SG.hu·

Robothajó erősíti az amerikai haditengerészetet

Robothajó erõsíti az amerikai haditengerészetet
Az új egység legénység nélkül is hónapokig lehet a tengereken.

A DARPA arról számolt be, hogy az első valóban önálló tengeri egység csatlakozott az amerikai haditengerészet állományához, miután sikeresen teljesítette a több évig tartó tesztprogramot. Innentől kezdve a katonák veszik át az irányítást az egyelőre még fegyverek nélkül szolgálatot teljesítő hajó felett.

A hivatalos közleményből, valamint az ehhez csatlakozó rövid videóból megtudhatjuk, hogy a Sea Hunter névre keresztelt egység az Anti-Submarine Warfare (ASW) Continuous Trail Unmanned Vessel (ACTUV) programot teljesítette, ennek megfelelően a jövőben elsősorban tengeralattjárók ellen vetnék be, mégpedig megfigyelési célokra. Az előnyök között említik a legénység teljes hiányát, aminek következtében akár több hónapon keresztül is mozoghat a tengereken ez a hajó, az aknamezőkön való közlekedés során közvetlenül nem veszélyeztet emberéleteket, míg költségvetési oldalon az alacsony üzemeltetési kiadások és a kedvezőbb fejlesztési kívánalmak jelennek meg fő szempontként – darabonként nagyjából 20 millió dollárt kóstálna ez az új osztály, míg az üzemeltetés napi 20 ezer dollárba kerülne.


Fegyvert egyelőre nem alkalmaznak az új hajón, itt a hangsúly a megfigyelésen, valamint az ezt és az önálló üzemelést lehetővé tévő AI-funkciókon van. Az amerikai fél jól látható módon fókuszál az új IT-platformokra, itt az elkövetkező nagy konfliktust illetően arra számítanak, hogy az első vonalban nagyrészt gépek vívják majd érzelemmentes küzdelmüket, ehhez azonban nagyon komoly fejlesztésekre és munkára van szükség. A DARPA a prototípus átadásával az Office of Naval Research (ONR) illetékeseinek adja most át a stafétabotot, ezzel pedig egy teljesen új hajóosztály jelenhet meg a haditengerészet kötelékében.

A 40 méter hosszú, legfeljebb 27 csomós sebességgel közlekedő hajó radarok és kamerák segítségével deríti majd fel az ellenséges egységeket, az elkövetkező években kiderül, hogy ez mekkora sikerrel valósulhat meg.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© fonak2018. 02. 15.. 09:12||#2
Gondolom ember is vezetheti szükség esetén. Pl. a kikötőből való kihajózáskor-behajózáskor biztonsági és jogi okokból.
© ugh2018. 02. 15.. 09:10||#1
Robothajo?
A fulke meg ezert kell ra, hogy kilasson mikrobi?
Utoljára szerkesztette: ugh, 2018.02.15. 09:10:44