SG.hu·

Kereskedelmi óriássá válhat a Libra segítségével a Facebook, de ez sokaknak nem tetszik

Kereskedelmi óriássá válhat a Libra segítségével a Facebook, de ez sokaknak nem tetszik
Többek biztonsági kockázatot látnak az új kriptovalutában, egyes országok egyenesen az euró veszélyes kihívójaként tekintenek rá.

Kereskedelmi óriássá válhat a Libra segítségével a Facebook. A virtuális fizetőeszközre a megjelenített hirdetések megtekintésével tehetnek majd szert a WhatsAppot használó személyek. A rendszert nem csupán a közösségi portál szolgáltatásai keretében használhatják az internetezők, hanem más online platformokon is. A projekten dolgozó munkatársaknak lehetőségük lesz arra is, hogy a fizetésüket ilyen módon kapják meg. Mark Zuckerberg június közepén hivatalosan is bejelentette a programot és ismertté vált, hogy a Librát a Libra Association elnevezésű nonprofit szervezet fogja kezelni. A partnerek és a támogatók között vannak az eBay, a Lyft, a Mastercard, PayPal, a Spotify, az Uber, a Visa és a Vodafone is.

Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter viszont most aggodalmának adott hangot a digitális pénz bevezetésével kapcsolatban, az amerikai kormányzat álláspontja szerint egy ilyen virtuális pénz alkalmas lehet az adóhivatal kijátszására vagy akár pénzmosásra is. Elmondta, hogy a tárca világossá tette a Facebook és más pénzügyi szolgáltatók számára, hogy ugyanazokat az intézkedéseket kell alkalmazniuk a pénzmosás és a terrorszervezetek finanszírozása elleni harcban, mint a hagyományos pénzügyi vállalkozásoknak. A politikus hozzátette, hogy ez utóbbi oka az, hogy a kriptovaluták és a digitális értéktárgyak nemzetbiztonsági kérdésnek minősülnek.

"A Facebook vezetőinek "sokat kell majd dolgozniuk, hogy meggyőzzék a Trump-kormányzatot" e virtuális pénz biztonságosságáról. A Librára nagyon erős szabályozást kell kidolgozni." - mondta. Mnuchin emlékeztetett arra is, hogy a bitcoint - amely az első és máig legfontosabb kriptopénz - gyakran használták fel törvénytelen pénzügyi tranzakciókra, köztük adócsalásra, zsarolásra, és kábítószer-kereskedelemre. Egyúttal aggodalmát fejezte ki a bitcoin spekulatív jellege miatt is.


A Libra tehát jelenleg még messze van attól, hogy az illetékes hatóságoktól zöld utat kapjon, ebben fontos szerepet kapott a mai kongresszusi meghallgatás. David Marcus, a Facebook egyik vezetője - aki a libra-terv vezetője - ma jelent meg egy szenátusi bizottság előtt, hogy beszámoljon cége berzenkedést kiváltó virtuális pénzzel kapcsolatos terveiről. A Facebook addig nem indítja meg a Libra forgalmát, amíg nem kapja meg a szükséges jóváhagyást.

A Bild értesülései alapján a német szövetségi pénzügyminisztérium szintén azt vizsgálja, hogy miként lehet megakadályozni a Mark Zuckerberg által június közepén bejelentett Libra bevezetését. A szaktárca egyenesen az euróra veszélyesnek nevezte az új virtuális fizetőeszközt és az álláspontja alapján az állami és a magánpénzek közötti verseny negatívan hathat az Európai Központi Bank valutamonopóliumára. Miután a brit és a francia pénzügyminisztérium szintén bírálta a Facebook terveit, ezért a Facebook úgy döntött, hogy csak a szükséges engedélyek beszerzése utána teszi elérhetővé a virtuális fizetőeszközét.

David Marcus, a Libra projekt vezetője úgy reagált a kritikákra, hogy a digitális pénzük nem a nemzeti valuták vetélytársa lesz és nem fogja befolyásolni a nemzeti bankok pénzpolitikáját sem. A céljuk az, hogy a Libra fizetőeszköz legyen és ne a spekulációk tárgya. A PayPal egykori menedzsere és a Facebook illetése a blogbejegyzésében igyekezett a politikusokat és a felhasználókat egyaránt megnyugtatni azzal kapcsolatban, hogy a Facebook csak a 28 résztvevő egyike lesz a programban és sem a hálózat, sem a kriptovaluta nem áll majd az ellenőrzésük alatt. Sőt, az általa vezetett Calibra nevű leányvállalat, amely többek között egy digitális pénztárcát fejleszt ki a Libra számára, sem fog tranzakciós adatokat továbbítani a Facebooknak. A Calibra csak egyike lesz a virtuális fizetőeszközt használó alkalmazásoknak.


Marcus elismerte, hogy az új rendszer csak részben lesz nyitott, de megbízható és egyúttal komoly erőforrásokkal rendelkező partnereknek köszönhetően a technológiai akadályokat le lehet majd küzdeni és az illetékes hivatalokkal való egyeztetések is sikeresek lehetnek. A partnereik világviszonylatban szétszórtan működnek, így mégis biztosított lesz némi decentralizáció. A menedzser kiemelte, hogy az új virtuális fizetőeszköz segítségével még több üzletet és átutalást lehet majd bonyolítani az alkalmazáscsaládjukon keresztül. Ezáltal fontos elektronikus kereskedelmi csatornává válhatnak és még vonzóbb lehet a platformon az online hirdetések elhelyezése.

A Facebook illetékese szerint a Libra segíthet az olyan problémák hatékonyabb megoldásában is, mint a pénzmosás vagy a terrorszervezetek finanszírozása, hiszen a tranzakciós adatbázisuk elemezhető lesz a hatóságok számára. A központi bankokkal és pénzügyi területet szabályozó hivatalokkal folytatott egyeztetések után jutottak arra a következtetésre, hogy a kezdetektől átláthatóvá teszik a projektet.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© VolJin2019. 07. 18.. 22:51||#13
A pénznyomtatás állami monopólium pont.
Egyszerűen tiltani és bűncselekménynek nyilvánítani kell a kriptovaluták létrehozását...
© Mat6662019. 07. 18.. 18:45||#12
Az ember egyszerű polgárként nem igazán bízhat az államba infláció korrupció stb. de egy magán vállaltba (főleg olyanban mint a facebook és társai) az felejtős aki ezekre a vállatokra bíza a pénzét az csak magára vessen amikor majd zárolják a hozzáférését mert gyülőletkeltő megjegyzést írt osztott meg lájkolt stb..
© kvp2019. 07. 18.. 08:50||#11
"Szoval magasabb vallalati adokat akarnak? WTF? Erted egyaltalan a szavakat amiket hasznalsz?"

A reszvenytulajdonosok igen. Ezert akarjak mar egy ideje kidobni Zuckerberget. A tulajdonosoknak ugyanis mindegy mi van rajta csak penzt hozzon. A vezetosegnek viszont elvei es politikai celjai vannak.

Ez a maganpenz is ilyen. Tiltja Kina, Oroszorszag, tiltakozik az EU (egyebkent nallunk is illegalis). De ha bejon, akkor le tudjak nyomni vele az osszes fent emlitett kormanyzatot.
© gombabácsi2019. 07. 17.. 20:08||#10
amúgy ez csak gyorsítja az internet nemzet-netté változását, azaz hogy egyes nemzetek lényegében lecsatlakoznak a világnetről...
ügyebár részben ez már most is így van sok országban, pl. kína, oroszok...
bulvárviktor is tuti tervezgeti már 😊))
© Sequoyah2019. 07. 17.. 19:44||#9
Allj be akkor a sorba...
Ac ICO-k (Initial Coin Offering) donto tobbsege errol szol. Lemasoljak a Bitcoint vagy valami hasonlot, megvaltoztatnak par sort hogy ne tunjon ugy mintha a szomszedrol masoltak volna, uj nevet adnak neki aztan mehet a piacra, hatha lesz olyan hulye aki megveszi.

Hulye pedig mindig van aki megveszi, mert "FOMO", nem akarnak lemaradni ha esetleg ez lesz a kovetkezo nagy durranas😄
© globint2019. 07. 17.. 19:16||#8
Igen, ezekben a kriptavalutákban mindíg az szúrja a szememet, hogy a pénzkibocsátás mindenütt állami monopólium, aztán meg egyre másra csinálják a kriptapénzt.
Kéne egy jó kis pengőt nyomni, virtuális kriptavalutaként, aztán kezdetben nálam lenne mind az 50ezermilliárd, és lassan nyomnám a piacra. 😄
© Tinman2019. 07. 17.. 18:04||#7
"pedig senki se szavazott rájuk"

Az összes kretén szavaz rájuk, aki fent van rajta.
© ostoros2019. 07. 17.. 17:20||#6
Na, ez egy csúsztatás volt.
© Sequoyah2019. 07. 17.. 15:53||#5
"ballib értékeket"
Szoval magasabb vallalati adokat akarnak? WTF? Erted egyaltalan a szavakat amiket hasznalsz?

Egyebkent pedig a Facebooknak es tarsainak oriasi szerepe van hogy a nacionalista es altudomanyos nezetek terjednek... Nem kozvetitenek ezek semmilyen erteket...
© gombabácsi2019. 07. 17.. 15:35||#4
azért bármilyen állami uralkodás - legyen az királyság vagy demokrácia - valamilyen szinten közmegegyezésen alapul. igen, még a királyság esetén is. míg egy világot uraló gigacég esetén... hát, ez nem igazán mondható el...

a FB és hasonló gigacégek a ballib értékeket közvetítik, és méghozzá nagy hatalommal, pedig senki se szavazott rájuk... azért terjeszthetik a nézeteiket, mert üzleti sikereket értek el... valahogy ez nem oké...