SG.hu
Divinity: Original Sin II
Kiadó: Larian Studios
Fejlesztő: Larian Studios
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-650 3,2 GHz-es vagy AMD A10-6700T processzor, Nvidia GeForce GTX 550 Ti vagy ATI Radeon HD 6770 grafikus kártya, 4 GB RAM, 25 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i7-860S Quad 2,5 GHz-es vagy AMD FX-8100 processzor, Nvidia GeForce GTX 770 vagy ATI Radeon R9 280 grafikus kártya, 8 GB RAM, 25 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Divinity: Original Sin
Kategória: szerepjáték
A klasszikus RPG-k kedvelőinek legnagyobb örömére a Larian Studios elkészítette a Divinity-sorozat legújabb epizódját, mely nemcsak a sorozat, hanem az utóbbi évek egyik legjobb régi vágású szerepjátékaként írhatja bele magát a történelemkönyvekbe. Cikkünkből megtudhatod, hogy miért!
A belga Larian Studios csapata 1996 óta van jelen a játékiparban, és bár nagy népszerűségre soha nem tudtak szert tenni, de a 2002-es Divine Divinityvel egy olyan klasszikus szerepjátékot tettek le az asztalra, amely sajátos világával együtt sokakban életre szóló emlékeket hagyott. Ezt az utat követték a két évvel később megjelent Beyond Divinityvel is, majd behódoltak az aktuális trendeknek, aminek hatására a Divinity II: Ego Draconis már nem a Baldur’s Gate, sokkal inkább a Fable, illetve a hasonszőrű külsőnézetes akció-szerepjátékok útját járta.
Néhány további elvetélt próbálkozás után azonban a csapat rádöbbent arra, hogy hiába akarnak ők új utakra lépni, ha egyrészt nem áll jól a franchise-nak, másrészt pedig ők sem értenek hozzá, így 2014-ben megalkották pályafutásuk egyik csúcspontját, a Divinity: Original Sint. Az alkotás mai grafikával, taktikus harcokkal, egy csodálatos fantáziavilággal és elképesztő összetettséggel garantálta mindazt, amitől annak idején annyira imádtuk az izometrikus nézetből átélhető RPG-ket, ezáltal természetesen a jól megérdemelt siker sem maradt el a belgák számára, akik szinte azonnal belecsaptak a folytatásba, amely a napokban végleges változatban is megjelent, és az első hírek szerint rögtön százezreket szippantott magába. Nem véletlenül!
A Divinity: Original Sin II ugyanis már az első percektől kezdve képes elvarázsolni bárkit egy olyan sajátos bájjal, ami talán kellemes összetettségéből, vagy a jól felépített, otthonos fantáziavilágából fakad, de az biztos, hogy a műfaj kedvelőinek nem okoz csalódást. Ennek fényében azonnal bele is dob minket a mélyvízbe – szinte szó szerint –, a középpontban egy egészen kellemes, de kezdetben inkább csak sokat sejtető történettel a középpontban. A sztori alapján sok-sok évszázaddal az első rész eseményei után járunk, amikor a vallás olyan mértékben begyűrűzött a lakosság életébe, hogy minden szinten meghatározza az emberek, illetve az itt élő különc fajok mindennapjait.
Ebben a helyzetben Alexandar pápa megteheti, hogy keresztes háborút hirdet minden varázsló ellen, akiket a birodalom halálos ellenfeleinek nevez, ezáltal megfosztja őket az erejüktől, az ellenállókat pedig halálra ítéli. A játék főhőseként mi magunk is az aktuális hatalom ellenségei leszünk, de ez nem jelenti azt, hogy a folyamatos menekülésből áll majd az életünk – pláne azt követően, hogy hajótöröttként egy ismeretlen földrészre sodor minket a sors –, noha azzal alapjaiban határozhatjuk meg a történet alakulását, hogy melyik kaszt vagy faj oldalán vágunk neki a kalandoknak.
Ebben a világban ugyanis lesznek elfogadott, kedvelt, megtűrt és egyenesen közellenségnek tekintett frakciók is. Noha eredendően rossz választás nem lesz, mégis rengetegszer – már az első feladatok megoldása során is – belefuthatunk olyan küldetésekbe, amelyek során a továbbjutás kulcsát jelentheti a származásunk. Rögtön az egyik első feladatunk során például emberként nem sokra jutunk egy különös lénnyel szemben, de amint csapattársunkra váltunk, a hasonló háttér és faji gyökerek miatt azonnal megoldhatjuk a problémát.
Ezzel a példával talán máris jól érzékeltettük, hogy a Divinity: Original Sin II milyen elképesztően összetett játékélménnyel kecsegtet még az egészen klasszikus szerepjátékokhoz mérten is. Sok esetben csak a marketingszöveg része, itt azonban valóban minden egyes tettünk és döntésünk kihatást gyakorol az egész világra, a történet alakulására és a későbbi eseményekre, de olyan apróságokat is érdemes megfontolni, mint hogy milyen irányban fejlődünk, vagy kiket viszünk magunkkal csapattársként, hiszen ezúttal is csoportos küzdelmek várnak ránk, sőt mi több, a mellénk szegődő tagokat akár hús-vér emberek is irányíthatják.
Aki az első részt ismerte és szerette, az nyilván túl sok és túl lényeges újításokra nem számíthat abban az értelemben, hogy a vér nem vált vízzé, ellenben szinte minden lehetőséghez vagy aprócska beállításhoz hozzányúltak a készítők. Bár a karakterkészítő eléggé összecsapottra sikeredett, hőseinket számtalan irányba fejleszthetjük, sőt megjelent a skillcraftolás lehetősége is, aminek köszönhetően egyesíthetünk egy varázslatot egy képességgel, aminek az eredménye egy sokkal erősebb támadás lehet.
Persze ezúttal is szabadon körbejárhatjuk a pályákat, összegyűjthetünk szinte bármit, ami az utunkba kerül – lopkodni továbbra sem kifizetődő –, hősünkre új fegyvereket, ruhákat és egyéb kiegészítőket aggathatunk, a levetett dolgokat átadhatjuk csapattársainknak, a feleslegeseket pedig eladhatjuk a kereskedőknél, akiktől új holmikat vehetünk, egyszóval lehetőségeink tárháza majdhogynem végtelen. Természetesen a történet felgöngyölítése nem csak párbeszédekből áll majd – melyeket különféle képességekkel befolyásolhatunk –, a sok-sok futkározás mellett ugyanis harcolhatunk is, ami a Divinity: Original Sin II egy nagyon fontos játékeleme lett.
Bár sok esetben jó tárgyalóképességgel vagy magas intelligenciával ki tudjuk vágni magunkat egy-két ütközetből, azonban bizonyos esetekben el kell csattannia annak a bizonyos pofonnak, és ilyenkor megismerhetjük a körökre osztott harcrendszer sajátosságait. A Larian Studios az itt alkalmazott rendszert szinte teljes egészében az előző részből hozta magával, de ez csak az alapokra érvényes, hiszen megannyi változással kell számolnunk az új képességeken vagy éppen az új fegyvereken kívül is.
A számtalan vadonatúj taktikai lehetőségen felül például a csata kimenetelét elképesztően sok hatás befolyásolhatja – az elején egy kicsit problémás is hozzászokni a nehézséghez és az összetettséghez –, hiszen a mi csapatunk összeállítása, az ellenfél tulajdonságai és típusai, de akár még a földrajzi viszonyok is beleszólhatnak a végeredmény alakulásába. Egy tüzes ellenfél például könnyedén felgyújthat minket, így vizes varázslatokkal érdemes támadnunk, de az se hátrány, ha egy közeli tóhoz csaljuk őket, a tűzalapú támadásokat pedig elfelejtjük, hiszen azok csak gyógyítják őket.
Ezenfelül a játékban megjelent például a fedezékrendszer, aminek használatát szintén érdemes elsajátítani a siker érdekében, sőt mi több, karaktereink mozgatása sokkal szabadabbá vált, mint az első epizódban, már amennyiben van elég lépéspontunk a cselekvéshez, hiszen minden egyes dobásunkat, támadásunkat, vagy a legapróbb cselekedetünket, még egy varázsital elfogyasztását is ez határozza meg. Az ütközetek tehát a játékmenet többi részéhez hasonlóan rendkívül sokrétűek, rengeteg odafigyelést igényelnek, hiszen nem elég egy jó taktika felderítése, mert itt minden egyes ellenfél vagy helyszín más és más kihívások elé állít minket, ami hosszabb távon sem süllyeszti a középszerűségbe a végeredményt.
Grafika:
A Divinity: Original Sin II kapcsán amin először megakadhat a szemünk, az a rendkívül jó optimalizálás, hiszen úgy kezel óriási területeket a játék az ajánlott követelményeknek megfelelő számítógépen, maximális beállítások mellett, hogy közben masszív 60 fps, szélvészgyors töltési idők és akadozásoktól mentes kameramozgás vár ránk. Mindehhez pedig egészen kellemes látványvilág tartozik, példaértékűen berendezett, emlékezetes helyszínekkel, melyeket akár teljes ráközelítés mellett is királyi pompában és kidolgozottsággal csodálhatunk meg. Műfajában az egyik legjobb teljesítmény, amit valaha láttunk!
Kezelőfelület, irányíthatóság: A hagyományos értelemben vett szájbarágós betanító mód ugyan kimaradt a játékból, de akinek életében volt már dolga legalább egy hasonló stílusú alkotással, az biztosan azonnal otthonosan mozog majd az első részhez képest lényegesen letisztultabb kezelőfelületen. Külön öröm, hogy végre megfelelő jelölést kaptak a küldetések, és sokkal könnyebb nyomon követni a történet alakulását, de az irányítás terén is kifinomultabb, mondhatni röhejesen egyszerű élmény vár ránk mind a kalandozás során, mind a csaták alatt.
Játszhatóság: Bár a tesztidőszak alatt közel sem jutottunk el a kampány végére – 8-10 óra leforgása alatt a kezdőterületet sem sikerült elhagyni –, de az már ebből is látszott, hogy milyen elképesztő tartalom vár majd ránk a későbbiekben. Ez nem meglepő annak fényében, hogy az első rész végigjátszását is sokan száz óra felett zárták, amit most a kooperatív mód segítségével garantáltan még tovább növelhetünk majd. A szavatosságra tehát nem lehet panaszkodni!
Intelligencia, nehézség:
A Divinity: Original Sin II összességében nem egy könnyű játék. Bár a rengeteg olvasást és döntési lehetőséget nyilván nem lehetne ide sorolni, de a rendkívül összetett harcrendszert – ahol minden pillanatban a toppon kell lenni –, valamint az agresszív ellenfeleket már hellyel-közzel a negatívumok mérlegnyelvére helyezhetjük, hiszen gyakran bonyolódhatunk olyan csatákba, amelyek teljesen feleslegesek, elkerülhetetlenek, és csak az értékes feltámasztótekercseinket, valamint varázsitalainkat fogyasztják el. A kiegyensúlyozottság tehát nem az erőssége a játéknak, de ennyi probléma összességében belefér!
Hangok, zene: A Divinity: Original Sin II esetében a szinkronok hellyel-közzel jól sikerültek, a hanghatásokban pedig nem találtunk különösebb kivetnivalót, ellenben a zenék egy kicsit egyszerűek és unalmasak lettek. Hiányoznak az emlékezetes, hősies dallamok, valamint a dinamikusabb tételek a csaták alatt, noha ezzel egyetemben azt kívánjuk, hogy ez legyen a jövőben megjelenő minden egyes videojáték esetében a legnagyobb problémánk.
Összegzés: A Divinity: Original Sin II túlzás nélkül az idei év legjobb klasszikus szerepjátékának tekinthető, hiszen bár nagyokat alkot az inXile Entertainment és az Obsidian Entertainment is ebben a műfajban, de a Larian Studios most valami olyasmit tett le az asztalra, ami szinte minden tekintetben nagyszerűnek nevezhető. Legyen szó a varázslatos fantáziavilágról, a kellően összetett, apránként építkező történetről, az összetett párbeszédrendszerről vagy a taktikus harcokról, a belgák előtt meg kell emelnünk még a nem létező kalapunkat is. Nem kérdés, hogy amint lecsengtek a portok és a kötelező tartalmi bővítések, valamint javították a kisebb bugokat – mert azok azért akadnak benne –, tárt karokkal várjuk a harmadik rész bejelentését!
Fejlesztő: Larian Studios
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-650 3,2 GHz-es vagy AMD A10-6700T processzor, Nvidia GeForce GTX 550 Ti vagy ATI Radeon HD 6770 grafikus kártya, 4 GB RAM, 25 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i7-860S Quad 2,5 GHz-es vagy AMD FX-8100 processzor, Nvidia GeForce GTX 770 vagy ATI Radeon R9 280 grafikus kártya, 8 GB RAM, 25 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Divinity: Original Sin
Kategória: szerepjáték
A klasszikus RPG-k kedvelőinek legnagyobb örömére a Larian Studios elkészítette a Divinity-sorozat legújabb epizódját, mely nemcsak a sorozat, hanem az utóbbi évek egyik legjobb régi vágású szerepjátékaként írhatja bele magát a történelemkönyvekbe. Cikkünkből megtudhatod, hogy miért!
A belga Larian Studios csapata 1996 óta van jelen a játékiparban, és bár nagy népszerűségre soha nem tudtak szert tenni, de a 2002-es Divine Divinityvel egy olyan klasszikus szerepjátékot tettek le az asztalra, amely sajátos világával együtt sokakban életre szóló emlékeket hagyott. Ezt az utat követték a két évvel később megjelent Beyond Divinityvel is, majd behódoltak az aktuális trendeknek, aminek hatására a Divinity II: Ego Draconis már nem a Baldur’s Gate, sokkal inkább a Fable, illetve a hasonszőrű külsőnézetes akció-szerepjátékok útját járta.
Néhány további elvetélt próbálkozás után azonban a csapat rádöbbent arra, hogy hiába akarnak ők új utakra lépni, ha egyrészt nem áll jól a franchise-nak, másrészt pedig ők sem értenek hozzá, így 2014-ben megalkották pályafutásuk egyik csúcspontját, a Divinity: Original Sint. Az alkotás mai grafikával, taktikus harcokkal, egy csodálatos fantáziavilággal és elképesztő összetettséggel garantálta mindazt, amitől annak idején annyira imádtuk az izometrikus nézetből átélhető RPG-ket, ezáltal természetesen a jól megérdemelt siker sem maradt el a belgák számára, akik szinte azonnal belecsaptak a folytatásba, amely a napokban végleges változatban is megjelent, és az első hírek szerint rögtön százezreket szippantott magába. Nem véletlenül!
A Divinity: Original Sin II ugyanis már az első percektől kezdve képes elvarázsolni bárkit egy olyan sajátos bájjal, ami talán kellemes összetettségéből, vagy a jól felépített, otthonos fantáziavilágából fakad, de az biztos, hogy a műfaj kedvelőinek nem okoz csalódást. Ennek fényében azonnal bele is dob minket a mélyvízbe – szinte szó szerint –, a középpontban egy egészen kellemes, de kezdetben inkább csak sokat sejtető történettel a középpontban. A sztori alapján sok-sok évszázaddal az első rész eseményei után járunk, amikor a vallás olyan mértékben begyűrűzött a lakosság életébe, hogy minden szinten meghatározza az emberek, illetve az itt élő különc fajok mindennapjait.
Ebben a helyzetben Alexandar pápa megteheti, hogy keresztes háborút hirdet minden varázsló ellen, akiket a birodalom halálos ellenfeleinek nevez, ezáltal megfosztja őket az erejüktől, az ellenállókat pedig halálra ítéli. A játék főhőseként mi magunk is az aktuális hatalom ellenségei leszünk, de ez nem jelenti azt, hogy a folyamatos menekülésből áll majd az életünk – pláne azt követően, hogy hajótöröttként egy ismeretlen földrészre sodor minket a sors –, noha azzal alapjaiban határozhatjuk meg a történet alakulását, hogy melyik kaszt vagy faj oldalán vágunk neki a kalandoknak.
Ebben a világban ugyanis lesznek elfogadott, kedvelt, megtűrt és egyenesen közellenségnek tekintett frakciók is. Noha eredendően rossz választás nem lesz, mégis rengetegszer – már az első feladatok megoldása során is – belefuthatunk olyan küldetésekbe, amelyek során a továbbjutás kulcsát jelentheti a származásunk. Rögtön az egyik első feladatunk során például emberként nem sokra jutunk egy különös lénnyel szemben, de amint csapattársunkra váltunk, a hasonló háttér és faji gyökerek miatt azonnal megoldhatjuk a problémát.
Ezzel a példával talán máris jól érzékeltettük, hogy a Divinity: Original Sin II milyen elképesztően összetett játékélménnyel kecsegtet még az egészen klasszikus szerepjátékokhoz mérten is. Sok esetben csak a marketingszöveg része, itt azonban valóban minden egyes tettünk és döntésünk kihatást gyakorol az egész világra, a történet alakulására és a későbbi eseményekre, de olyan apróságokat is érdemes megfontolni, mint hogy milyen irányban fejlődünk, vagy kiket viszünk magunkkal csapattársként, hiszen ezúttal is csoportos küzdelmek várnak ránk, sőt mi több, a mellénk szegődő tagokat akár hús-vér emberek is irányíthatják.
Aki az első részt ismerte és szerette, az nyilván túl sok és túl lényeges újításokra nem számíthat abban az értelemben, hogy a vér nem vált vízzé, ellenben szinte minden lehetőséghez vagy aprócska beállításhoz hozzányúltak a készítők. Bár a karakterkészítő eléggé összecsapottra sikeredett, hőseinket számtalan irányba fejleszthetjük, sőt megjelent a skillcraftolás lehetősége is, aminek köszönhetően egyesíthetünk egy varázslatot egy képességgel, aminek az eredménye egy sokkal erősebb támadás lehet.
Persze ezúttal is szabadon körbejárhatjuk a pályákat, összegyűjthetünk szinte bármit, ami az utunkba kerül – lopkodni továbbra sem kifizetődő –, hősünkre új fegyvereket, ruhákat és egyéb kiegészítőket aggathatunk, a levetett dolgokat átadhatjuk csapattársainknak, a feleslegeseket pedig eladhatjuk a kereskedőknél, akiktől új holmikat vehetünk, egyszóval lehetőségeink tárháza majdhogynem végtelen. Természetesen a történet felgöngyölítése nem csak párbeszédekből áll majd – melyeket különféle képességekkel befolyásolhatunk –, a sok-sok futkározás mellett ugyanis harcolhatunk is, ami a Divinity: Original Sin II egy nagyon fontos játékeleme lett.
Bár sok esetben jó tárgyalóképességgel vagy magas intelligenciával ki tudjuk vágni magunkat egy-két ütközetből, azonban bizonyos esetekben el kell csattannia annak a bizonyos pofonnak, és ilyenkor megismerhetjük a körökre osztott harcrendszer sajátosságait. A Larian Studios az itt alkalmazott rendszert szinte teljes egészében az előző részből hozta magával, de ez csak az alapokra érvényes, hiszen megannyi változással kell számolnunk az új képességeken vagy éppen az új fegyvereken kívül is.
A számtalan vadonatúj taktikai lehetőségen felül például a csata kimenetelét elképesztően sok hatás befolyásolhatja – az elején egy kicsit problémás is hozzászokni a nehézséghez és az összetettséghez –, hiszen a mi csapatunk összeállítása, az ellenfél tulajdonságai és típusai, de akár még a földrajzi viszonyok is beleszólhatnak a végeredmény alakulásába. Egy tüzes ellenfél például könnyedén felgyújthat minket, így vizes varázslatokkal érdemes támadnunk, de az se hátrány, ha egy közeli tóhoz csaljuk őket, a tűzalapú támadásokat pedig elfelejtjük, hiszen azok csak gyógyítják őket.
Ezenfelül a játékban megjelent például a fedezékrendszer, aminek használatát szintén érdemes elsajátítani a siker érdekében, sőt mi több, karaktereink mozgatása sokkal szabadabbá vált, mint az első epizódban, már amennyiben van elég lépéspontunk a cselekvéshez, hiszen minden egyes dobásunkat, támadásunkat, vagy a legapróbb cselekedetünket, még egy varázsital elfogyasztását is ez határozza meg. Az ütközetek tehát a játékmenet többi részéhez hasonlóan rendkívül sokrétűek, rengeteg odafigyelést igényelnek, hiszen nem elég egy jó taktika felderítése, mert itt minden egyes ellenfél vagy helyszín más és más kihívások elé állít minket, ami hosszabb távon sem süllyeszti a középszerűségbe a végeredményt.
Grafika:
A Divinity: Original Sin II kapcsán amin először megakadhat a szemünk, az a rendkívül jó optimalizálás, hiszen úgy kezel óriási területeket a játék az ajánlott követelményeknek megfelelő számítógépen, maximális beállítások mellett, hogy közben masszív 60 fps, szélvészgyors töltési idők és akadozásoktól mentes kameramozgás vár ránk. Mindehhez pedig egészen kellemes látványvilág tartozik, példaértékűen berendezett, emlékezetes helyszínekkel, melyeket akár teljes ráközelítés mellett is királyi pompában és kidolgozottsággal csodálhatunk meg. Műfajában az egyik legjobb teljesítmény, amit valaha láttunk!Kezelőfelület, irányíthatóság:
A hagyományos értelemben vett szájbarágós betanító mód ugyan kimaradt a játékból, de akinek életében volt már dolga legalább egy hasonló stílusú alkotással, az biztosan azonnal otthonosan mozog majd az első részhez képest lényegesen letisztultabb kezelőfelületen. Külön öröm, hogy végre megfelelő jelölést kaptak a küldetések, és sokkal könnyebb nyomon követni a történet alakulását, de az irányítás terén is kifinomultabb, mondhatni röhejesen egyszerű élmény vár ránk mind a kalandozás során, mind a csaták alatt.Játszhatóság:
Bár a tesztidőszak alatt közel sem jutottunk el a kampány végére – 8-10 óra leforgása alatt a kezdőterületet sem sikerült elhagyni –, de az már ebből is látszott, hogy milyen elképesztő tartalom vár majd ránk a későbbiekben. Ez nem meglepő annak fényében, hogy az első rész végigjátszását is sokan száz óra felett zárták, amit most a kooperatív mód segítségével garantáltan még tovább növelhetünk majd. A szavatosságra tehát nem lehet panaszkodni!Intelligencia, nehézség:
A Divinity: Original Sin II összességében nem egy könnyű játék. Bár a rengeteg olvasást és döntési lehetőséget nyilván nem lehetne ide sorolni, de a rendkívül összetett harcrendszert – ahol minden pillanatban a toppon kell lenni –, valamint az agresszív ellenfeleket már hellyel-közzel a negatívumok mérlegnyelvére helyezhetjük, hiszen gyakran bonyolódhatunk olyan csatákba, amelyek teljesen feleslegesek, elkerülhetetlenek, és csak az értékes feltámasztótekercseinket, valamint varázsitalainkat fogyasztják el. A kiegyensúlyozottság tehát nem az erőssége a játéknak, de ennyi probléma összességében belefér!Hangok, zene:
A Divinity: Original Sin II esetében a szinkronok hellyel-közzel jól sikerültek, a hanghatásokban pedig nem találtunk különösebb kivetnivalót, ellenben a zenék egy kicsit egyszerűek és unalmasak lettek. Hiányoznak az emlékezetes, hősies dallamok, valamint a dinamikusabb tételek a csaták alatt, noha ezzel egyetemben azt kívánjuk, hogy ez legyen a jövőben megjelenő minden egyes videojáték esetében a legnagyobb problémánk.Összegzés:
A Divinity: Original Sin II túlzás nélkül az idei év legjobb klasszikus szerepjátékának tekinthető, hiszen bár nagyokat alkot az inXile Entertainment és az Obsidian Entertainment is ebben a műfajban, de a Larian Studios most valami olyasmit tett le az asztalra, ami szinte minden tekintetben nagyszerűnek nevezhető. Legyen szó a varázslatos fantáziavilágról, a kellően összetett, apránként építkező történetről, az összetett párbeszédrendszerről vagy a taktikus harcokról, a belgák előtt meg kell emelnünk még a nem létező kalapunkat is. Nem kérdés, hogy amint lecsengtek a portok és a kötelező tartalmi bővítések, valamint javították a kisebb bugokat – mert azok azért akadnak benne –, tárt karokkal várjuk a harmadik rész bejelentését!