.

Januárban írtunk arról, hogy a Synamedia nevű társaság egy új fejlesztéssel akadályozná meg a stream-jelszavak megosztását. A megoldás mesterséges intelligencia algoritmusra épül és a gépi tanulás követheti, hogy melyik stream-használó osztja meg engedély nélkül a fiókját és a jelszavát, s melyik nem. A Netflix évente 2,3 milliárd dollárt bukik a fiókmegosztások miatt, ezért már korábban felmerült, hogy agresszív mechanizmusokkal és áremeléssel reagálhat a kialakult a helyzetre.

A Netflix rendszerében jelenleg rendkívül egyszerűen megosztható egy előfizetés, ami miatt a cég komoly bevételektől esik el. Teljesen érthető, hogy a piac meghatározó szereplője nem akar lemondani ezekről az összegekről. Greg Peters, a társaság termékekért felelős vezetője szerint mindenképpen ügyfélbarát megoldáson dolgoznak. A menedzser ugyanakkor ezzel kapcsolatban részleteket nem árult el.

Napjainkban legfeljebb négy személy között osztható meg egy Netflix-előfizetés és akkor is csak az egy háztartásban élők esetében van erre lehetőség. Ilyenkor minden résztvevő osztozik a kapcsolódó költségeken is.

A stream-szolgáltató jelenleg három előfizetéses modellt kínál. Az alapmodell havonta 7,99 euróért SD felbontást kínál és a tartalmak nem játszhatók le párhuzamosan más eszközökön is. A standard modell havonta 11,99 euróért Full HD felbontású tartalmakat biztosít, s a filmek és a sorozatok egyszerre legfeljebb két készüléken jeleníthetők meg. Míg a prémium modell havi 15,99 euróért 4K felbontású felvételeket kínál és az anyagok egyszerre legfeljebb négy eszközön tekinthetők meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • takysoft #3
    Hát a baj az, hogy nagyon éles a piaci helyzet. Ha elkezdik szopatni a felhasználókat, átmennek máshová. Főleg, mivel sok az ekszkluzív tartalom máshol is....

    A Netflix piacvezető ugyan pillanatnyilag, de ez eéggé instabil helyzet.
  • unrealnoise #2
    Akkor talán legyen olcsóbb a standard. :p
    Egy háztartásban élők használhatják csak. K*rva jó...

    Én kiperkáltam eddig a 3000 Ft-t a HD-s cuccért, de a többi fícsört nem tudom kihasználni, mert egyedül élek, akkor mi van?

    Szóval most osztozkodunk a haverral...

    Aztán majd meglátjuk.

    Nekem tök jó lenne a standard, mondjuk 2000Ft-ért HD minőségben...
  • Andrevv #1
    A standard 9,99, a prémium pedig 11,99.
    Ha nem lesz megosztás, akkor inkább nem kérek belőle.