Gyurkity Péter

Túl sok vizet használnak az új olajkutak

Ez pedig helyenként gondokat okozhat az ivóvíz-ellátásban.

Az elmúlt években alaposan megugrott az amerikai gáz- és olajtermelés, amely elsősorban az úgynevezettt repesztéses eljárás elterjedésének és olcsóbbá válásának köszönhető. Korábban nem kihasználható régiók váltak ezáltal gazdaságilag hasznossá és kiaknázhatóvá, így az olajtermelés tekintetében USA ismét elérte, majd pedig meghaladta a hetvenes évek óta nem látott rekordot. Ez persze bizonyos követelményeket is támaszt, a vízfogyasztás kapcsán pedig komoly aggályok jelentek meg.

Miközben az amerikai kitermelés a napi 11 millió hordóhoz közelít, ezzel pedig már Szaúd-Arábiát is megelőzik, egy új tanulmányban mások arra figyelmeztetnek, hogy az utóbbi években látványosan megugrott a hidraulikus repesztés által felhasznált vízmennyiség, amely egyes régiókban már a vízellátást is veszélyeztetheti. A folyamat eddig nem volt teljesen egyértelmű, mert az olajár 2014-es összeomlását követően a kutak száma alaposan lecsökkent. A korábbi szintet még mindig nem értük el (a földgáz esetében pedig ez a csökkenés már évekkel korábban megindult), ezzel egy időben azonban kiforrott a technológia, a kutak teljesítménye megugrott. A nagyobb kitermeléssel együtt pedig a felhasznált víz mennyisége szinte felrobbant, a ma nagyon népszerű nyugat-texasi Permian-régióban például ezt a növekedést 770 százalékban határozták meg.


Máshol kevésbé látványos az ugrás, és bár országos szinten ez nem jelent óriási problémát, egyes helyszíneken akár vízellátási zavarokhoz is vezethet az olaj- és gázcégek növekvő étvágya. Hasonló módon aggályokat vet fel a szennyvíz elvezetésének kérdése, hiszen ezt a legtöbb esetben egyszerűen oldják meg, mély kutakkal bepumpálva a nem kívánt anyagot a föld alá. Fontos tényező azonban, hogy a mélyben lévő víztáblák rendszerét, annak összefüggéseit nem teljesen ismerjük, nem tudjuk tehát, hogy ennek milyen hosszabb távú következményei lesznek, ami különösen az ivóvíz kapcsán vet fel további kérdéseket – arról nem beszélve, hogy egyes tanulmányokban pedig már 2015-ben is felvetették, hogy a fokozott visszapumpálással megnövekszik a kisebb földrengések esélye.

A most közzétett anyag mind a környezetvédelemmel foglalkozó, mind pedig az olajiparban dolgozó szakemberek számára megadja a bázisszintet, amit a későbbiekben felhasználhatnak az összehasonlításoknál.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #6
    Meg még mit? LOL Chindogu
  • Bibike85 #5
    Graphene-el lehet tengervizbol ivovizet csinalni. A technologiai fejlodes megoldja majd ezt is.
  • kvp #4
    "Eddig a terroristak mindig olaj kozeleben voltak, mostantol az ivovizek kozeleben fognak bujkalni a mocskos gyava terroristak."

    Szaudarabiaban meg mindig csak olaj van (meg homok), de ivoviz szinte semmi. A terrositak meg jellemzoen az elmult kozel 300 evben mindig onnan jottek. (meg a torok birodalom feljegyzesei szerint is)

    Az a szerencsenk, hogy a vizben viszonylag bovelkedo orszagok joreszt NATO tagok vagy az orosz/kinai szovetsegek reszesei, szoval nem nagyon kell haboruzni, ugyanis pont a vilag fejlett resze kontrollalja az ivovizkeszlet jelentos reszet. Aki meg oket (minket) megtamad (mondjuk mert afrikaban nem lesz eleg viz), az nyugodtan nevezheto terroristanak.

    Igazabol az olajon se kellene haboruzni, ha a teljes kozelkeletet leszornak soval es semmi olaj nem jonne onnan, akkor is ellene a fejlett vilag. Csak Kina lenne valamennyire bajban, de nekik meg ott vannak az orosz es afrikai forrasaik. Az USA es Kanada egymagukban rendelkeznek annyi tartalekkal, hogy boven az emberi elet fenntarthatosagi szintje fole tudjuk szennyezni a legkort csak az ottani nyersanyagokat felhasznalva.
  • duke #3
    Nem lesz itt semmi problema, idaig az olajert haboruztak, most majd a vizert fognak kamu haborukat inditani. Eddig a terroristak mindig olaj kozeleben voltak, mostantol az ivovizek kozeleben fognak bujkalni a mocskos gyava terroristak.
    Utoljára szerkesztette: duke, 2018.08.21. 17:27:56
  • NEXUS6 #2
    Ahogy tudom Európában sokkal szigorúbbak a környezetvédelmi előírások a talajban levő víz kezelése tekintetében. Az amcsik nagyon dúrván baxák el saját környezetüket, de infóim szerint ez itt nem jellemző.
  • kvp #1
    Alapvetoen mivel a repeszteses kitermeles joreszt elszennyezi az ivovizbazist is, ezert azt nyugodtan felhasznalhatjak a repesztehez, mivel masra ugyse jo mar. Szerintem kijelenthetjuk, hogy ez a technologia tobbszorosen rossz a kornyezetnek (szendioxid kibocsatas, mesterseges foldrengesek, ivoviz szennyezes). Idealis esetben a kitermelesi helyszinek kornyekerol el kellene koltoztetni a teljes lakossagot, mivel utanna mar mezogazdasagi termelesre ugysem lesz alkalmas a terulet. (az olajhomok alapu kitermelesnel ez egyertelmubb, de repesztesnel is ez a helyzet)