Berta Sándor

A Skype- és Cortana-beszélgetéseket is hallhatja harmadik fél

Az eset miatt bebizonyosodott, hogy az összes IT-óriás jelenlegi gyakorlata komoly adatvédelmi aggályokat vet fel.

Áprilisban ismertté vált, hogy az Amazon kiértékeli az Alexa felvételeit, július közepén pedig az, hogy a Google partnerei szintén kielemzik a Google Asszisztensnek adott beszédutasításokat. Az anyagok közé sokszor akaratlanul felvett, személyes tartalmú beszélgetések és telefonhívások is kerültek. Nemrég pedig az derült ki, hogy az Apple szerződéses munkatársai kiértékelték a Siri-beszélgetések egy részét. A cél az volt, hogy javítani lehessen a szolgáltatáson.

Most hasonló dolgok szivárogtak ki a Microsofttal kapcsolatban is. A Motherboard IT-portál írta meg a birtokába került belső dokumentumokra hivatkozva, hogy a Skype-részleg munkatársainak egy része hozzáférhet azon felvételek leirataihoz, amelyek során alkalmazták a felhasználók a szolgáltatás automatikus fordítási funkcióját. Ezen információk akár nagyon személyes jellegűek is lehetnek, például szólhatnak kapcsolati problémákról vagy egészségügyi dolgokról, például súlycsökkenésről.

A Skype felhasználási feltételeiben eddig konkrétan nem utalt arra a Microsoft, hogy emberek is meghallgathatják a fordítási funkció során szerzett beszélgetések anyagait. A dokumentumban csak az szerepel, hogy a konszern "mondatokat és automatikus leiratokat elemez ki", a munka során kizárólag a fordítási funkció segítségével rögzítik a beszélgetéseket és adott esetben javítások kerülhetnek a rendszerbe. A funkció 2015 óta érhető el valós időben és immár nyolc nyelv esetében.

A Motherboard szerkesztőinek nyilatkozó bennfentes közölte azt is, hogy a Microsoft illetékes munkatársai a Cortanának adott beszédparancsokat szintén kiértékelik. A redmondi óriáscég úgy reagált a felvetésekre, hogy minden internetezőtől engedélyt kapott az adataik gyűjtésére és felhasználásra. Mielőtt az információk bárhová kerülnének, azokat felismerhetetlenné teszik és a partnereiknek szigorú titoktartási szabályokat kell betartaniuk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #1
    "Az eset miatt bebizonyosodott, hogy az összes IT-óriás jelenlegi gyakorlata komoly adatvédelmi aggályokat vet fel."
    jééé, Mik vannak... Volt valaki olyan naiv, hogy azt gondolta pl. a Skype teljesen ingyé' használjuk? Vagy egyáltalán: van még valaki aki elhiszi, hogy bármilyen alkalmazást csak úgy ingyé' lehet használni? Jó reggelt. Ingyen nincs semmi. Semmi. És soha nem is volt.