MTI

Önvezető kamionokat tesztelt a Volvo az M1-es autópályán

Önvezető kamionokat tesztelt a Volvo Trucks és a Waberer's International Nyrt., közúti forgalomban, a járművek ötven kilométert tettek meg az M1-es autópályán.

A három kamion platooning technológia segítségével haladt a sztrádán. Ennek lényege, hogy csak az első járműben ül vezető, a többi kamion a vezeték nélküli kapcsolatnak köszönhetően követi a konvoj első tagját. Biztonsági okokból az M1-esen haladó valamennyi jármű vezetőfülkéjében ült sofőr. A járművek Lébénynél hajtottak fel a sztrádára, majd Rábapatonánál, az M85-ös gyorsforgalmi úton fordultak vissza.

Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a teszt előtt hangsúlyozta: olyan új technológiai forradalomnak és változásnak vagyunk tanúi, amely a gőzgép és a robbanómotor feltalálásához foghatóan megváltoztatja az emberek életét. Magyarország ebben a versenyben nem szeretne lemaradni, ezért tették le a zalaegerszegi tesztpálya alapkövét, és az M76-os utat is műszakilag olyanra tervezik, hogy alkalmas legyen önvezető járművek tesztelésére forgalomban - mondta. Jelenleg több országgal, köztük Szlovéniával, Szlovákiával és Ausztriával folytat tárgylásokat a kormány, hogy a tesztautók átmehessenek oda is.


A Volvo egy korábbi hasonló tesztje, igazán a magyarországi jogi környezet az érdekes

Dér Péter, a Volvo Trucks kereskedelmi igazgatója arról beszélt, hogy a platooning technológiával biztonságosabb, környezetkímélőbb és gazdaságosabb lehet az árufuvarozás. A közép-kelet-európai régióban egyedül Magyarországon tesztelnek vezető nélküli járműveket. A zalaegerszegi tesztpálya egyes pályaelemei már 2018-ban használhatók lesznek, 2020-ra pedig elkészül a minden igényt kielégítő pálya. A beépített technológiának köszönhetően a járművek reakcióideje gyorsabb, mint az emberé, így könnyebben elkerülhetők a balesetek, kevesebb üzemanyagot használnak fel a konvojban haladás miatt, ezáltal kevesebb károsanyagot bocsátanak ki. Előnye még, hogy csak egy sofőr utazik a konvojjal.

Dér Péter elmondta, hogy a platooning technológiát még tesztelik, és mindennapos használata előtt rendezni kell a különböző országok közlekedési és egyéb szabályait is. Reálisan négy-öt év múlva üzemeken belül, logisztikai centrumokban már alkalmazható lesz a technológia, de a közúti fuvarozásban egyelőre még nem látja az alkalmazás bevezetésének lehetőségét. Fontos, az is, hogy társadalmilag elfogadott legyen a technológia, és a közúthálózat is alkalmas legyen rá - fűzte hozzá. Lajkó Ferenc, a Waberer's International Nyrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a szállítmányozó vállalat idén kötött stratégiai megállapodást a Volvo Trucks-szal, a teszt jogi hátterének kialakítása pedig mintegy két hónap alatt fejeződött be.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zotya84 #7
    "Önvezető kamionokat tesztelt a Volvo Trucks és a Waberer's International Nyrt., közúti forgalomban, a járművek ötven kilométert tettek meg az M1-es autópályán. "

    Lébény és az M85-ös autóút között csak 13,7km van. Tehát a legjobb esetben is 27,5km-t tettek meg a kamionok az M1-esen...
  • Macropus Rufus #6
    de itt tulképpen nem az első kamion volt a vezető? Annak a reakcióit figyelték a többiek.
  • Ender Wiggin #5
    Na jó 2x3 sávos pl. kelet-európában alig van... romániában pl. a legforgalmasabb kamionút ukrajna felé mezei kétsávos, hegyekben, záróvonallal szerpentinen. És persze az egykori szovjet tagállamokban is ha van egyáltalán, az sehol nincs összekötve más országokkal. Na ott sok szerencsét ehhez...
  • M2 #4
    Nyílegyenes nem kell, de három sávos igen. Így is korlátozni kell majd a konvojok hosszát. Az ismerős, amikor a régi M0-án volt vagy 50 méter a gyorsítósáv fallal a végén, a külsőben meg folyamatosan egymás seggében a kamionok?
  • Ender Wiggin #3
    Ahol A pont és B pont között nyílegyenes autópálya van, 3+ sávval mindkét oldalon, ott ez nyerő lehet. Minden más esetben csak problémaforrás...
  • hungi #2
    ...de nem is mondták!
  • Laceee #1
    Nem is igaz, hogy nem előzgetik egymást...