Berta Sándor

Nehezen telepítheti az USA-ba a gyártást az Apple

Trump nagyon kardoskodik az újraiparosítás mellett, a gyártást hazahozná Kínából. Az Apple ezt már régen megpróbálta, de beletört a bicskájuk.

A kaliforniai társaság hét évvel ezelőtt, 2012-ben szerette volna az Amerikai Egyesült Államokba telepíteni a Mac Pro gyártását, de komoly problémákba ütközött, mert az elképzelés megvalósítását néhány kis méretű csavar hiánya hátráltatta. A The New York Times elevenítette fel, hogy a tervek alapján 2013-ban kezdődött volna el Austinban a Mac Pro készülékek készítése, de ez végül amiatt csúszott, mert az Apple nem szabványos csavarokat használt és azokat a kellő mennyiségben nem tudták volna a helyi beszállítók előállítani. Kínában a társaság biztos lehetett abban, hogy a helyi partnercégei képesek a legrövidebb időn belül, akár nagy mennyiségben is leszállítani a különleges csavarokat.

Texasban ugyanakkor már az első tesztgyártás is akadozott, mert az Apple partnerének számító Flextronics csak egy 20 embert foglalkoztató kisvállalkozást tudott megbízni a csavarok gyártására. A cég legfeljebb csak naponta 1000 csavart tudott elkészíteni és leszállítani, ezért nem lehetett kipróbálni az új Mac Pro modellt. Végül a Caldwell Manufacturing szállított rövid időn belül 28 000 csavart, igaz, 22 szállítmány részeként. Az egyik szállítmányt Stephen Melo, a Caldwell ügyvezetője juttatta el saját Lexus gépkocsijával az Apple munkatársainak. Továbbá időközben sikerült egy egyszerű megoldást találni: Kínából rendelték meg a szükséges mennyiségű csavart. A probléma tehát megoldódott, de ilyen erővel az egészet hagyhatnák Ázsiában.


A pitiáner ügy sokkal komolyabb dolgokra világít rá: az Apple termékei túl nehezen javíthatók és szerelhetők, ami őket magukat is korlátozza. A Mac Pro esetében is lehetett volna a különlegesek helyett szabványos csavarokat alkalmazni, de ez fel sem merült. A történet emellett megmutatja azt is, hogy Kínában mennyire nagy hatékonyságú a gyártás. Az ázsiai államban lehetőség van arra, hogy még az igazán különleges alkatrészeket is rövid idő alatt és nagy mennyiségben gyártsák le, ráadásul a megfelelő minőségben. Melo úgy véli, hogy a problémát Tim Cook maga okozta, amikor a gyártás Kínába helyezéséről döntött, mert akkor az Apple beszállítóinak már nem volt okuk arra, hogy megvásárolják a szükséges gépeket.

Az USA és Kína közötti kereskedelmi háború miatt lehetséges gyártási helyszínként felmerült India és Vietnam is. Előbbi különösen vonzó lenne, mert az egyik legmagasabb gazdasági növekedésű ország és egyre bővülő piac - különösen az okostelefonok területén. Susan Helper, a clevelandi Case Western Reserve Egyetem professzora elmondta, hogy Kína nem csupán olcsó, hanem további előnye, hogy az ottani kormány akár 100 000 embert is rávehet arra, hogy egész éjszaka dolgozzanak. Végeredményben arra lehet számítani, hogy a gyártás egy részét valóban az Amerikai Egyesült Államokba viszi vissza az Apple, amely erősen a robotikára és a képzett mérnökökre helyezi a hangsúlyt, az viszont kérdéses, hogy az amerikai állam pénzügyileg és strukturálisan támogatni fogja-e a projektet. Ez utóbbi inkább valószínűtlennek tűnik.

A kaliforniai vállalat közleményben reagált a cikkre és azt hangsúlyozta, hogy a valóság sokkal összetettebb, mint azt az állítások alapján hinni lehetne. Az Apple az USA gazdasági növekedésének motorja és csak tavaly 60 milliárd dollár folyt be 9000 amerikai beszállítójához. A konszern ezáltal közvetve közel 450 000 munkahely fennmaradását finanszírozta. A társaság tavaly decemberben bejelentette, hogy 15 000 embert akar munkába állítani Austinban, csupán néhány mérföldre a Mac Pro készülékeket gyártó üzemétől.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tikal #54
    Mint irtam nem csodalkozom, vagy nem all feljebb, csupan nem vagyok 10 eves. De ha neked ez a gyerekes viselkedes bejon hat te dolgod:)

    Persze, ahhoz szolsz hozza amihez akarsz, mintahogy en is, ezert szoltam hogy valotlansagot allitasz. Azota se lattam olyan dobozt amin nagy betukkel hirdetnek hogy designed by apple...
  • Tinman #53
    "Vagy ennek most már csak erről kell szólnia, hogy ki tud bunkóbb lenni"

    Na nézd meg már ki kezdte... Eleve a kutya se szólt hozzád. Szokás szerint jöttél kötekedni. A cikkhez szóltam hozzá, szívem joga. Neked viszont kibaszottul nincs jogod: "az agyhalott itt már te vagy" mondatokat okádni a másik irányába, majd csodálkozni ha visszakapod.

    Tényleg nem értem... hol élsz te? Vagy mit gondolsz kikkel pofázol itt? Nem a családod vagyunk bazdmeg!

    A másik topikban olyan véleményére vagyok kíváncsi, aki nem fizetett Apple bérenc és csak fedősztorinak tart Garmin terméket (gondolom ajándékba kaptad, másképp Apple watchod lenne. Neeem nem érdekel honnan van, leszarom.)
    Utoljára szerkesztette: Tinman, 2019.02.28. 11:33:44
  • Tikal #52
    Nekem nem áll feljebb, de a visszamondás már megvolt, nem? Vagy ennek most már csak erről kell szólnia, hogy ki tud bunkóbb lenni? Másik topikban válaszoltam volna neked, de látom inkább fel sem teszed a kérdésed...
    Nem vagy már te sem 15 éves, és mégis azon vitatkozol velem buzizva, hogy kinek milyen termék jön be? Most komolyan? ...
  • Tinman #51
    Te kezdtél ez személyeskedni és még neked áll feljebb? Hol élsz te bazdmeg?
  • Tikal #50
    Találtam egy iPhone 4 dobozt. Tetején kép, oldalain iPhone 4 felirat és apple logo. Alján egy címke, amin ugyanakkora és színű betűkkel: designed by apple in california assembled in china.

  • Tikal #49
    Mégse találtál... csak egy régi képet. De úgy látom most már szűkül a lista tablet-ekre, csak találok akkor már..

    Egy kicsit most már vissza vehetnél a stilusból, szerintem ennyi hsz már elég kellett legyen hogy kiőrjöng magad...

    Hogy mit vásárolok, azt nem tudom honnan veszed, maradjunk annyiban, hogy még nem vittem Apple cuccomat szervízbe, de az általad leírtak alapján biztos csak kurva nagy mákom volt.
  • Tinman #48
    Tele van vele a net és még én dolgozzak helyetted? :-D

    Hint: Tablet.

    Az a helyzet, hogy te egy olyan apple buzi vagy, aki aztán mégsem apple termékeket vesz. Mondanám, hogy vicces, de inkább csak egy csendes őrület.

    Dellből az üzleti széria alattiak felejtősek. Min. Vostro, onnan indulunk és abban is van 300k-ért minőségi darab. Semmi köze az applenek a minőséghez, ezt csak a fejedbe ültették el. Elég sikeresen. Ha bármi köze lenne a minőséghez, akkor kezdjük azzal, hogy nem 1 évet adna a szarjaira. Ennyire nem bízik a saját termékeiben? Ja, pont ennyire. IT területen nagyon jól látszik, hogy melyek azok a termékek, melyekben a gyártó megbízik, melyek azok melyekbe a gyártó hosszú élettartamú alkatrészeket szerel... na az apple pont nem ilyen.
  • Tikal #47
    A kep amit linkeltel abban sem vagyok biztos, hogy kulso felirat, de te sem, mert nem a tied, hanem valami regi kep. Keress mar egy olyat is amin latni hogy hol a felirat es akkor elhiszem amit magyarazol...mert most csak azt tudom, hogy nem lattal meg ilyen dobozt.

    Elhiszem, hogy tobbet javitottal, mint en lattam, ez a dolgod. Viszont meg nem vittem szervizbe egyet se:)

    Egyebkent most pont egy fele annyiba kerulo DELL gepen dolgozom. Ertem is miert fele annyi. Gagyi szar muanyag, hasznalhatlan trackpad, szar kijelzo. Maradjunk annyiban hogy ha jot akarsz akkor itt is kiadod a 350-500ezret, ez az a szint ahol mar minoseget kaphatsz.
  • Tinman #46
    Továbbra is: A vevő abszolút megtévesztése. A dobozon amikor kibontja a szémebe veretik, hogy US terméket vesz, de valójában nem.

    Mondjuk arra is fogadni mernék, hogy több Apple szart javítottam életemben, mint amennyit te képen láttál. Ugyanis Apple notikat és iMac gépeket is hoznak. Egy köpedelem fos az összes. Ha éppen nem tervezési hibás, akkor a belsejét kibontva látsz te ott Samsung, Sony, Broadcom, Intel, AMD, stb. márkákat. Miközben a hót' u.i. alkatrészekből összeszórt gépek fele ennyibe kerülnek.

    Tulajdonképpen mit is fizetsz meg ennél a retekhalomnál? Azt, hogy Kínában szórják össze, ugyan olyan alkatrészekből, mint bármely másik cég?

    Tl,dr: Apple-t veszel = agyhalott kretén vagy.
  • Tikal #45
    Hogy én vagyok elvakult :D Te akkor mi vagy? Minden Apple cikk alatt ott vagy...hagyjuk már :)

    De ja biztos létezik olyan doboz is amin csak az van, más semmi, egyébként meg minden dobozon van egy matrica, amin ugyanakkora fekete betűkkel van ráírva mindkét állítás :)

    Utoljára szerkesztette: Tikal, 2019.02.18. 19:38:54