SG.hu

Ni no Kuni II: Revenant Kingdom

Kiadó: Bandai Namco
Fejlesztő: Level-5
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-4460 3,2 GHz-es vagy AMD FX-6300 processzor, Nvidia GeForce GTX 750 Ti vagy ATI Radeon R7 260X grafikus kártya, 4 GB RAM, 40 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5-6600 3,3 GHz-es vagy AMD FX-8150 processzor, Nvidia GeForce GTX 960 vagy ATI Radeon R9 380 grafikus kártya, 6 GB RAM, 40 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Ni no Kuni: Wrath of the White Witch, Tales-sorozat
Kategória: JPRG

Bár a nagyszerűen sikerült első rész annak idején elkerülte a számítógépeket, a Ni No Kuni folytatása azonban most mégis berobogott PC-re, és hiába érkezett egyenesen Japánból, egy minden téren kiváló JRPG-t kaptunk a név alatt, ami garantáltan minden animerajongót képes lesz elvarázsolni. Játéktesztünkből megtudhatod, hogy miért!

A Level-5 fejlesztői a zseniális Studio Ghiblivel kiegészülve 2013-ban jelentkeztek először a Ni No Kuni-sorozattal, melynek bemutatkozó epizódja egy olyan varázslatos japán szerepjátékként maradt meg emlékeinkben, amihez foghatót azóta sem láttunk. Bár rengeteg fejlesztőcsapat próbált az elmúlt években animehatású grafikával ellátott videojátékot készíteni, azonban egyik sem volt olyan jól kidolgozott és varázslatos, mint a Ni no Kuni: Wrath of the White Witch, amiben nagy szerepe volt az imént említett legendás animegyártónak. Bár a játékmenet terén mai szemmel egy kicsit talán üres volt az első rész, azonban a történet, de mindenekelőtt az élmény még ma is ott van a szeren, nagy kár, hogy csak a PlayStation 3-tulajdonosok élvezhetik mindmáig.

Nem úgy a folytatást, mely Ni no Kuni II: Revenant Kingdom címmel már a kezdetektől formálódott PC-re is, azonban hiába imádtuk a nagy elődöt, hovatovább hiába győztek meg minket mozgóképekkel, komoly aggodalmaink voltak a második rész kapcsán. Elsőként leginkább az, hogy a Studio Ghibli már nem vett részt a munkálatokban, holott nagy szerepük volt az előd nagyszerűségében, azonban sokakat aggodalommal töltött el, hogy a korábbi varázslatos, már-már gyermekded kalandot itt és most egy sokkal felnőttesebb, politikával, esélyegyenlőséggel és egyebekkel átitatott sztorival próbálnak feldobni, amire pont egy ilyen játéknak egyáltalán nem volt szüksége.

Klikk ide! Klikk ide!

Klikk ide! Klikk ide!

Szerencsére azonban a Level-5 csapata is tisztában volt ezzel, így a Ni no Kuni II: Revenant Kingdom a sztori szempontjából nagyszerűen indít, nem viszi túlzásba a komor témákat, ellenben nagyjából az első óra után a történet annyira háttérbe szorul, mintha soha nem is lett volna. Ez a mai játékok 90 százalékára ugyan jellemző, ellenben ne felejtsük el, hogy egy JRPG-ről beszélünk, aminél elvárható az összetett és fordulatos sztori. Ilyesmire azonban itt nem kell számítanunk, de aggodalomra azért nincs okunk, hiszen míg az előd cselekménye mérföldekkel jobb lett, addig ezúttal a játékmenet tekintetében kaptunk sokkal összetettebb élményt, holott az éppen ezen a téren szenvedett komoly hiányosságoktól. Ne szaladjunk azonban ennyire előre, lássuk előbb inkább a sztori alapjait!

A Ni no Kuni II: Revenant Kingdom több mint 100 évvel Oliver, az első rész főszereplőjének kalandjai után veszi kezdetét. A központi helyszín ezúttal is a Ding Dong Dell királyság lesz, ahol macska- és egérszerű emberek – vagy fordítva – vívják a háttérben soha véget nem érő, intrikával átszőtt háborújukat. Az országban éppen békeidő van ugyan, de komoly változások elé néz a nemzet, hiszen a király elhunyt, és fia, a jó indulattal is csak tinédzsernek nevezhető Evan Pettiwhisker Tildrum készül arra, hogy átvegye a helyét. A beavatási szertartás napján azonban váratlan dolog történik, miután ugyanis egyik tanácsadója elárulja, az egerek megpróbálják átvenni a hatalmat, és sikerrel is járnak.

Evan megölése azonban nem sikerül nekik, mégpedig egy kissé őrült fordulat miatt. A sztorihoz ugyanis váratlanul csatlakozik Roland, egy jövőből érkezett időutazó, aki az első percekben az egyetlen, aki segít a trónörökösnek, így a cél adott: épségben ki kell jutni a palotából, amiben több csatlósa is segíti majd a kis Evant. Hogy mi történik ezután? Egy ízes nyugati kalandban talán nekilátnánk bosszút forralni, de ne felejtsük el, hogy ez egy Japánból érkezett szerepjáték, ahol inkább elhagyjuk a királyságot, hogy egy saját birodalmat építsünk, ahol mindenki boldogan és békében élhet.

Nagyjából eddig a pontig nevezhető érdekesnek a Ni no Kuni II: Revenant Kingdom sztorija, azonban később sem kell unatkoznunk benne, hiszen míg itt a cselekmény izgalmai leülnek, megkezdődik az óriási fantáziavilág felfedezése, az óriási küzdelmek ideje, ami aztán a birodalomépítésben csúcsosodik ki. Amit fontos kiemelni a játék kapcsán, hogy mindennek tekinthető, csak éppen szokványos JRPG-nek nem. Ez egyrészt nagyszerű hír, hiszen azokat is rögtön magával ragadja, akiknek soha nem volt még szerencséjük a műfajhoz – még a legbonyolultabbnak tűnő játékelemek is gyorsan, illetve könnyedén elsajátíthatók –, ellenben rossz hír is, mert hiába kínál összetettebb játékélményt, azért messze nem említhető egy lapon egy Final Fantasyval, esetleg a Tales-sorozat bármelyik tagjával.

Klikk ide! Klikk ide!

Klikk ide! Klikk ide!

Persze ez korántsem baj, hiszen az új Ni no Kuni legalább mert újítani úgy, hogy a meglévő elemekből építkezett. A felfedezés például teljes egészében úgy zajlik, mint néhány régi vágású japán szerepjátékban, vagyis a központi helyszínek és a csaták kiemelkednek, közelebbről láthatjuk karaktereinket – ilyenkor konkrétan egy külső nézetes akciózás az egész –, míg a birodalomépítés vagy a környéken történő kalandozás során izometrikus nézet vár ránk, méghozzá chibi-stílusú karakterekkel. Bár utóbbit sokan talán túl gyermetegnek vélhetik, azonban aki tisztában van a japán sajátosságokkal, az bizonyára csak megmosolyogja, hogy itt is ilyen megoldással intézték el a készítők az optimalizálást, vagy azt, hogy ne kelljen nekik közvetlenül betölteniük egy óriási nyitott világot.

Ezzel a megoldással ugyanis csak a nyitott világ illúziója vár ránk, de ez az illúzió meglepően hatásos és kellemes, hovatovább, mivel minden percben ránk támad valamiféle fenevad – inkább meg sem mernénk nevezni, hogy miféle lényekről van szó –, úgyis megnézhetjük közelebbről a sajátos helyszíneket, melyek ugyanolyan varázslatos hatást keltenek, mint az első részben. Ha már szóba hoztuk a küzdelmeket, akkor lássuk is őket alaposabban, hiszen messze nem a stílustól megszokott klisék várnak itt ránk. A körökre osztottságot például elfelejthetjük, helyette ugyanis a Tales-sorozatból ismerős, területalapú, ámde valós idejű ütközetekben vehetjük ki a részünket.

A csatatérre soha nem lépünk egyedül, mint ahogyan ellenfeleink is csak kivételes esetekben lesznek egymagukban, és bár az elején túl sok választásunk nincs, de minél jobban belemélyedünk a játékba, annál több karaktert vonhatunk be a küzdelmekbe, akiket érdemes is lesz majd váltogatni a speciális képességek miatt. Az ütközeteket röviden és tömören az „üsd-vágd” jelzővel lehetne illetni, hiszen amint meglátjuk ellenfeleinket, rögtön nekik eshetünk, és azon túl, hogy ritmikusan figyelünk a védekezésre és a kitérésre, irányított karakterünk oldalán mi is kihasználhatjuk a különleges támadásokat. Ezek külön energiát igényelnek ugyan, de egy-két közeli csapással nagyon könnyen feltölthetjük mindegyiket, ezáltal a legkülönfélébb pusztításokat zúdíthatjuk ellenfeleinkre.

Klikk ide! Klikk ide!

Klikk ide! Klikk ide!

Természetesen csakúgy, mint a játék összes funkcióját, úgy a csatákat is alaposan megbolondították a fejlesztők, így hőseinkre a legkülönfélébb fegyvereket és felszereléseket aggathatjuk, lesz folyamatos fejlődés, ráadásul már az elején megjelennek mellettünk az úgynevezett Higgledies lények, melyek egyfajta elementális pokémonokként meglepően hasznos társaink lesznek a csatamezőn. Gyülekezésükkel ugyanis rendszerint valamilyen speciális segítséget aktiválhatunk, tehát míg egyik típusuk képes például gyógyítani minket, egy másik egy hatalmas ágyút varázsol a csatatérre – japán játékról lévén szó, itt minden megtörténhet –, sőt mi több, gyakran küzdelmeken kívül is tudnak segíteni nekünk.

A csaták élvezetesek, jól felépítettek, azonban dacára az összetett rendszernek, túl hamar unalmassá válnak. Ennek az oka, hogy felfedezéseink során folyamatosan jóval gyengébb ellenfelekbe botlunk bele, akiknek a legyűrése egyszerűen nem jelent majd kihívást. Olyannyira nem, hogy lényegesen megkönnyítette volna a dolgunkat néhány csata automatizálásának lehetősége, hiszen egy bizonyos szint után már tényleg csak a bossharcok nyújtanak kellő kihívást. Ez pedig képes nagyon gyorsan megölni a játékot, pláne azért, mert a történet sem jelent kapaszkodót vagy ösztönző erőt a folytatáshoz. Hiába építettek a készítők Tactics Tweakert az alkotásba, amivel teljesen az igényeinkhez igazíthatjuk a küzdelmeket, összességében nem a harcrendszerrel van a gond, hanem a tartalommal, a kihívás hiányával.

Szerencsére azonban a Level-5 is érezte, hogy ez önmagában kevés lesz, így az ütközetek mellett meglepően nagy figyelmet fordítottak a Ni no Kuni II: Revenant Kingdomban a területszerzésen felül a birodalomépítésre, ami konkrétan egy játék a játékban funkció lett. Az új területek elfoglalását nagyjából úgy kell elképzelni, mint egy valós idejű stratégiai játékot, ezáltal Evan mellett az egyes vezérek által irányított sereget terelgethetjük, és a csaták során igyekszünk úgy egymásnak ereszteni a csapatokat, hogy abból mi jöjjünk ki győztesen.

A játékelemnek megvan a maga szabályrendszere, és bár hosszabb távon ez is túl kiismerhető és egyértelmű lett, összességében színesíti a végeredményt. Akárcsak saját birodalmunk építése és szépítése, amit a városépítős stratégiák sajátosságaival tehetünk majd meg. Nyilván senki se gondoljon itt egy SimCity-stílusú, összetett élményre, ellenben az alapok érezhetően onnan származnak, ezáltal nekünk kell gondoskodni az egyes épületek felhúzásáról, sőt arról is, hogy legyen megfelelő szakember, aki kielégíti a lakosság igényeit.

Sajnos azonban a birodalomépítés is egy kicsit olyan, mint a Ni no Kuni II: Revenant Kingdom többi lehetősége: elsőre élvezetes, kellemesen változatos és azonnal megérthető, azonban amint jobban megismerjük, az egész rutinszerűvé válik, és gyorsan megmutatkoznak a hibái mellett az egysíkú megoldásai. Bár ez ebben a formában talán nem hangzik túl jól, ugyanakkor a sok-sok lehetőség szerencsére jól eloszlik, egy kis csata után jöhet egy kis építkezés, majd némi felfedezés és így tovább, de 10-15 óra után – ami sokaknak arra sem lesz elég, hogy a játék feléig eljussanak – már semmi újdonság vagy változatosság nem vár ránk, ellentétben más japán szerepjátékokkal, melyek rendszerint ilyenkor indulnak csak be igazán.

Klikk ide! Klikk ide!

Klikk ide! Klikk ide!

Grafika: A Ni no Kuni II: Revenant Kingdom a grafika tekintetében egy igazi csoda. Nem említhető egy lapon egyetlen más játékkal sem, hiszen annyira egyedien közelít a japán rajzolt filmek stílusához, hogy az egészen félelmetes. Bár sokszor és sok helyen elmondták már róla, de a Level-5 alkotása tényleg olyan, mintha egy interaktív anime lenne, ami elképesztően részletes karakterekkel, helyszínekkel és effektorgiával kényezteti a szemünket. Talán a helyszínek terén jobban örültünk volna egy kis változatosságnak, és az első részhez mérten kevésbé lett fantasys a végeredmény, de legalább PC-s szemmel sem lehet rá semmi rosszat mondani, hiszen az ajánlott gépigényen valóban a legjobb beállításokkal tudjuk futtatni a játékot.

Kezelőfelület, irányíthatóság: Sokaknak szinte rögtön görcsbe rándul a gyomra, ha egy japán videojáték esetében szóba kerül az irányíthatóság, azonban a Level-5 csapata annak ellenére is hihetetlenül gördülékenyen vette az akadályokat, hogy korábban alig volt dolguk számítógépes portokkal. A billentyűzet teljes és már alapbeállításokkal is kényelmes kihasználása például csak a kezdet, mindehhez maximális és könnyed egértámogatás, hovatovább átlátható kezelőfelület vár ránk. Szinte hihetetlen, hogy ez tényleg Ázsiából érkezett!

Játszhatóság: A tartalom terén ugyan elképesztő, hogy milyen sok apróságot belepakoltak a készítők a Ni no Kuni II: Revenant Kingdomba: akár 50-60 órát is kényelmesen kihozhatunk belőle, a kérdés azonban az, hogy akarunk-e egyáltalán ilyen sok időt tölteni vele? Merthogy a történet hamar ellaposodik, a karakterek a főszereplő kivételével teljesen semmitmondóak – pedig Roland sztorija tonnányi kérdést vet fel –, a játékmenet gyorsan önismétlővé, unalmassá válik, miközben még a kooperatív mód is hiányzik belőle. Pedig a többszereplős csaták egyenesen könyörögnek a lehetőségért!

Intelligencia, nehézség: Ezen a téren bődületesen gyengén teljesít a játék. A mesterséges intelligencia például többéves lemaradásban van, az ellenfelek taktikázás nélkül, önismétlően támadnak, de csapattársaink sem álltak sorban az észosztásnál, ezáltal még akkor is simán eléri őket egy szörnyeteg sebzése, ha az másodpercekig készül a támadásra. A nehézség pedig szinte nem létező fogalom a játékban. Néhány boss ugyan meg tud izzasztani minket, illetve a nálunk lényegesen magasabb szinten lévő ellenfelek, de a csaták 95 százalékát kisujjból teljesítjük majd, ami egészen kiábrándító.

Hangok, zene: Mindemellett pedig a hangok és a zenék tekintetében sem tudunk őszintén mosolyogni a játékra. A hiányzó szinkronok például egy ilyen jelentős költségvetésű alkotásnál egyenesen blaszfémiának tekinthetők, és bár zenék vannak, összességében messze nincs meg az a színvonal, mint a nagy elődben.

Összegzés: Noha súlyos vádakat vágtunk a fentiekben a Ni no Kuni II: Revenant Kingdom fejéhez, dacára a sok-sok negatívumnak és hiányosságnak, a Level-5 legújabb próbálkozása egy tipikusan olyan alkotás, amit egyszerűen muszáj legalább kipróbálni, mert annyira egyedi és különleges. Mindez pedig nemcsak a még mindig verhetetlen megjelenésre, hanem a hangulatra és a játékmenet bizonyos pontjaira is jellemző. A Studio Ghibli hiánya ugyan érezhető, főként a történet látta kárát, de mivel ilyen stílusú és ilyen megjelenésű alkotás aligha lesz még egy mostanság a PC-s piacon, ezért a végeredményt a negatívumok ellenére is meleg szívvel ajánljuk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #3
    Egy baja van a játéknak: a persona5 és a xenoblade2 után jelent meg, úgy két évvel ezelőtt sokkal jobban tetszett volna...
  • Tinman #2
    Hány meg hány jRPG bukik el sorban, mert a harcrendszerrel nem tudnak mit kezdeni. Ez is csak egy szép mese, de rothadó gameplay-el. Csak a szokásos.
  • NEOreg3 #1
    aki hozzám hasonlóan hanyagolta a skirmish-t egész játék alatt, annak javaslom, hogy ne tegye, mert a végső harc előtt kénytelen lesz jó sokat grindelni, hogy felhúzza a hadseregét