Gyurkity Péter

A közös európai vadászgép is bukhat a Brexit miatt

Ettől fél az Airbus, miközben a kínai és amerikai fél az űrben lopakodik előre.

A britek EU-ból való távozása kapcsán számos aggodalmat és félelmet hallhattunk már, ezek egy része riogatásként is felfogható, de akadnak valós kritikák is – a politikai vezetés pedig mintha szándékosan fúrná az egész folyamatot, hogy még véletlenül se jöjjön össze a népszavazás eredményének megfelelő döntés. Az Airbus most az új európai vadászgép programja kapcsán fogalmazta meg aggályait, valósnak tűnő állításokkal.

A Handelsblatt napilapnak adott interjúban (amelyet több hírügynökség is gyorsan átvett) az Airbus Defence and Space első embere, Dirk Hoke beszélt arról, hogy nemcsak felelőtlen, de egyben rendkívül veszélyes is lenne az FCAS-program folytatása a britek nélkül, hiszen ezt alapvető módon felülírhatja egy esetleges rivális projekt a szigetország részéről. Mindenképpen szükség lenne tehát egy átfogó védelmi, biztonsági, és űrkutatási együttműködési szerződés létrehozására, mielőtt a kontinens végleg elveszíti az Egyesült Királyság hozzájárulását és partnerségét. A Brexit tehát önmagában nem lenne katasztrófa, már amennyiben létrejön egy ilyen megállapodás. Nemrég ugyan felmerült a britek spanyolokkal történő kiváltása, ám a két ország nyilván nincs azonos súlycsoportban, ahogy ez a gazdasági és politikai téren Róma esetében is megfigyelhető volt – Olaszország egyszerűen képtelen átvenni a hagyományosan britek által vitt szerepet, aminek számos eltérő oka van.


Tom Enders, az európai repülőgépgyártó konzorcium vezérigazgatója rendkívül indulatos hangvételű videóüzenetében szintén arra kérte a politikai döntéshozókat, hogy ne hallgassanak "arra a Brexit-pártiak által hangoztatott őrültségre", amely szerint az Airbusnak hatalmas gyárai vannak Nagy-Britanniában, és ezért "nem tud megmozdulni, örökre jelen lesz" a brit gazdaságban. Enders szerint tévednek, akik így érvelnek, mivel sok más olyan ország van, amely "boldogan gyártana" például szárnyakat az Airbus repülőgépekhez. Az Airbus a walesi Broughtonban, legnagyobb brit üzemében gyártja összes modelljének szárnyait. Az üzem évente ezer repülőgépszárnyat állít elő az A320-as, az A330-as, az A350-es és az A380-as típuscsaládok számára.

Enders szégyenteljesnek nevezte, hogy több mint két évvel a brit kilépésről döntő népszavazás után a brit üzleti szektor még mindig nem tudja megfelelően megtervezni jövőjét. Az Airbus számos más nagyvállalattal együtt többször kérte a helyzet tisztázását, de változatlanul "fogalmunk sincs arról, hogy mi zajlik itt" - tette hozzá. Az Airbus közvetlenül 14 ezer alkalmazottat foglalkoztat Nagy-Britanniában, további 110 ezer brit munkahely függ a cég nagy-britanniai tevékenységétől, és a vállalat évente 6 milliárd font (2200 milliárd forint) értékben vásárol részegységeket brit beszállítóktól. Az Airbus jövője azonban nem függ Nagy-Britanniától, a cég a Brexit-folyamat kimenetelétől függetlenül fennmarad és virágzó jövő előtt áll, a kérdés az, hogy Nagy-Britannia részese akar-e lenni e sikeres jövőnek - fogalmazott a legnagyobb európai repülőgépgyártó konglomerátum vezérigazgatója.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #10
    Hát, sok sikert a spanyoloknak!
  • kvp #9
    A jelenleg szolgalatban levo gepekben texas instruments mikrovezerlok es motorola 68k kozponti egysegek vannak (lasd Amiga). Nem gondoltam volna de egy holland ceg (nxp, volt phillips) meg gyartja oket, elvileg nagyjabol mai technologiaval. Ezek alapvetoen 40 eves aramkorok, szoval picit elavultak...

    A cikk lenyege viszont az eurofighter utodjarol beszel (fcas), mivel a britek nelkul nem valoszinu hogy folytatjak. Egyebkent az olasz allami ceget kozben ugy nez ki megvettek a japanok, tehat a britek nelkul nem maradt europai kezben levo ceg aki akarcsak papiron is ertene hozza. A spanyolok viszont lelkesek csak nem ertenek hozza es az iparuk nagyresze joreszt csodben van...
  • ostoros #8
    Ja, biztos. Csak átcímkézik amit Kínában gyártottak...
    Mint amikor Magyarországon öntik az alumínium bilétákat amin az áll: Made in Austria.
  • barret #7
    Azért az elektronikájára kíváncsi lennék :)
  • kvp #6
    Az eurofighterbe nem kerulhet kulfoldi alkatresz. Na most ha Nagybritannia kulfold lesz akkor kiesik... Ha meg eltorlik a korlatozast mindenki amerikai gepet vesz.
  • ostoros #5
    UGYAN MÁR... Ha van rá politikai akarat, néhány tollvonás, és a repülőgép alkatrészek kivételt képeznek a vám alól. Persze riogatni tökéletes a téma...
  • kvp #4
    Azt megse mondhatjak hogy brexit eseten az airbus-ok arban nem versenykepesek a boeing-okkal.
  • VolJin #3
    Oké, a vám. Ne de végig csak rizsázás ment.
  • kvp #2
    Az airbus egyik fo gyara Nagybritanniaban van. Ha vamot kell fizetni minden ott gyartott komponensre nem eri meg anyagilag. A gond hogy nincs hova vinni a gyarat, de talan a spanyolokhoz lehetne.

    A masik az, hogy az eurofighter az brit-francia-nemet fejlesztes. Nem gyarthato az EUn kivul. Na most az olaszoknak tul nagy falat lett a brit fejlesztes atvetele. Mas ur- es haditechnologiai ceg meg nem maradt az EUn belul...
  • VolJin #1
    Ez most miről szólt?